Mire jó a friss gyömbér?

Hirdetés
Mire jó a friss gyömbér?
Hirdetés

A gyömbér az indiai Ayurveda egyik kedvenc gyógygnövénye, évszázadok óta alkalmazzák különböző betegségek gyógyítására, s az utóbbi években a modern orvostudomány is felfigyelt értékes tulajdonságaira. /Elsősorban gyulladáscsökkentő hatása közismert\./

Hirdetés
 

Egy kis létszámú kutatás a gyömbér rák megelőző, illetve rákos sejtekre gyakorolt hatását vizsgálta. 

A vastagbélrák az egyik leggyakrabban előforduló rákféleség a modern világban, a halálozási rátáját tekintve pedig 2.

Hirdetés
a listán. Mint minden rákos betegség esetében, itt is a korai felismerés a legfontosabb. 

A PubMed oldalán megjelent tanulmányban a résztvevőket két csoportra osztották. Az egyik csoport tagjai naponta 2 g gyömbért kaptak 28 napos keresztül, míg a másik csoport tagjai placebo-t kaptak. 28 nap elteltével biopszia segítségével (a vastagbél falából vettek szövetmintát) olyan markereket vizsgálták, melyek hatással vannak a vastagbélrák kialakulására.

Hirdetés

A tanulmány során megállapították, hogy a gyömbért szedő csoport markerei jobbak voltak, mint a placebo csoporté. 

A kutatók szerint a gyömbér gátolhatja a sejtburjánzást a vastagbél falának sejtjeiben és elősegítheti az apoptózis (programozott sejthalál) folyamatát. 

Ahhoz, hogy egyértelmű kijelentéseket tehessünk a gyömbér és a vastagbélrák kockázata közti kapcsolatról további, nagyobb létszámú vizsgálatokat kell elvégezni. 

A napi 2 g gyömbér egyébként nem sok, teával, vagy mézes gyömbérrel könnyedén bevihetjük ezt a mennyiséget.

Hirdetés
Ma már szerencsére friss gyömbér gyökér szinte minden nagyobb élelmiszerboltban kapható. Ráadásul nem feltétlenül kell a drágább, bio gyömbért megvásárolnunk, mivel a gyömbér nem tartozik a szennyezett, növényvédőszerekkel kezelt ételek csoportjába. Elég, ha használat előtt meghámozzuk a gyömbért.

A gyömbér tea elkészítéséhez használjuk a tradicionális elkészítési módot: a meghámozott, vékony gyömbér szeleteket helyezzük az edény aljára, tegyük rá a fűszereket és a mézet és öntsünk rá fél liter vizet.

Hirdetés
Fél óráig főzzük, majd szűrjük le és már fogyasztható is a rendkívül finom és egészséges gyömbértea.

Forrás: social-health.info

2015. november 10. (kedd), 11:19

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Oldalunk a tájékozódásodat segíti, de konkrét orvosi kérdésekkel, panaszoddal fordulj kezelőorvosodhoz!

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek)
Hirdetés

58 éves vagyok, 12 kilót fogytam, és az ízületi fájdalmaim is megszüntek. Ezzel a recepttel sikerült

58 éves vagyok, 12 kilót fogytam, és az ízületi fájdalmaim is megszüntek. Ezzel a recepttel sikerült

58 éves vagyok, 12 kilót fogytam, és az ízületi fájdalmaim is enyhültekCitrom, fokhagyma, gyömbér és víz – mindössze...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 17:24

10 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet!

10 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet!

Nem hangosak, mégis komoly bajt jelezhetnek: 10 csendes tünet, amelyet nem szabad félvállról venniA halál témájáról...

Mindenegyben blog
2026. július 27. (hétfő), 06:03

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethetA halál témájáról nehéz beszélni. Sokan úgy képzelik, hogy...

Mindenegyben blog
2026. július 19. (vasárnap), 15:13

Ezért alakul ki valójában az „öregszag” – nem a tisztálkodás hiánya okozza

Ezért alakul ki valójában az „öregszag” – nem a tisztálkodás hiánya okozza

Nem csak a fürdésen múlik: ezért alakul ki valójában az „öregszag”Nem az ápolatlanság okozzaAz „öregszag” természetes...

Mindenegyben blog
2026. június 26. (péntek), 18:08

A 98 éves Bill Kober minden egyes nap legalább 40 fekvőtámaszt csinál kihagyás nélkül – 20-at reggel, majd újabb 20-at este –, és azt tervezi, hogy 100 évesen is folytatni fogja.

A 98 éves Bill Kober minden egyes nap legalább 40 fekvőtámaszt csinál kihagyás nélkül – 20-at reggel, majd újabb 20-at este –, és azt tervezi, hogy 100 évesen is folytatni fogja.

A 98 éves Bill Kober naponta 40 fekvőtámaszt csinálBill Kober 98 évesen is olyan napi rutint tart, amely sok fiatalnak...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 08:21

Minden nyáron dinnyét eszem, de csak most tudtam meg, mi történik ilyenkor a testemben

Minden nyáron dinnyét eszem, de csak most tudtam meg, mi történik ilyenkor a testemben

Nyáron rendszeresen eszem dinnyét, ám mióta megtudtam, mit tesz a testemmel, még jobban odafigyelek ráNyáron kevés...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 08:06

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam az ödémától, és az ízületi fájdalmaktól! 1 pohárral ittam meg naponta ebből a keverékből!

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam az ödémától, és az ízületi fájdalmaktól! 1 pohárral ittam meg naponta ebből a keverékből!

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam a puffadástól, az ödémától és az ízületi fájdalmaktól – naponta csak 1...

Mindenegyben blog
2026. április 25. (szombat), 14:35

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnéd

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnéd

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnédSokan gondolkodás nélkül a szemetesbe dobják a krumpli...

Hirdetés
Hirdetés