Miért ne vegyél kínai fokhagymát?

Hirdetés
Miért ne vegyél kínai fokhagymát?
Hirdetés

Már sokat írtunk a fokhagymáról, erről a rendkívüli növényről. Naponta fogyasztjuk (más növényekkel együtt), így érdekes módon nincs is problémánk pl. a magas vérnyomással vagy az egyszerű náthával. /Azt azonban nem tudtuk, hogy április 19\-e a fokhagyma világnapja, azaz sokan annyira méltatják, hogy még egy évben kiemelten imádják is\./

Hirdetés

Ez az pici, de annál sokoldalúbb növény tehát megérdemli, hogy szenteljünk neki egy cikket, egyben ízekre szedjük a világ legkeresettebb hagymáját.

Kezdjük rögtön hosszan sorolható tulajdonságaival - tőszavakban: antioxidáns, vérhígító, köhögéscsillapító, afrodiziákum, antibakteriális, gombaellenes, rákmegelőző, gyomor és bélvédő, vérnyomás-szabályozó, náthától védő, béltisztító.

Hirdetés
Gyakorlatilag kijelenthető, hogy a fokhagyma a zöldségek és fűszerek királya. De talán még ennél is meggyőzőbb, hogy sütve, főzve és nyersen is teljesen más ízt ad - nincs étel, amit fel ne dobna.

Amilyen "büdös", olyan egészséges, és ezt nem tegnap óta tudja az emberiség: a fokhagyma a legrégebb óta használt fűszernövényünk, 6000 éve esszük az ízéért és egészségmegőrző hatásáért. Egyes ókori népek varázserőt tulajdonítottak neki, Egyiptomban szent növényként tisztelték, vámpírellenes hatásáról is elhíresült a növény.

Hirdetés

A középkorban is gyógyító és tisztító erőt tulajdonítottak neki, gerezdjét amulettként hordták a nyakukban. A pestisdoktor madárfejszerű álarcának csőrrészébe (amin át az orvos belélegezte a levegőt) többek között fokhagymalevelet is tettek, fertőtlenítő hatása miatt.

Hazánkban a 15. században kezdték termeszteni, különleges ízjavító hatása miatt az egész világon kedvelik. A hatezer év alatt, amióta az életünk része, 600 alfaja alakult ki. Magyarországon is ünneplik ezt a növényt - tavaly harmadszor rendezték meg a Bács-Kiskun megyei Bátya fokhagymafesztiválját, nem kis sikerrel. (Hogy azóta volt-e rendezvény, arról nem szóltak a jelenlegi hírek. - szerk.) A fokit imádják azonban még máshol is a világon.

Hirdetés
 A Gilroy Fokhagyma Fesztivál az egyik legnagyobb gasztrofesztivál Amerikában, de Angliában is ünneplik a növényt, nyilván nem véletlenül.

Mit is kell ugyanakkorm még tudnunk erről a hasznos növényről?

Egy mondattal is megfogalmazható. Fogyasszunk csak magyar fokhagymát, a kínait egyék ők. A különbség ismert, a kínainak nincs  intenzív illata és íze, de különbség lehet az is, hogy az ázsiai változatnak nincs "szakállkája" (http://www.gyakorikerdesek.hu/etelek-italok__egyeb-kerdesek__1201228-hogyan-lehet-megkulomboztetni-az-igazi-magyar-fokhagymat-a-kinaitol)

Mi a gond még a kínai fokhagymával?

Valójában a kínai fokhagyma a mű-, és szerves trágyának, növényvédő szereknek és egyéb kémiai anyagoknak köszönheti egészségesebb külsejét.

Hirdetés
Olyan hajmeresztő hírek is felröppenek, hogy a fokhagymát kezeletlen szennyvízzel öntözik bizonyos vidékeken. Hormonokkal és egyéb kémiai anyagokkal akadályozzák meg a csírázást, ezért lesz gyengébb főzés során, ellentétben a magyar társával. A több ezer km-es távolságot a gamma sugárzásnak köszönhetően éli túl, így hónapok után a konyhánkban állva is egészségesnek látszik, amíg a magyar fokhagyma pár hét alatt megbarnul.

Átgondolva a tényeket, sem saját szervezetünket, sem környezetünket nem védjük a vegyszerekkel kezelt, hosszú utat megtett kínai fokhagymával.

Hirdetés
A fokhagyma, mint ahogy fentebb is írtuk, antibiotikum jellegű növény, különböző vírusok, baktériumok leküzdésében segíti az emberi szervezetet. Bizonyos kutatások szerint egyes daganatok megelőzésében is szerepe van, továbbá gátolja az érelmeszesedést, csökkenti a vérnyomást és erősíti az immunrendszert. A különböző kemikáliák viszont rontják a fokhagyma egészségvédő hatásait, ráadásul komoly betegségek kialakulását is okozhatják.
Hirdetés

Akit bővebben is érdekel, melyik a világ legdrágább hagymája, az kattintson ide: http://www.origo.hu/tafelspicc/teszt/20120322-fokhagyma-teszt.html Mi megmaradunk a vegyszer nélkül termesztett saját változatnál, annyira szeretjük e hasznos növényt.

Ha lehet tehát, fokhagymát csak őstermelői piacon vegyünk, megbízható forrásból!

Béer 

Forrás: utajovobe.eu

2014. április 19. (szombat), 16:43

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Oldalunk a tájékozódásodat segíti, de konkrét orvosi kérdésekkel, panaszoddal fordulj kezelőorvosodhoz!

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 17:24
Hirdetés

10 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet!

10 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet!

Nem hangosak, mégis komoly bajt jelezhetnek: 10 csendes tünet, amelyet nem szabad félvállról venniA halál témájáról...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 27. (hétfő), 06:03

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethetA halál témájáról nehéz beszélni. Sokan úgy képzelik, hogy...

Mindenegyben blog
2026. július 19. (vasárnap), 15:13

Ezért alakul ki valójában az „öregszag” – nem a tisztálkodás hiánya okozza

Ezért alakul ki valójában az „öregszag” – nem a tisztálkodás hiánya okozza

Nem csak a fürdésen múlik: ezért alakul ki valójában az „öregszag”Nem az ápolatlanság okozzaAz „öregszag” természetes...

Mindenegyben blog
2026. június 26. (péntek), 18:08

A 98 éves Bill Kober minden egyes nap legalább 40 fekvőtámaszt csinál kihagyás nélkül – 20-at reggel, majd újabb 20-at este –, és azt tervezi, hogy 100 évesen is folytatni fogja.

A 98 éves Bill Kober minden egyes nap legalább 40 fekvőtámaszt csinál kihagyás nélkül – 20-at reggel, majd újabb 20-at este –, és azt tervezi, hogy 100 évesen is folytatni fogja.

A 98 éves Bill Kober naponta 40 fekvőtámaszt csinálBill Kober 98 évesen is olyan napi rutint tart, amely sok fiatalnak...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 08:21

Minden nyáron dinnyét eszem, de csak most tudtam meg, mi történik ilyenkor a testemben

Minden nyáron dinnyét eszem, de csak most tudtam meg, mi történik ilyenkor a testemben

Nyáron rendszeresen eszem dinnyét, ám mióta megtudtam, mit tesz a testemmel, még jobban odafigyelek ráNyáron kevés...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 08:06

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam az ödémától, és az ízületi fájdalmaktól! 1 pohárral ittam meg naponta ebből a keverékből!

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam az ödémától, és az ízületi fájdalmaktól! 1 pohárral ittam meg naponta ebből a keverékből!

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam a puffadástól, az ödémától és az ízületi fájdalmaktól – naponta csak 1...

Mindenegyben blog
2026. április 25. (szombat), 14:35

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnéd

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnéd

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnédSokan gondolkodás nélkül a szemetesbe dobják a krumpli...

Mindenegyben blog
2026. április 23. (csütörtök), 08:21

Miért érezzük néha elalvás előtt, hogy zuhanunk?

Miért érezzük néha elalvás előtt, hogy zuhanunk?

Sokan átélték már azt a különös, néha kifejezetten ijesztő érzést, hogy éppen elalvás előtt hirtelen mintha zuhanni...

Hirdetés
Hirdetés