Ősi hagyományos kínai gyógymód elmondja miért ébredsz fel éjjel, és azt is, hogy mi a megoldás

Hirdetés
Ősi hagyományos kínai gyógymód elmondja miért ébredsz fel éjjel, és azt is, hogy mi a megoldás
Hirdetés

Elmegyünk az orvoshoz, mert nem vagyunk túl jól, felír valami gyógyszert, bevesszük, és jó esetben a betegség tünetei elmúlnak, de a kiváltó okot nem tudjuk meg, azt az orvos nem vizsgálja. /Ez a legrosszabb hozzáállás a betegségekhez, mert ez csak további szövődményekhez vezet\./

Hirdetés
Az ősi kínai orvoslás szerint a szervezet úgy működik, mint egy óra, energia utakkal, és meridiánokkal, és ezt Qi-nek nevezik. Ugyanezek az energiák vannak a földben is.
Hirdetés
Tehát a Qi felelős a szervezetben zajló olyan körforgásokért, mint a vérkeringés, adrenalin, és egyéb folyadékkeringések. Sőt a lelki változásokért is.

Ez azt jelenti, hogy amikor jól érezzük magunkat, a Qi jól működik, de amikor nem vagyunk jól, akkor a Qi valahol blokkolódik a szervezetben, és a keringést lassítja.

Azt is tudják, hogy a Qi két óránként mozgatja az energiákat, megáll egyes testrészekben, szervekben feltölti energiával, és megy tovább.

Hirdetés

De ha egy szerv megfelelően feltöltődik, a szervezet másik oldalán egy másik épp lemerül, ez olyan, mint az egyensúlyozás.

Ez alatt a két óra alatt Yin és Yang folyamat zajlik a szervezetben. Yin alatt energiát kapunk, Yang alatt energia szabadul fel. Közben a QI szállítja az elemeket a szervezetben, (Föld, Tűz, Fa, Fém, Víz). Ezek mindegyik különböző típusú energiákat jegyeket hordoz, és különböző módon befolyásolja a keringést.

Hirdetés

-A Föld az egyensúllyal van kapcsolatban, energiák vesztése felszabadítása, az érzelmek, empátia, szimpátia területén.

A Fém szállítja a szomorúságot és a bánatot

A Víz az idegességgel és a félelemmel van kapcsolatban

A Fa a féltékenység, méreg, stressz, frusztráció,neheztelés egyensúlyával kapcsolatos

A Tűz a szerelemhez, boldogsághoz, és az utálathoz kapcsolódik

 http://www.tudasfaja.com/

Qi és a testünk órája alvás közben

Ezek a meridiánok és a Qi egy belső órarendszert alkot az ősi kínai gyógymód szerint.

Hirdetés
A test különböző részei, szervei a nap különböző időszakában energetizálódnak.

Hát ezért ébredünk fel éjjel különböző időpontokban, olyankor a tested egyes szervei blokkolódnak, vagy gyengébbek, amit mielőbb meg kell szüntetned!

Ha az alábbi időpontok között ébredsz fel:

23 óra és hajnali 1 óra közt

Epe és hólyagproblémákra utal, amely valamilyen érzelmi  csalódáshoz kapcsolódik.

Hirdetés

Megoldás

Ahhoz, hogy ebben az időben jól aludj, feltétel nélküli önelfogadást és megbocsátást kell gyakorolnod.

1 óra és 3 óra közt

Májproblémák, amely megoldatlan düh és túl sok Yang energia miatt alakul ki.

Megoldás

Sokkal több vizet kell innod és foglalkozz azokkal a helyzetekkel, amik miatt dühös vagy, ha feldolgoztad a problémát sokkal jobban fogsz aludni!

3 óra és 5 óra közt

Ebben az időben a meridián a tüdőn megy keresztül.

Hirdetés
Szomorúsággal kapcsolatos érzéseiddel van összefüggésben.

Megoldás

Próbálj meg elszakadni ezektől az érzésektől, és próbálj meg sokkal pozitívabb lenni. Tekints erre, mint egy olyan lehetőségre, amely egy magasabb célokat talál az életben és felemeli a lelked.

5 óra és 7 óra közt

Ebben az időben a bélrendszeren haladnak át a meridiánok, és a felébredést érzelmi akadály okozza.

Megoldás

Sok sok vizet kell inni, nyújtó gyakorlatokat végezz, rendszeresen járj wc-re, Ez segíteni fog.

2016. november 21. (hétfő), 22:17

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Oldalunk a tájékozódásodat segíti, de konkrét orvosi kérdésekkel, panaszoddal fordulj kezelőorvosodhoz!

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. szeptember 24. (szerda), 07:25
Hirdetés

Nektek is volt higanyos hőmérőtök? Ez derült ki most róla

Nektek is volt higanyos hőmérőtök? Ez derült ki most róla

A jó öreg higanyos lázmérő – miért bíztunk benne annyira?A higanyos lázmérő sokunk gyerekkorának állandó kelléke volt....

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. szeptember 23. (kedd), 19:49

A halál jelei testünkön is megmutatkozhatnak – Íme a 10 leggyakoribb tünet

A halál jelei testünkön is megmutatkozhatnak – Íme a 10 leggyakoribb tünet

A halál jelei testünkön is megmutatkozhatnak – Íme a 10 leggyakoribb tünetAz élet törékeny ajándék, amelyet gyakran...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 11. (csütörtök), 11:04

Sokan nem tudják!! 10 ok, amiért érdemes fehér ecetet tenni a mosógépbe ?✨

Sokan nem tudják!! 10 ok, amiért érdemes fehér ecetet tenni a mosógépbe ?✨

10 ok, amiért érdemes fehér ecetet tenni a mosógépbe ?✨A mosógép minden háztartás egyik legfontosabb gépe, mégis...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 03. (vasárnap), 06:45

Így tedd össze a két tenyered: illeszkedik egymáshoz ez a két vonal? Ha igen, az valami rendkívülit jelent!

Így tedd össze a két tenyered: illeszkedik egymáshoz ez a két vonal? Ha igen, az valami rendkívülit jelent!

Így tedd össze a két tenyered: illeszkedik ez a két vonal? Ha igen, az valami rendkívülit jelent!?️ Nézz a kezeidre –...

Mindenegyben blog
2025. július 23. (szerda), 05:37

Tojással a legkönnyebb 5 kilót fogyni egy hét alatt: nem kamu, itt az egész étkezési terv 2 hétre

Tojással a legkönnyebb 5 kilót fogyni egy hét alatt: nem kamu, itt az egész étkezési terv 2 hétre

Csak tojás kell, és leolvad rólad 5 kiló egy hét alatt – itt a 2 hetes, ütős étrend, amiről mindenki beszél!? Nincs...

Mindenegyben blog
2025. július 13. (vasárnap), 07:52

A babérlevél igazi áldás.. csak mi ételízesítőnek használjuk, de nem erre való igazábó

A babérlevél igazi áldás.. csak mi ételízesítőnek használjuk, de nem erre való igazábó

természet ajándéka, ami 70 évesen is megfiatalítKépzeld el, hogy a konyhád egyik legillatosabb fűszere titkos fegyver...

Mindenegyben blog
2025. július 08. (kedd), 17:38

Elfér a tenyeredben, és már megmentette az életed.. Az agy@dban található, és fogalmad sincs mi ez

Elfér a tenyeredben, és már megmentette az életed.. Az agy@dban található, és fogalmad sincs mi ez

Elfér a tenyeredben, mégis megmentheti az életed – Az agy rejtett védelmi vonala, amiről alig hallottál: a...

Mindenegyben blog
2025. július 06. (vasárnap), 15:12

Ezért tesznek egy szivacsot a hűtőbe a zöldségek mellé

Ezért tesznek egy szivacsot a hűtőbe a zöldségek mellé

Ezért tesznek egy szivacsot a hűtőbe a zöldségek mellé – A trükk, amit minden háztartásban ismerni kellene!? Te is...

Hirdetés
Hirdetés