Masszírozd ezt a pontot a lábadon, csodákat tesz az egészségeddel!

Hirdetés
Masszírozd ezt a pontot a lábadon, csodákat tesz az egészségeddel!
Masszírozd ezt a pontot a lábadon, csodákat tesz az egészségeddel!
Hirdetés

Léteznek a testen olyan speciális pontok, amelyek masszírozásával ösztönözhetjük bizonyos szerveink működését, ezáltal javítva egészségi állapotunkat. /A keleti kultúrákban az orvostudomány már rég alkalmazza azon meridián\-gyakorlatokat, amelyek a testet behálózó energiavonalakra vannak hatással\./

Hirdetés

A Kínában ismert Zu San Li pontot a hosszú élet pontjaként szokták emlegetni, ezért ha fontos számunkra, hogy még jó sokáig egészségben, harmóniában éljünk, akkor foglalkozzunk ezzel a ponttal, szabadítsuk fel testünk energetikai blokkjait és lépjünk rá az öngyógyítás útjára.

Japánban ezt a pontot a száz betegség pontjaként is ismerik, hiszen úgy tartják, hogy ennyi kór kezelésére jó. Első lépésként a térdkalács külső alsó gödréhez tegyük rá a négy ujjunkat. Majd lefele, a sípcsont irányába, ahol a kisujjunk húzódik, tegyük oda jobb kezünk mutatóujját, és máris megtaláltuk a pontot, amely a gyomorral, az emésztéssel van összefüggésben, a gyomorvezeték pontjának is nevezik.

Hirdetés

Ez a csatorna a fej irányából fut le a lábakig, így az emésztési, bélműködési problémák mellett még egy sor betegséget is kezelhetünk, mint például az asztmát, mentális zavarokat, a fejfájást, migrént, a fogfájást, keringési panaszokat, így a magas vérnyomást, a szívdobogást, az ízületi gyulladásokat, de akár az urológiai betegségeket is.

Ugyanakkor szabályozza a vércukorszintet és az inzulin-termelést is, és javítja az immunrendszer hatékonyságát. Ezen pont napi pár perces nyomkodása, masszírozása jelentősen javíthat életminőségünkön.

Hirdetés

Forrás: filantropikum.com

2015. május 13. (szerda), 10:39

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Oldalunk a tájékozódásodat segíti, de konkrét orvosi kérdésekkel, panaszoddal fordulj kezelőorvosodhoz!

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek)
Hirdetés

58 éves vagyok, 12 kilót fogytam, és az ízületi fájdalmaim is megszüntek. Ezzel a recepttel sikerült

58 éves vagyok, 12 kilót fogytam, és az ízületi fájdalmaim is megszüntek. Ezzel a recepttel sikerült

58 éves vagyok, 12 kilót fogytam, és az ízületi fájdalmaim is enyhültekCitrom, fokhagyma, gyömbér és víz – mindössze...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 17:24

10 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet!

10 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet!

Nem hangosak, mégis komoly bajt jelezhetnek: 10 csendes tünet, amelyet nem szabad félvállról venniA halál témájáról...

Mindenegyben blog
2026. július 27. (hétfő), 06:03

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethetA halál témájáról nehéz beszélni. Sokan úgy képzelik, hogy...

Mindenegyben blog
2026. július 19. (vasárnap), 15:13

Ezért alakul ki valójában az „öregszag” – nem a tisztálkodás hiánya okozza

Ezért alakul ki valójában az „öregszag” – nem a tisztálkodás hiánya okozza

Nem csak a fürdésen múlik: ezért alakul ki valójában az „öregszag”Nem az ápolatlanság okozzaAz „öregszag” természetes...

Mindenegyben blog
2026. június 26. (péntek), 18:08

A 98 éves Bill Kober minden egyes nap legalább 40 fekvőtámaszt csinál kihagyás nélkül – 20-at reggel, majd újabb 20-at este –, és azt tervezi, hogy 100 évesen is folytatni fogja.

A 98 éves Bill Kober minden egyes nap legalább 40 fekvőtámaszt csinál kihagyás nélkül – 20-at reggel, majd újabb 20-at este –, és azt tervezi, hogy 100 évesen is folytatni fogja.

A 98 éves Bill Kober naponta 40 fekvőtámaszt csinálBill Kober 98 évesen is olyan napi rutint tart, amely sok fiatalnak...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 08:21

Minden nyáron dinnyét eszem, de csak most tudtam meg, mi történik ilyenkor a testemben

Minden nyáron dinnyét eszem, de csak most tudtam meg, mi történik ilyenkor a testemben

Nyáron rendszeresen eszem dinnyét, ám mióta megtudtam, mit tesz a testemmel, még jobban odafigyelek ráNyáron kevés...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 08:06

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam az ödémától, és az ízületi fájdalmaktól! 1 pohárral ittam meg naponta ebből a keverékből!

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam az ödémától, és az ízületi fájdalmaktól! 1 pohárral ittam meg naponta ebből a keverékből!

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam a puffadástól, az ödémától és az ízületi fájdalmaktól – naponta csak 1...

Mindenegyben blog
2026. április 25. (szombat), 14:35

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnéd

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnéd

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnédSokan gondolkodás nélkül a szemetesbe dobják a krumpli...

Hirdetés
Hirdetés