Így aktiválhatjuk a harmadik szemünket!

Hirdetés
Így aktiválhatjuk a harmadik szemünket!
Hirdetés

Az ember szellemlényi felépítéséhez hozzátartozó harmadik szem, a hatodik csakra az energiatest szerves része, a homlok közepén helyezkedik el. Minden embernek van harmadik szeme, ami egészen kicsi korban működik is. /A képesség 3\-4 éves korig tart, de vannak esetek, amikor egyeseknek egész életükben megmarad a látóképességük\./

Hirdetés

 

A harmadik szem segítségével képesek vagyunk tudatosan érzékelni a létezést, hisz itt van az intellektus, a tisztánlátás, az emlékezés, az akarat centruma, általa lehetünk részesei a képzelőerő megjelenítő folyamatának. A harmadik szem aktiválásához meditációra és vizualizációra van szükség, ami az egész test relaxációját feltételezi.

A meditáció az egyik legszemélyesebb tapasztalat, ezért fontos, hogy olyan típusú meditációt válasszunk, ami leginkább megfelel személyiségünknek.

Hirdetés
Ennél még lényegesebb, hogy pontosan és világosan tudjuk, mit is szeretnénk elérni, és hogyan szeretnénk azt elérni.

Az alábbiakban egy meditációs feladat következik, amelyet kezdetben lépésről lépésre ajánlott elsajátítani, utána pedig kombinálhatjuk más meditációs gyakorlatokkal is.

A harmadik szem aktiválása segíti az érzékelést és a kommunikációt, valamint érzékenyebbé tesz a körülöttünk lévő energiaforrások észlelésére, hozzásegíthet ahhoz, hogy jobban megismerjük magunkat. Az aktiválás folyamata időigényes dolog, egyeseknek hamarabb megy, másoknak azonban évekbe is telhet.

Forrás: filantropikum.com

2014. november 06. (csütörtök), 14:03

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Oldalunk a tájékozódásodat segíti, de konkrét orvosi kérdésekkel, panaszoddal fordulj kezelőorvosodhoz!

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. szeptember 24. (szerda), 07:25
Hirdetés

Nektek is volt higanyos hőmérőtök? Ez derült ki most róla

Nektek is volt higanyos hőmérőtök? Ez derült ki most róla

A jó öreg higanyos lázmérő – miért bíztunk benne annyira?A higanyos lázmérő sokunk gyerekkorának állandó kelléke volt....

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. szeptember 23. (kedd), 19:49

A halál jelei testünkön is megmutatkozhatnak – Íme a 10 leggyakoribb tünet

A halál jelei testünkön is megmutatkozhatnak – Íme a 10 leggyakoribb tünet

A halál jelei testünkön is megmutatkozhatnak – Íme a 10 leggyakoribb tünetAz élet törékeny ajándék, amelyet gyakran...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 11. (csütörtök), 11:04

Sokan nem tudják!! 10 ok, amiért érdemes fehér ecetet tenni a mosógépbe ?✨

Sokan nem tudják!! 10 ok, amiért érdemes fehér ecetet tenni a mosógépbe ?✨

10 ok, amiért érdemes fehér ecetet tenni a mosógépbe ?✨A mosógép minden háztartás egyik legfontosabb gépe, mégis...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 03. (vasárnap), 06:45

Így tedd össze a két tenyered: illeszkedik egymáshoz ez a két vonal? Ha igen, az valami rendkívülit jelent!

Így tedd össze a két tenyered: illeszkedik egymáshoz ez a két vonal? Ha igen, az valami rendkívülit jelent!

Így tedd össze a két tenyered: illeszkedik ez a két vonal? Ha igen, az valami rendkívülit jelent!?️ Nézz a kezeidre –...

Mindenegyben blog
2025. július 23. (szerda), 05:37

Tojással a legkönnyebb 5 kilót fogyni egy hét alatt: nem kamu, itt az egész étkezési terv 2 hétre

Tojással a legkönnyebb 5 kilót fogyni egy hét alatt: nem kamu, itt az egész étkezési terv 2 hétre

Csak tojás kell, és leolvad rólad 5 kiló egy hét alatt – itt a 2 hetes, ütős étrend, amiről mindenki beszél!? Nincs...

Mindenegyben blog
2025. július 13. (vasárnap), 07:52

A babérlevél igazi áldás.. csak mi ételízesítőnek használjuk, de nem erre való igazábó

A babérlevél igazi áldás.. csak mi ételízesítőnek használjuk, de nem erre való igazábó

természet ajándéka, ami 70 évesen is megfiatalítKépzeld el, hogy a konyhád egyik legillatosabb fűszere titkos fegyver...

Mindenegyben blog
2025. július 08. (kedd), 17:38

Elfér a tenyeredben, és már megmentette az életed.. Az agy@dban található, és fogalmad sincs mi ez

Elfér a tenyeredben, és már megmentette az életed.. Az agy@dban található, és fogalmad sincs mi ez

Elfér a tenyeredben, mégis megmentheti az életed – Az agy rejtett védelmi vonala, amiről alig hallottál: a...

Mindenegyben blog
2025. július 06. (vasárnap), 15:12

Ezért tesznek egy szivacsot a hűtőbe a zöldségek mellé

Ezért tesznek egy szivacsot a hűtőbe a zöldségek mellé

Ezért tesznek egy szivacsot a hűtőbe a zöldségek mellé – A trükk, amit minden háztartásban ismerni kellene!? Te is...

Hirdetés
Hirdetés