Növelik az elhízás kockázatát a túlzottan feldolgozott élelmiszerek

Hirdetés
Növelik az elhízás kockázatát a túlzottan feldolgozott élelmiszerek
Hirdetés

Több evésre késztetnek, egy úttörő kutatás szerint átlagosan napi 500 kalória többletbevitelt jelentenek.

/Az amerikai tanulmány először vizsgálta önkéntesek bevonásával a többszörösen feldolgozott ételek fogyasztásának kockázatait\./

Hirdetés
A kutatás résztvevőinek étkezését egy hónapig figyelték. Kiderült, hogy amikor a résztvevők erősen feldolgozott ételeket fogyasztottak, napi 500 kalóriával többet vettek magukhoz ahhoz képest, mint mikor nem feldolgozott ételt ettek - számolt be róla a BBC News.Az amerikai Országos Egészségügyi Intézet értékelése szerint a túlzottan feldolgozott ételek valószínűleg hatással vannak az éhségérzettel kapcsolatos hormonokra, ezért folytatja az evést, aki ilyet fogyaszt.
Hirdetés
A feldolgozott ételek pontos definícióját nehéz megadni, mondta el Kevin Hall, a tanulmány vezető kutatója hozzátéve, hogy  "olyan ez, mint a pornográfia, nehéz leírni, de az ember rögtön felismeri, ha meglátja". Ide sorolják azokat az ételeket, amelyek csomagolásán több mint ötféle összetevő szerepel, édes vagy ízesített sós snackek, chipsek, csokoládé és más édesség, édesített üdítőitalok, instant levesek, fagyasztott vagy konzerv készételek, valamint a főként vagy teljesen cukorból, olajokból és zsírokból készült élelmiszerek.
Hirdetés
A kutatáshoz húsz önkéntest költöztettek be egy hónapra egy laboratóriumba.Két hétig vagy erősen feldolgozott ételeket vagy nem feldolgozott ételeket ettek, aztán a második két hétben cseréltek. A résztvevők annyit ehettek, amennyit akartak, de a kutatók minden falatot feljegyeztek, amit magukhoz vettek.A feldolgozott étrendben olyan fogások szerepeltek, mint a quesadilla és a sült bab, míg a nem feldolgozott ételek között volt például a spenótsaláta csirkemellel, almadarabokkal, bulgurral és napraforgómaggal.A két hétig erősen feldolgozott ételeket fogyasztók átlagosan napi 508 plusz kalóriát vettek magukhoz és nagyjából egy kilót híztak. Hall, a cukorbetegséget, emésztőszervi és vesebetegségeket vizsgáló amerikai intézet tudósa hangsúlyozta, hogy ez az első olyan kutatás, amely ok-okozati kapcsolatot mutatott ki a túlzottan feldolgozott ételek fogyasztása és a súlygyarapodás között."A feldolgozott ételek növelik a kalóriabevitelt, a testsúlyt és hízást okoznak" - állapította meg Hall azt is hozzáfűzve, hogy ez a kapcsolat a szélesebb népesség elhízásában is szerepet játszhat.
Hirdetés
 Hall emlékeztetett rá: az amerikai "elhízásjárványt" napi 250-300 többletkalória elfogyasztása okozza.A kísérletben résztvevők elmondták, hogy az erősen feldolgozott és a fel nem dolgozott ételek egyaránt "finomak voltak". Tehát nem azért ettek többet a feldolgozott ételekből, mert jobbnak találták.A kétféle étrend tápanyagtartalmát is gondosan kiegyensúlyozták, hogy egyenlő arányban tartalmazzanak cukrot és más szénhidrátokat, zsírokat és rostokat.
Hirdetés
Amikor az ember nem feldolgozott ételt eszik, az éhséget elfojtó hormonok egyike, a PYY szintje megnövekedik annak ellenére, hogy kevesebb kalóriát fogyaszt. A kutatás azt is kimutatta, hogy a nem feldolgozott étel fogyasztásakor az éhségérzetet kiváltó hormon szintje csökken.A tanulmány rövid időn át, kis létszámú csoporttal készült, ezért nem világos, hogy szélesebb népességre is igazak-e a megállapításai.Gunter Kuhnle, Readingi Egyetem tudósa szerint a jól megtervezett és végrehajtott kutatás érdekes, bár nem túl meglepő eredményt hozott. Értékelése szerint a résztvevők fogyaszthatóbbnak találták a feldolgozott ételeket, gyorsabban ették azokat és ebből kifolyólag valószínűleg tovább tartott, amíg elérték a teltségérzetet.
Hirdetés
Mint rámutatott, a másik érdekes eredménye a tanulmánynak a kalóriánkénti költség: a feldolgozott ételek jelentősen olcsóbbak voltak, mint a nem feldolgozott ételekből álló koszt, és ennek valószínűleg szintén jelentősek a közegészségügyi vonzatai.

(Forrás:MTI Kép:pixabay.com/Shirley810)

Forrás: szemlelek.net

2019. május 19. (vasárnap), 22:18

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Oldalunk a tájékozódásodat segíti, de konkrét orvosi kérdésekkel, panaszoddal fordulj kezelőorvosodhoz!

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 19. (vasárnap), 15:13
Hirdetés

Ezért alakul ki valójában az „öregszag” – nem a tisztálkodás hiánya okozza

Ezért alakul ki valójában az „öregszag” – nem a tisztálkodás hiánya okozza

Nem csak a fürdésen múlik: ezért alakul ki valójában az „öregszag”Nem az ápolatlanság okozzaAz „öregszag” természetes...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 26. (péntek), 18:08

A 98 éves Bill Kober minden egyes nap legalább 40 fekvőtámaszt csinál kihagyás nélkül – 20-at reggel, majd újabb 20-at este –, és azt tervezi, hogy 100 évesen is folytatni fogja.

A 98 éves Bill Kober minden egyes nap legalább 40 fekvőtámaszt csinál kihagyás nélkül – 20-at reggel, majd újabb 20-at este –, és azt tervezi, hogy 100 évesen is folytatni fogja.

A 98 éves Bill Kober naponta 40 fekvőtámaszt csinálBill Kober 98 évesen is olyan napi rutint tart, amely sok fiatalnak...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 08:21

Minden nyáron dinnyét eszem, de csak most tudtam meg, mi történik ilyenkor a testemben

Minden nyáron dinnyét eszem, de csak most tudtam meg, mi történik ilyenkor a testemben

Nyáron rendszeresen eszem dinnyét, ám mióta megtudtam, mit tesz a testemmel, még jobban odafigyelek ráNyáron kevés...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 08:06

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam az ödémától, és az ízületi fájdalmaktól! 1 pohárral ittam meg naponta ebből a keverékből!

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam az ödémától, és az ízületi fájdalmaktól! 1 pohárral ittam meg naponta ebből a keverékből!

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam a puffadástól, az ödémától és az ízületi fájdalmaktól – naponta csak 1...

Mindenegyben blog
2026. április 25. (szombat), 14:35

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnéd

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnéd

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnédSokan gondolkodás nélkül a szemetesbe dobják a krumpli...

Mindenegyben blog
2026. április 23. (csütörtök), 08:21

Miért érezzük néha elalvás előtt, hogy zuhanunk?

Miért érezzük néha elalvás előtt, hogy zuhanunk?

Sokan átélték már azt a különös, néha kifejezetten ijesztő érzést, hogy éppen elalvás előtt hirtelen mintha zuhanni...

Mindenegyben blog
2026. március 29. (vasárnap), 11:04

Virágvasárnap – A nagyhét kezdete és a megújulás üzenete

Virágvasárnap – A nagyhét kezdete és a megújulás üzenete

Virágvasárnap a keresztény ünnepkör egyik kiemelten fontos napja, amely a húsvét előtti vasárnapra esik, és egyben a...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 13:21

Nem kell tökéletesnek lenni – Farkasházi Réka az anyaságról és a valódi életről

Nem kell tökéletesnek lenni – Farkasházi Réka az anyaságról és a valódi életről

Ha van valami, amit tudatosan gyakorol Farkasházi Réka, az a hála. Hálás azért, amilyennek született, és felelősséget...

Hirdetés
Hirdetés