Sok helyen betiltották, pedig mindenkinek kötelezővé kéne tenni a fogyasztását 50 éves kor fölött

Hirdetés
Sok helyen betiltották, pedig mindenkinek kötelezővé kéne tenni a fogyasztását 50 éves kor fölött
Hirdetés

A hazai étkezési szokásokban mindig is jelentős szerepe volt a máknak, bár a legtöbben még ma sincsenek tisztában azzal, hogy mennyire egészséges!

De miért is olyan nagy szám?.

/Nemcsak magnéziumból, de növényi zsírsavakból, esszenciális fehérjékből és enzimekből is garmadával találunk benne\./

Hirdetés
Ezenkívül vasat, kalciumot, káliumot és foszfort is jelentős mennyiségben találunk benne.

Rendszeres fogyasztása remek hatással van az emberi szervezetre: hatására lassabban épülnek le a csontok, sőt a ritkult csontszöveteket még újra is építi.

Hirdetés
Segíthet a vérnyomást normalizálni, és más öregedési folyamatokat is lelassítani.

Telítetlen zsírsavaival segíthet csökkenteni a trombózis és az embólia kialakulásának kockázatát, valamint normalizálni a vér koleszterin szintjét. Amennyiben hajlamosak vagyunk rá, hogy frontváltozáskor görcsöljön a lábunk, ennek a növénynek a fogyasztása ezt megszüntetheti.

Javítja a sebgyógyulást, ráadásul a szellemi teljesítőképességre is jó hatással van.

Hirdetés

A népszerű étrend-kiegészítőknek a töredékébe kerül, és hatásfoka sem gyengébb náluk, sőt… Bár az is igaz, hogy hatását csak hosszabb távon fejti ki.

Használhatjuk többek között az alábbi módon:

Darált mákot kis mennyiségű vízzel összekeverünk, ízesítjük mézzel és dunsztosüvegben a hűtőbe helyezzük. Pár hónapig napi 1 evőkanállal fogyasztjuk, később akár ritkíthatjuk is.

Hasznos volt? Ne felejtsd el megosztani, hogy a barátaid is tudjanak róla!

Ne fogyasszuk, ha allergiásak vagyunk rá, vagy az orvos olyan étrendet ír elő számunkra, amelyben tiltólistán szerepel.

Hirdetés
Fentiek információs célt szolgálnak, nem minősülnek orvosi javaslatnak! Diagnózist kizárólag orvos állíthat fel! Betegség esetén fordulj orvoshoz, az orvosi kezelést semmilyen más eljárás nem helyettesítheti! Jó egészséget kívánunk! 

2021. szeptember 19. (vasárnap), 18:51

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Oldalunk a tájékozódásodat segíti, de konkrét orvosi kérdésekkel, panaszoddal fordulj kezelőorvosodhoz!

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 17:24
Hirdetés

10 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet!

10 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet!

Nem hangosak, mégis komoly bajt jelezhetnek: 10 csendes tünet, amelyet nem szabad félvállról venniA halál témájáról...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 27. (hétfő), 06:03

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethetA halál témájáról nehéz beszélni. Sokan úgy képzelik, hogy...

Mindenegyben blog
2026. július 19. (vasárnap), 15:13

Ezért alakul ki valójában az „öregszag” – nem a tisztálkodás hiánya okozza

Ezért alakul ki valójában az „öregszag” – nem a tisztálkodás hiánya okozza

Nem csak a fürdésen múlik: ezért alakul ki valójában az „öregszag”Nem az ápolatlanság okozzaAz „öregszag” természetes...

Mindenegyben blog
2026. június 26. (péntek), 18:08

A 98 éves Bill Kober minden egyes nap legalább 40 fekvőtámaszt csinál kihagyás nélkül – 20-at reggel, majd újabb 20-at este –, és azt tervezi, hogy 100 évesen is folytatni fogja.

A 98 éves Bill Kober minden egyes nap legalább 40 fekvőtámaszt csinál kihagyás nélkül – 20-at reggel, majd újabb 20-at este –, és azt tervezi, hogy 100 évesen is folytatni fogja.

A 98 éves Bill Kober naponta 40 fekvőtámaszt csinálBill Kober 98 évesen is olyan napi rutint tart, amely sok fiatalnak...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 08:21

Minden nyáron dinnyét eszem, de csak most tudtam meg, mi történik ilyenkor a testemben

Minden nyáron dinnyét eszem, de csak most tudtam meg, mi történik ilyenkor a testemben

Nyáron rendszeresen eszem dinnyét, ám mióta megtudtam, mit tesz a testemmel, még jobban odafigyelek ráNyáron kevés...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 08:06

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam az ödémától, és az ízületi fájdalmaktól! 1 pohárral ittam meg naponta ebből a keverékből!

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam az ödémától, és az ízületi fájdalmaktól! 1 pohárral ittam meg naponta ebből a keverékből!

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam a puffadástól, az ödémától és az ízületi fájdalmaktól – naponta csak 1...

Mindenegyben blog
2026. április 25. (szombat), 14:35

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnéd

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnéd

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnédSokan gondolkodás nélkül a szemetesbe dobják a krumpli...

Mindenegyben blog
2026. április 23. (csütörtök), 08:21

Miért érezzük néha elalvás előtt, hogy zuhanunk?

Miért érezzük néha elalvás előtt, hogy zuhanunk?

Sokan átélték már azt a különös, néha kifejezetten ijesztő érzést, hogy éppen elalvás előtt hirtelen mintha zuhanni...

Hirdetés
Hirdetés