Megdöbbentő jóslatot mondott Nostradamus 2015-re!

Hirdetés
Megdöbbentő jóslatot mondott Nostradamus 2015-re!
Hirdetés

Van, aki hisz Nostradamus jóslataiban, és van, aki nem, de attól függetlenül általában szentelünk neki pár percet. Követői minden éve elején közzéteszik, hogy mit jósolt a soron következő évre. /2015\-re például azt mondta, hogy romboló földrengések lesznek, kitör a Vezúv és feltámadnak a halottak\./

Hirdetés

Azonban vannak ennél pozitívabb dolgok is, melyek bekövetkezhetnek ebben az évben. A tudósok fel fogják találni a fiatalság életelixírjét, melynek köszönhetően akár a 200 évet is megérhetjük. A 80 évesek pedig úgy fognak kinézni, mintha 50 évesek lennének (igaz én ismerek most is olyan 80 éveseket, akik meghazudtolják korukat).

Hirdetés

Azonban, ha ez így is lenne, az erős napsugárzásnak köszönhetően minden bizonnyal nem fogjuk megélni a matuzsálemi kort. Azt is megjósolta erre az évre, hogy el fognak tűnni az állatok és akadály lesz az emberek közötti kommunikációban. Ennél talán még az is meglepőbb, hogy a nyugati országokban megszűnik teljesen az adók és illetékek fizetése.

A próféta szerint a legszörnyűbb talán az, hogy irtózatos méretű földrengés fog pusztítani, mégpedig Amerikában. A Vezúv vulkán kitörése és pusztítása is erre az évre lesz várható.

A halottak visszajövetelére vonatkozó jóslatát Nostradamus úgy magyarázza, hogy a halottak azért jönnek vissza a földre, mert a pokolban nincsen több hely…

Michel de Nostredame, vagy latinosított nevén Nostradamus, a francia reneszánsz neves alakja; IX. Károly francia király udvari orvosa, képzett csillagász-asztrológus, misztikus jós (látnok),(gyógyszerész).

Hirdetés
Kortársai körében nemcsak pestisdoktorként, hanem látnokként is ismert volt, utóbbi tevékenysége alapozta meg máig tartó hírnevét. Az emberiség jövőjére vonatkozó jóslatai, melyeket A próféciák c. könyvében hozott nyilvánosságra, sokak szerint ugyanis teljesültek, illetve teljesülnek.

Forrás: twice.hu

2015. január 09. (péntek)

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Oldalunk a tájékozódásodat segíti, de konkrét orvosi kérdésekkel, panaszoddal fordulj kezelőorvosodhoz!

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 17:24
Hirdetés

10 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet!

10 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet!

Nem hangosak, mégis komoly bajt jelezhetnek: 10 csendes tünet, amelyet nem szabad félvállról venniA halál témájáról...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 27. (hétfő), 06:03

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethetA halál témájáról nehéz beszélni. Sokan úgy képzelik, hogy...

Mindenegyben blog
2026. július 19. (vasárnap), 15:13

Ezért alakul ki valójában az „öregszag” – nem a tisztálkodás hiánya okozza

Ezért alakul ki valójában az „öregszag” – nem a tisztálkodás hiánya okozza

Nem csak a fürdésen múlik: ezért alakul ki valójában az „öregszag”Nem az ápolatlanság okozzaAz „öregszag” természetes...

Mindenegyben blog
2026. június 26. (péntek), 18:08

A 98 éves Bill Kober minden egyes nap legalább 40 fekvőtámaszt csinál kihagyás nélkül – 20-at reggel, majd újabb 20-at este –, és azt tervezi, hogy 100 évesen is folytatni fogja.

A 98 éves Bill Kober minden egyes nap legalább 40 fekvőtámaszt csinál kihagyás nélkül – 20-at reggel, majd újabb 20-at este –, és azt tervezi, hogy 100 évesen is folytatni fogja.

A 98 éves Bill Kober naponta 40 fekvőtámaszt csinálBill Kober 98 évesen is olyan napi rutint tart, amely sok fiatalnak...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 08:21

Minden nyáron dinnyét eszem, de csak most tudtam meg, mi történik ilyenkor a testemben

Minden nyáron dinnyét eszem, de csak most tudtam meg, mi történik ilyenkor a testemben

Nyáron rendszeresen eszem dinnyét, ám mióta megtudtam, mit tesz a testemmel, még jobban odafigyelek ráNyáron kevés...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 08:06

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam az ödémától, és az ízületi fájdalmaktól! 1 pohárral ittam meg naponta ebből a keverékből!

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam az ödémától, és az ízületi fájdalmaktól! 1 pohárral ittam meg naponta ebből a keverékből!

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam a puffadástól, az ödémától és az ízületi fájdalmaktól – naponta csak 1...

Mindenegyben blog
2026. április 25. (szombat), 14:35

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnéd

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnéd

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnédSokan gondolkodás nélkül a szemetesbe dobják a krumpli...

Mindenegyben blog
2026. április 23. (csütörtök), 08:21

Miért érezzük néha elalvás előtt, hogy zuhanunk?

Miért érezzük néha elalvás előtt, hogy zuhanunk?

Sokan átélték már azt a különös, néha kifejezetten ijesztő érzést, hogy éppen elalvás előtt hirtelen mintha zuhanni...

Hirdetés
Hirdetés