Szervóra:melyik órában melyik szervünk aktív?

Hirdetés
Szervóra:melyik órában melyik szervünk aktív?
Hirdetés

A hagyományos kínai orvoslás szerint a szerveink meghatározott időben, és sorrendben működnek, illetve pihennek.

Ez nagy segítség lehet nekünk, hogy tudjuk mikor érdemes táplálkozni, sportolni, orvoshoz menni,pihenni.
/12 fő szervünk 2 órás váltásban dolgozik értünk, ezért az energiapályákon is állandó a mozgás\./

Hirdetés
Ha odafigyelünk szervezetünk órájára, vele és magunkkal is jót teszünk, megtartjuk az egyensúlyt.

Érdemes odafigyelni a szervóra ébresztőire, mert céltudatosan tudjuk erősíteni szerveinket, szervezetünket.

Hirdetés
 Ha megnézzük az órát minden szervnek van egy párja. Ha az óra például reggel 8 órakor, amikor a gyomor aktivizálódik, bármilyen módon hatunk a gyomorra, a szívburokra épp ellenkezőleg hatunk.

Az orvosi esetek megfigyeléséből kiderülne, hogy a szívinfarktus, szívvel kapcsolatos problémák 12 óra körül, az epegörcs este jelentkezik.

Nézzük sorba az óra mozgását:

1-3 óra között a máj méregtelenít, ne terheljük zsírral, alkohollal, dohányzással, és kávéval sem! Az agy oxigén ellátása ilyenkor a leggyengébb.

Hirdetés
Az epebántalmakban szenvedők ilyenkor ébrednek.
3-5 óra között aktivizálódik a tüdő, felkészül a napi munkára. Ilyenkor ébrednek a dohányosok, asztmások, hörghurutosok. Ebben a két órában uralkodik el a félelem, és a szorongás.
5-7 óra között aktivizálódik a vastagbél, a legjobb idő a székletürítésre, szabaduljunk meg a méreganyagtól, hogy ne szívódjon vissza. Lehetőleg kerüljük a stresszt, a rohanást, ha lehet folyamatosan ébredezzünk, igyunk sok  folyadékot.
Hirdetés

7-9 óra között a legterhelhetőbb a gyomor, ilyenkor együnk vitaminban, ásványi anyagban gazdag ételeket, táplálékkiegészítőket.
9-11 óra között az idegrendszer a legnyugodtabb és legnagyobb a szellemi teljesítőképesség! Beindul a lép és a hasnyálmirigy. Ne fogyasszunk alkoholt, viszont jöhet az édesség, a gyümölcsök, méz. Kerüljük a fizikai megterhelést!
11-13 óra között van a szívciklus időpontja, a legjobb idő a sportolásra! Délben erősödik a gyomorsav és epetermelődés, ilyenkor jöhet egy könnyű ebéd.
Hirdetés
Kicsit leesik az agy oxigénellátása, sétáljunk vagy pihenjünk egyet.
13-15 óra között lassul a vérkeringés, a vékonybelek aktivizálódnak, csökken a fájdalomérzés, fokozódik a fizikai aktivitás.
15-17 óra között a húgyhólyag a legintenzívebb, igyunk sok cukormentes folyadékot, szervezetünk kiüríti a méreganyagot. Elérjük az aktivitást tetőpontját, sportolás, tanulás, munka teljes testbedobással.
Hirdetés

17-19 óra között a vese tisztító munkája következik, ezért ne terheljük tovább zsírral, cukorral, sóval és egyéb mérgező anyagokkal. Vérnyomás csökken, szívműködés lassul, egy kis pihenés jól jöhet!
19-21 óra között indul a szívburok és a vér munkaideje. Ha ilyenkor eszünk, azt már szervezetünk nem dolgozza fel, hanem elraktározza. Érzékeink kifinomulnak, menjünk színházba, olvassunk, hallgassunk zenét. Felkészül szervezetünk az éjszakai pihenésre.
Hirdetés

21-23 óra között indul az úgynevezett hármas melegítő tevékenysége. Testünk, lelkünk pihenőre, nyugalomra vágyik, csökken a teljesítőképesség, a legpihentetőbb alvás ideje. Nagyon fontos, hogy ne együnk és ne dohányozzunk ebben az időben.
23–01 óra között kezd el dolgozni az epehólyag. Ilyenkor kevésbé csillapítható a fájdalom.

A kínai orvoslás szerint akkor vagyunk egészségesek, ha a szervezet energia keringése harmonikus.  Ez az energia a vitalitást, életerőt jelenti.
Az energiakeringés akadályoztatása betegséghez vezethet, érdemes tehát figyelemmel kísérni biológiai óránkat.

Forrás: www.tudasfaja.com

2014. május 03. (szombat), 22:04

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Oldalunk a tájékozódásodat segíti, de konkrét orvosi kérdésekkel, panaszoddal fordulj kezelőorvosodhoz!

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2024. szeptember 28. (szombat), 17:04
Hirdetés

Ezért rakj ki egy pohár sót a lakásodba 24 órára ??

Ezért rakj ki egy pohár sót a lakásodba 24 órára ??

A só az egyik leghasznosabb és legelterjedtebb ásvány a háztartásokban, és sokféleképpen használható. Az otthonunk...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2024. szeptember 28. (szombat), 16:03

Ezt add a felmosóvízhez, és a padló azonnal csillogni fog – én már csak ezt használom

Ezt add a felmosóvízhez, és a padló azonnal csillogni fog – én már csak ezt használom

Ezt add a felmosóvízhez, és a padló azonnal csillogni fog – én már csak ezt használom A szódabikarbóna valódi csodaszer...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 24. (kedd), 07:08

Jön a patkányinvázió: Ez a 7 legjobb vegyszermentes módszer, amivel végleg elűzheted őket

Jön a patkányinvázió: Ez a 7 legjobb vegyszermentes módszer, amivel végleg elűzheted őket

Jön a patkányinvázió: Ez a 7 legjobb vegyszermentes módszer, amivel örökre elűzheted őketAkik vidéken vagy kertes...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 24. (kedd), 05:48

Ezért tegyél 2 hetente citromot a mikrohullámú sütőbe!

Ezért tegyél 2 hetente citromot a mikrohullámú sütőbe!

Minden háztartásban találkozhatunk a mikrohullámú sütővel, manapság nagy kedvenc, hiszen gyorsan mindent meg lehet...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 23. (hétfő), 18:39

Ezért idd meg mindenképpen a kovászos uborka levét, aranyat ér

Ezért idd meg mindenképpen a kovászos uborka levét, aranyat ér

Ezért idd meg mindenképpen a kovászos uborka levét, aranyat ér!A forró nyári napokon kevesen gondolnák, hogy az egyik...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 22. (vasárnap), 19:47

Sokan nem tudják ,hogy nem mindig jó ötlet mágnest tenni a hűtőre – itt van, miért

Sokan nem tudják ,hogy nem mindig jó ötlet mágnest tenni a hűtőre – itt van, miért

Nem mindig jó ötlet mágnest tenni a hűtőre – itt van, miértSokan szeretik a hűtőszekrényüket különféle mágnesekkel...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 22. (vasárnap), 07:10

Ha te is radiátorral fűtesz ezt az egy dolgot mindenképp csináld meg a fűtési szezon előtt!

Ha te is radiátorral fűtesz ezt az egy dolgot mindenképp csináld meg a fűtési szezon előtt!

A fűtési szezon beköszöntével fontos felkészülni a radiátoros fűtésre, hogy a hideg időben hatékonyan tudjuk...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 22. (vasárnap), 06:07

Ezért öntsd a sót éjszakára a lefolyóba ,amióta tudom én is minig így csinálom

Ezért öntsd a sót éjszakára a lefolyóba ,amióta tudom én is minig így csinálom

Hatékony háztartási tippek a sóval és más egyszerű anyagokkalA só, a sütőpor és a mosószóda nemcsak az ételeink...

Hirdetés
Hirdetés