ÍGY LEHET EGY ÉVBEN EGYSZERŰEN MEGSPÓROLNI 140.000 FORINTOT..

Hirdetés
ÍGY LEHET EGY ÉVBEN EGYSZERŰEN MEGSPÓROLNI 140.000 FORINTOT..
Hirdetés

Sokak szerint Amerikában találták ki és onnan indult világhódító útjára a takarékoskodásnak az a hétköznapi módszere, mely által egy évben akár 140.000 forintot is megtakaríthatunk. Vagy akár többet is, esetleg kevesebbet.

Nem egy ördöngösség a spórolás, mégis sokaknak nem megy, hónapról hónapra élnek, hisz mindig túlköltekeznek. /Akkor is, ha évről évre egyre jobban kezdenek keresni\./

Hirdetés
..

Nekik lehet jó az "52 hetes persely", mely nemcsak azért érdekes, mert egy egyszerű számítási módszeren alapul, hanem azért is, mert a program vége felé, ha a "perselybe" többet és többet kell betenni, ki kell találni olyan ötleteket is, melyek révén az emelt összegek fedezete előteremthető.

A módszer.

A módszer viszonylag egyszerű.

Hirdetés
 Egy évben, azaz 52 héten át félre kell tennünk egy kis pénzt. Az első héten 100 forintot, majd a második héten kétszázat, vagyis minden héten egy 100 forinttal emelt összeget. Nem nehéz kiszámolni, hogy az utolsó héten már 5.200 forintot kell megspórolni, míg az első hónapban csak 1.500-at. 

Az év végén az összeg pontosan 137.800 forintot fog kitenni, amit ha egy plusz összeggel, azaz 2.

Hirdetés
200 forinttal kerekítünk, elérhetjük a 140.000-es "álomhatárt".

Az utolsó hetekben természetesen egyre több pénzt kell félretenni, ez pedig sokaknak alapos fejtörést okozhat, honnan lehet mindezt fedezni.

Amerikában sokan a karácsonyi ajándékok megvásárlását vagy évvégi utazást szoktak finanszírozni a megspórolt pénzből, de sokan ebből fedezik a befektetéssel kombinált életbiztosításukat, vagy a pénzük értékpapírokba történő fektetését is.

Hirdetés

Persze akinek kisebb a keresete, kisebb összeggel, például 25 forinttal is elkezdheti a spórolást, akinek meg több, akár többel is. Azt már ugyanis mindenki saját maga tudja felmérni és hozzá kiszámolni, mit tud teljesíteni egy év alatt.via

2017. november 06. (hétfő), 10:40

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Oldalunk a tájékozódásodat segíti, de konkrét orvosi kérdésekkel, panaszoddal fordulj kezelőorvosodhoz!

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek)
Hirdetés

58 éves vagyok, 12 kilót fogytam, és az ízületi fájdalmaim is megszüntek. Ezzel a recepttel sikerült

58 éves vagyok, 12 kilót fogytam, és az ízületi fájdalmaim is megszüntek. Ezzel a recepttel sikerült

58 éves vagyok, 12 kilót fogytam, és az ízületi fájdalmaim is enyhültekCitrom, fokhagyma, gyömbér és víz – mindössze...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 17:24

10 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet!

10 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet!

Nem hangosak, mégis komoly bajt jelezhetnek: 10 csendes tünet, amelyet nem szabad félvállról venniA halál témájáról...

Mindenegyben blog
2026. július 27. (hétfő), 06:03

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethetA halál témájáról nehéz beszélni. Sokan úgy képzelik, hogy...

Mindenegyben blog
2026. július 19. (vasárnap), 15:13

Ezért alakul ki valójában az „öregszag” – nem a tisztálkodás hiánya okozza

Ezért alakul ki valójában az „öregszag” – nem a tisztálkodás hiánya okozza

Nem csak a fürdésen múlik: ezért alakul ki valójában az „öregszag”Nem az ápolatlanság okozzaAz „öregszag” természetes...

Mindenegyben blog
2026. június 26. (péntek), 18:08

A 98 éves Bill Kober minden egyes nap legalább 40 fekvőtámaszt csinál kihagyás nélkül – 20-at reggel, majd újabb 20-at este –, és azt tervezi, hogy 100 évesen is folytatni fogja.

A 98 éves Bill Kober minden egyes nap legalább 40 fekvőtámaszt csinál kihagyás nélkül – 20-at reggel, majd újabb 20-at este –, és azt tervezi, hogy 100 évesen is folytatni fogja.

A 98 éves Bill Kober naponta 40 fekvőtámaszt csinálBill Kober 98 évesen is olyan napi rutint tart, amely sok fiatalnak...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 08:21

Minden nyáron dinnyét eszem, de csak most tudtam meg, mi történik ilyenkor a testemben

Minden nyáron dinnyét eszem, de csak most tudtam meg, mi történik ilyenkor a testemben

Nyáron rendszeresen eszem dinnyét, ám mióta megtudtam, mit tesz a testemmel, még jobban odafigyelek ráNyáron kevés...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 08:06

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam az ödémától, és az ízületi fájdalmaktól! 1 pohárral ittam meg naponta ebből a keverékből!

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam az ödémától, és az ízületi fájdalmaktól! 1 pohárral ittam meg naponta ebből a keverékből!

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam a puffadástól, az ödémától és az ízületi fájdalmaktól – naponta csak 1...

Mindenegyben blog
2026. április 25. (szombat), 14:35

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnéd

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnéd

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnédSokan gondolkodás nélkül a szemetesbe dobják a krumpli...

Hirdetés
Hirdetés