Igazi magyar “gyógyszer” a kovászos uborka, mégsem fogyasztjuk rendszeresen!

Hirdetés
Igazi magyar “gyógyszer” a kovászos uborka, mégsem fogyasztjuk rendszeresen!
Hirdetés

A kovászos uborka az egyetlen savanyúság, ami mind fölött áll. De ismered a titkos tulajdonságait is? /A kovászos uborka sokféleképpen tesz jót az emberi szervezetnek, emellett azonban meglepő hatással lehet a lelkiállapotra is\./
Hirdetés
Nézzük, hogyan!

A savanyú uborka képes közvetlenül befolyásolni egyes dolgokat, mint pl. az idegesség és a szorongás. Ezt a képességét már tesztelték is. Egy tanulmányban neuroticizmus és szociális szorongás ellen is vizsgálták hatásait. Az eredmények pedig egyértelműen kimutatták a kovászos uborka szorongásoldó hatásait.

Hirdetés

Mivel az erjesztett ételek sok probiotikumot tartalmaznak, pozitív hatással vannak az emésztőrendszerre. Bár nem teljesen tisztázott a köztük lévő kapcsolat, a tudósok úgy vélik, az egészséges emésztőrendszertől az agy is egészségesebben működik, ennek hatására pedig drasztikusan csökken a félelem, a szorongás, az idegesség mértéke. Más szóval, akinek a társasági életét ilyen problémák akadályozzák, antidepresszáns helyett egyen egy tányér savanyú káposztát vagy pár darab kovászos uborkát.

Hirdetés

Ezek az ételek nemcsak mentálisan hatnak. A probiotikumok erősítik az immunrendszert és segítik a szervezetet, hogy jóval sikeresebben tudjon harcolni a betegségek ellen. A savanyított tejtermékeket azok is jobban meg tudják emészteni, akik enyhe laktózérzékenységben szenvednek.

Naponta egy savanyú uborka már segíthet, ha idegesek vagyunk, mert beszédet kell mondanunk a testvérünk esküvőjén vagy előadást kell tartanunk.

Hirdetés
Máskülönben a savanyú uborka finom is, így semmi ok arra, hogy mellőzzük az étrendünkben.

És hogy hogyan készül az elronthatatlan kovászos uborka? Nálunk ez a bevált recept, de lelkesen várjuk a hozzászólásokban az alternatív megoldásokat!

Forrás

Forrás: bidista.com

2017. július 05. (szerda), 16:46

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Oldalunk a tájékozódásodat segíti, de konkrét orvosi kérdésekkel, panaszoddal fordulj kezelőorvosodhoz!

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek)
Hirdetés

58 éves vagyok, 12 kilót fogytam, és az ízületi fájdalmaim is megszüntek. Ezzel a recepttel sikerült

58 éves vagyok, 12 kilót fogytam, és az ízületi fájdalmaim is megszüntek. Ezzel a recepttel sikerült

58 éves vagyok, 12 kilót fogytam, és az ízületi fájdalmaim is enyhültekCitrom, fokhagyma, gyömbér és víz – mindössze...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 17:24

10 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet!

10 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet!

Nem hangosak, mégis komoly bajt jelezhetnek: 10 csendes tünet, amelyet nem szabad félvállról venniA halál témájáról...

Mindenegyben blog
2026. július 27. (hétfő), 06:03

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethetA halál témájáról nehéz beszélni. Sokan úgy képzelik, hogy...

Mindenegyben blog
2026. július 19. (vasárnap), 15:13

Ezért alakul ki valójában az „öregszag” – nem a tisztálkodás hiánya okozza

Ezért alakul ki valójában az „öregszag” – nem a tisztálkodás hiánya okozza

Nem csak a fürdésen múlik: ezért alakul ki valójában az „öregszag”Nem az ápolatlanság okozzaAz „öregszag” természetes...

Mindenegyben blog
2026. június 26. (péntek), 18:08

A 98 éves Bill Kober minden egyes nap legalább 40 fekvőtámaszt csinál kihagyás nélkül – 20-at reggel, majd újabb 20-at este –, és azt tervezi, hogy 100 évesen is folytatni fogja.

A 98 éves Bill Kober minden egyes nap legalább 40 fekvőtámaszt csinál kihagyás nélkül – 20-at reggel, majd újabb 20-at este –, és azt tervezi, hogy 100 évesen is folytatni fogja.

A 98 éves Bill Kober naponta 40 fekvőtámaszt csinálBill Kober 98 évesen is olyan napi rutint tart, amely sok fiatalnak...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 08:21

Minden nyáron dinnyét eszem, de csak most tudtam meg, mi történik ilyenkor a testemben

Minden nyáron dinnyét eszem, de csak most tudtam meg, mi történik ilyenkor a testemben

Nyáron rendszeresen eszem dinnyét, ám mióta megtudtam, mit tesz a testemmel, még jobban odafigyelek ráNyáron kevés...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 08:06

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam az ödémától, és az ízületi fájdalmaktól! 1 pohárral ittam meg naponta ebből a keverékből!

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam az ödémától, és az ízületi fájdalmaktól! 1 pohárral ittam meg naponta ebből a keverékből!

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam a puffadástól, az ödémától és az ízületi fájdalmaktól – naponta csak 1...

Mindenegyben blog
2026. április 25. (szombat), 14:35

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnéd

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnéd

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnédSokan gondolkodás nélkül a szemetesbe dobják a krumpli...

Hirdetés
Hirdetés