Rengeteg helyen be van tiltva, pedig mindenkinek kötelezővé tenném a fogyasztását 50 éves kor fölött

Hirdetés
Rengeteg helyen be van tiltva, pedig mindenkinek kötelezővé tenném a fogyasztását 50 éves kor fölött
Hirdetés

Ki ne akarná a fiatalos mozgását könnyen megőrizni, és az életét kitolni. A mák Közép-Ázsiából származik, de manapság inkább Európában eszik. /Szerencsére a mák központi helyet foglal el a magyar étkezési szokásokban, jóllehet kevesen tudnak annak gyógyhatásáról\./

Hirdetés
Tele van (csontépítő), magnéziummal, (OMEGA4) növényi zsírsavval, aminosavakkal, enzimekkel: plusz foszfort, kalciumot, káliumot és vasat is találunk benne. Kevesen tudják, hogy lassítja az öregedési folyamatokat; fékezi a csontok leépülését, és elkezdi újra építeni a ritkult csontszöveteket.
Hirdetés
A magas vérnyomást leviszi. A telítetlen zsírsav összetétele miatt, megelőzhető a trombózis és embólia kialakulása. Normalizálja a vér koleszterin szintet, miközben fokozza a szervezet védekező mechanizmusát. És nem utolsó sorban, szinte teljesen megszünteti (frontváltozásnál) a lábban keletkező görcsöt. Továbbá, növeli a szellemi teljesítőképességet, jótékonyan hat a sebek gyógyulására.
Hirdetés
És még egy érv szól mellette: ötödébe kerül, mint az agyon reklámozott étel-kiegészítők, jóllehet a hatásfoka túlhaladja. Azt is tudnunk kell, nem azonnal, hosszabb távon (2-3 hónap) fejti ki gyógyító hatását.

[adSulvo]

Használati és tárolási javaslat: A ledarált mákot kevés vízzel összekeverjük, Mézzel vagy édeskével ízesítjük, dunsztosüvegbe tesszük, majd a hűtőbe tároljuk. Az első hónapokban naponta, minimum 1 evőkanállal fogyasztunk belőle.

Hirdetés
Később (a szervezet állapotától függően) kétnaponként.Így is lehet fogyasztani: Naponta (délelőtt vagy délután) 1- 0,5 deci tejbe (lehet vízben is) egy púpozott evőkanál, méz és édeske nélkül, darált mákot keverek, és megiszom. Egy idő után, amikor már nehezebben ment le, akkor emeltem a tejadagot, illetve vizet tettem hozzá, hogy gyorsabban le tudjam hajtani. 50 éves kor után nem tanácsos szüneteltetni, sem abbahagyni.
Hirdetés
Tekintsük olyan gyógyszernek, amelyet egy életen át szedni muszáj.

2017. október 27. (péntek), 13:54

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Oldalunk a tájékozódásodat segíti, de konkrét orvosi kérdésekkel, panaszoddal fordulj kezelőorvosodhoz!

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 29. (vasárnap), 11:04
Hirdetés

Virágvasárnap – A nagyhét kezdete és a megújulás üzenete

Virágvasárnap – A nagyhét kezdete és a megújulás üzenete

Virágvasárnap a keresztény ünnepkör egyik kiemelten fontos napja, amely a húsvét előtti vasárnapra esik, és egyben a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 13:21

Nem kell tökéletesnek lenni – Farkasházi Réka az anyaságról és a valódi életről

Nem kell tökéletesnek lenni – Farkasházi Réka az anyaságról és a valódi életről

Ha van valami, amit tudatosan gyakorol Farkasházi Réka, az a hála. Hálás azért, amilyennek született, és felelősséget...

Mindenegyben blog
2026. március 01. (vasárnap), 09:17

A tavasz első zöld csodája: a medvehagyma

A tavasz első zöld csodája: a medvehagyma

Ahogy a tél végre enged és az első enyhe, párás reggelek megérkeznek, az erdők talaján lassan feltűnik egy különleges,...

Mindenegyben blog
2026. február 27. (péntek), 14:54

Alzheimer-kór: amikor a memória lassan elcsendesedik – Mit tehetünk a megelőzésért, és hogyan zajlik a betegség?

Alzheimer-kór: amikor a memória lassan elcsendesedik – Mit tehetünk a megelőzésért, és hogyan zajlik a betegség?

Vannak betegségek, amelyek nem egyik napról a másikra érkeznek. Nem kopognak, nem zajosak, hanem halkan, szinte...

Mindenegyben blog
2026. február 12. (csütörtök), 08:08

Szabó Gyuri bácsi, a bükki füvesember kilenc fontos tanácsa, amit az egészségünk érdekében be kellene tartani

Szabó Gyuri bácsi, a bükki füvesember kilenc fontos tanácsa, amit az egészségünk érdekében be kellene tartani

Szabó Gyuri bácsi, a bükki füvesember 9 fontos tanácsa, amit az egészségünk érdekében be kellene tartaniKevés olyan...

Mindenegyben blog
2026. február 10. (kedd), 13:35

íme a titkos rákellenes vegyület, amit mindenki ismer – csak nem tud róla!⬇️Cikk a hozzászólásoknál olvasható!

íme a titkos rákellenes vegyület, amit mindenki ismer – csak nem tud róla!⬇️Cikk a hozzászólásoknál olvasható!

A titkos rákellenes vegyület, amit mindenki ismer – csak nem tud róla Petrezselyem, zeller, kamillatea – titkos fegyver...

Mindenegyben blog
2026. február 02. (hétfő), 06:20

Ezt jelenti, ha valaki hátul összekulcsolt kézzel sétál- kommentben elmagyarázom

Ezt jelenti, ha valaki hátul összekulcsolt kézzel sétál- kommentben elmagyarázom

Ezt jelenti, ha valaki hátul összekulcsolt kézzel sétál  A testbeszéd sokszor többet árul el rólunk, mint gondolnánk,...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 24. (szerda), 07:25

Nektek is volt higanyos hőmérőtök? Ez derült ki most róla

Nektek is volt higanyos hőmérőtök? Ez derült ki most róla

A jó öreg higanyos lázmérő – miért bíztunk benne annyira?A higanyos lázmérő sokunk gyerekkorának állandó kelléke volt....

Hirdetés
Hirdetés