Hogyan hatnak a különböző a zenék a vérünkre?

Hirdetés
Hogyan hatnak a különböző a zenék a vérünkre?
Hirdetés
A vér illetve a vércsepp érzi a zenét! 
Példátlan kísérletnek indult, szenzációs felfedezés lett belőle.

/A stuttgarti egyetem két fiatal kutatója, Anette Kolb és Katharina Sinner friss vért cseppentetek fekete alapra és bekapcsolták a nagy felbontású kamerát\./
Hirdetés
Miután a csepp nyugalmi állapotba került, lépes szerkezete is kirajzolódott a szélen nagyobb a közepén kisebb üregekkel.
 
Ezt követően bekapcsolták a CD lejátszót, méghozzá jó hangosan. Egy könnyed zongoradarabbal kezdték a vér szórakoztatását, és a csepp szinte azonnal reagált a hanghullámokra. Jól láthatóan besűrűsödött a szerkezete, mintha valamilyen művészi igényű szőttes lett volna. 
 
zene-ver.jpg
 
És jött a heavy metal! Dübörgött a dob, és bömböltek a torzított gitárok, a vércsepp pedig szó szerint szétesett.
Hirdetés
Kis híján elemeire bomlott a szerkezete. A rendhagyó kísérlet igazolta, hogy szervesebben hallgatunk zenét, mint ahogy gondoltuk volna. Nemcsak fülünk, hanem testnedveink is részesei a muzsika hatásának….. élvezetének.
 
A stuttgarti kutatók olyan kérdéseket vetett fel, hogy például a vércseppeken kirajzolódó minták miként hatnak a testre. Lehet e terápiás kezelésre használni ezt a jelenséget? De a hanghatással való manipulálás és befolyásolás lehetősége is érdekesnek tűnik. Manfréd Spitzer orvosprofesszor és Bernd Köplin mérnök is beszáll a vérpezsdítő kutatásba.
 
A zene hatalma
A zene hat a lélegzésre, a vérnyomásra, az immunrendszerre, a hangulatra, befolyásolja az emésztést. Gyógyító erejét sokféleképpen felhasználják az orvosok.
 
Az egyik hamburgi klinikán nehéz műtét előtt Chopin zongoraszonátáinak segítségével oldják a feszültségét. Máshol Dvorákra esküsznek.
Hirdetés
A jól megválasztott muzsika az aneszteziológusok szerint is sokat javíthat a beteg állapotán. Hatására rendeződik a szív ritmusa, csökken a vérnyomás, lassul az anyagcsere, gyengül az izomtónus. Mindez csökkenti a félelem- és fájdalomérzetet.
 
A zene erejét nem csak gyógyításra, hanem tanulásra és sok minden másra is fel lehet használni. Washington államban az ázsiai bevándorlók észrevehetően gyorsabban tanulják meg az angol nyelvet, ha tanítás közben Mozart zenéje szól. A kanadai Edmonton városában a nyilvános tereken Mozart vonósnégyesei szólnak a hangosbeszélőből a zaklatott járókelők megnyugtatására.
Hirdetés
Kiderült: még a kábítószer-kereskedelem is lanyhult a zene hatására.
 
A japán Ohara szeszfőzdében Mozart melódiái mellett készül a rizspálinkához az élesztő. A szakértők szerint különlegesen jó a minősége.
 
Az ideális zenék
 
Álmatlanság ellen: Szimfóniák lassú tételei, Beethoven Holdfény szonátája, Bach csembalódarabjai, Schumann Álmodozása, Gershwin Nyáridőben című darabja.
Baleset, sokk ellen: Feszültségoldásra olyan zenét lehet ajánlani, amelyet jól ismer és szeret a beteg. Ravel Bolerója, Mendelssohn e-moll hegedűversenye vagy a Hair című musicalből a Let the Sunshine In című szám segíthet abban, hogy ismét talpra álljon, maga is akarja a gyógyulást.
 
Depresszió ellen: Minden barokk zenének hangulatjavító hatása van.
Felhasználható még Vivaldi Négy évszaka, Bach I.
Hirdetés
brandenburgi versenye, Beethoven VIII. szimfóniája és Gershwin Fascinating Rhytm című munkája.
 
Feltöltődéshez energiaforrásként: Beethoven IX. szimfóniája (különösen az Örömóda), Bach d-moll toccata és fúgája, valamint az V. brandenburgi versenyének első tétele, Leonard Bernstein West Side Storyjából az I Feel Pretty című dal.
 
Fáradtság ellen: Vivaldi: C-dúr versenymű két trombitára, vonósokra és csembalóra, Purcell: Versenymű két trombitára, Rimszkij-Korszakov: Spanyol capriccio, indulók.
 
Fejfájás, migrén esetén: Mozart 39. (Esz-dúr) szimfóniája és A-dúr zongoraversenye.
 
Éles fájdalom ellen: Hacsaturjan Kardtáncát javasoljuk.
 
Gátlás leküzdésére: Ravel Bolerója, Csajkovszkij VI. (Patetikus) szimfóniája, Dukas A bűvészinasa, dzsessz-, blues- és dixieland-darabok, Simon és Garfunkel The Boxer című száma.
Hirdetés
 
Gutaütés esetén: Az utókezelést megkönnyítheti minden ritmikus, könnyen érthető zene, továbbá a metronóm ritmusa, rap, népdal vagy bármely kedvenc zeneszám közben.
 
Gyermek sérülése esetén: Csajkovszkij Diótörő című szvitje, egyszerű gyerekdalok. A lényeg, hogy a gyerek is ismerje a dallamot, és együtt dúdolja a zenével. A dúdolás felszárítja a könnyet.
 
Koncentrációs zavar esetén: Mozart D-dúr szonáta két zongorára, halk barokk háttérzene, hangos felolvasás Händel Vízizenéjének lassú tételeire.
 
Magas vérnyomás ellen: Gregorián énekek, Mozart: Versenymű fuvolára és hárfára, Simon és Garfunkel: Bridge Over Troubled Water című száma.
 
Meghűlés esetén: Mozart Varázsfuvolája, a Rolling Stones Honky Tonk Womanje, Rod Stewarttól a You Are the Star.
 
Torokfájásra legjobb az “m” hangot zümmögni.
 
Stressz ellen: Halk, kellemes háttérzene. Lionel Ritchie My Destinyje, romantikus zene: Schubert Pisztrángötöse és Heidenrösleinje, Schumann Álmodozása, Smetana A Moldvája, gregorián énekek, esetleg népdalok.
Hirdetés
 
A szívműködés és a vérkeringés erősítésére: Bach d-moll concerto csembalóra és vonósokra, Adagio tétele, Beethoven 4. (G-dúr) zongoraversenye, Mendelssohn e-moll hegedűversenye, gregorián énekek, country- és westerndalok, popzene (Whitney Houston: Where Do Broken Hearts Go, Tina Turner: On Silent Wings).
 
Terhesség esetén: Mozart D-dúr szimfóniája, Kis éji zenéje, Vivaldi Négy évszaka, gyermek- és altatódalok.

Forrás: szabadonebredok.hu

2014. szeptember 16. (kedd), 22:19

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Oldalunk a tájékozódásodat segíti, de konkrét orvosi kérdésekkel, panaszoddal fordulj kezelőorvosodhoz!

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. július 23. (szerda), 05:37
Hirdetés

Tojással a legkönnyebb 5 kilót fogyni egy hét alatt: nem kamu, itt az egész étkezési terv 2 hétre

Tojással a legkönnyebb 5 kilót fogyni egy hét alatt: nem kamu, itt az egész étkezési terv 2 hétre

Csak tojás kell, és leolvad rólad 5 kiló egy hét alatt – itt a 2 hetes, ütős étrend, amiről mindenki beszél!? Nincs...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. július 13. (vasárnap), 07:52

A babérlevél igazi áldás.. csak mi ételízesítőnek használjuk, de nem erre való igazábó

A babérlevél igazi áldás.. csak mi ételízesítőnek használjuk, de nem erre való igazábó

természet ajándéka, ami 70 évesen is megfiatalítKépzeld el, hogy a konyhád egyik legillatosabb fűszere titkos fegyver...

Mindenegyben blog
2025. július 08. (kedd), 17:38

Elfér a tenyeredben, és már megmentette az életed.. Az agy@dban található, és fogalmad sincs mi ez

Elfér a tenyeredben, és már megmentette az életed.. Az agy@dban található, és fogalmad sincs mi ez

Elfér a tenyeredben, mégis megmentheti az életed – Az agy rejtett védelmi vonala, amiről alig hallottál: a...

Mindenegyben blog
2025. július 06. (vasárnap), 15:12

Ezért tesznek egy szivacsot a hűtőbe a zöldségek mellé

Ezért tesznek egy szivacsot a hűtőbe a zöldségek mellé

Ezért tesznek egy szivacsot a hűtőbe a zöldségek mellé – A trükk, amit minden háztartásban ismerni kellene!? Te is...

Mindenegyben blog
2025. július 03. (csütörtök), 09:56

4 dolog, amit soha ne csinálj, ha megcsíp egy kullancs!

4 dolog, amit soha ne csinálj, ha megcsíp egy kullancs!

4 dolog, amit soha ne csinálj, ha megcsíp egy kullancs!Ez az apró vérszívó nagy bajt is okozhat – de csak akkor, ha...

Mindenegyben blog
2025. július 02. (szerda), 08:02

A tengervíz 8 gyógyító hatása – Ezért kellene receptre felírni a tengerparti nyaralást

A tengervíz 8 gyógyító hatása – Ezért kellene receptre felírni a tengerparti nyaralást

? A tengervíz 8 gyógyító hatása – Ezért kellene receptre felírni a tengerparti nyaralástHippokratész már évezredekkel...

Mindenegyben blog
2025. július 02. (szerda), 05:53

A cukorbetegség 11 korai tünete, ami a lábakban jelentkezik – ne vedd félvállról!

A cukorbetegség 11 korai tünete, ami a lábakban jelentkezik – ne vedd félvállról!

⚠️ A cukorbetegség 11 korai tünete, ami a lábakban jelentkezik – ne vedd félvállról!A cukorbetegség nemcsak a...

Mindenegyben blog
2025. június 30. (hétfő), 06:38

Hatvanöt éves vagyok, és ez az étel megváltoztatta az életem!

Hatvanöt éves vagyok, és ez az étel megváltoztatta az életem!

 ? „65 éves vagyok, és ez az étel megváltoztatta az életem!” – Elképesztő, mire képes a zeller!„Ráncok kisimultak, a...

Hirdetés
Hirdetés