Szörnyű hírt közölt a gyógyszerekről Zacher Gábor, amit minden magyarnak tudnia kell!

Hirdetés
Szörnyű hírt közölt a gyógyszerekről Zacher Gábor, amit minden magyarnak tudnia kell!
Hirdetés

Számos gyógyszerrel kapcsolatban tapasztalhattuk már, hogy mégsem annyira hatékonyak, mint amilyennek gondoltuk őket. Erre figyelmeztetnek ugyanis a neves szakemberek. Bizonyos becslések szerint a vényköteles gyógyszerek a harmadik legnagyobb halálokozók a rák és a szívbetegségek után.

Nemrég arra figyelmeztettek neves szakemberek, hogy sok gyógyszer kevésbé hatékony, mint amennyire annak gondoltuk. /A szakértők azt állítják, hogy túl gyakran kapnak a betegek kevésbé hatásos, sőt sokszor inkább ártalmas gyógyszereket\./

Hirdetés
A nagy gyógyszeripari cégeknek ugyanis – a minél nagyobb profit érdekében – óriási befolyása van abban, hogy milyen gyógyszereket írnak fel nekünk.
Hirdetés
Egyes becslések szerint a vényköteles gyógyszerek a harmadik legnagyobb halálokozók a rák és a szívbetegségek után. A legnagyobb veszélyben azok lehetnek, akik több orvosságot is szednek párhuzamosan. Ugyanis minél több gyógyszert szed valaki, annál több esély van arra, hogy mellékhatások fognak fellépni. Ezeket a tüneteket azonban félreértelmezhetik az orvosok, amire újabb pirulákat írhatnak fel.
Hirdetés

Az ördögi körnek pedig akár halál is lehet a vége.

Egyre több a gyógyszerfüggő itthon

Az elmúlt években nőtt a gyógyszerfüggők száma Magyarországon. Legnagyobb mennyiségben hashajtót, altatókat, nyugtatót és orrcseppet szedünk.

Becslések szerint 100 ezer hashajtófüggő, 70 ezer altató- és nyugtatófüggő, és közel 25 ezer orrcseppfüggő van ma Magyarországon. A növekvő gyógyszerfüggőség egyik oka az internet megjelenése, ahol nemcsak plusz információkat kaphatunk a gyógyszerekről, hanem (többnyire feketén) meg is vásárolhatjuk azokat

– mondta el a Pénzcentrum megkeresésére Zacher Gábor toxikológus.

Konkrétumokat nem lehet mondani, hogy milyen korosztály, és melyik nem érintett inkább a gyógyszerfüggőségben, de a szakértő szerint

Hirdetés
a nyugtatószer és a hashajtó fogyasztása inkább a nőkre jellemző.

Mennyit költünk gyógyszerekre?

Egy magyar háztartás egészségüggyel, illetve egészséggel összefüggő kiadásai meghaladják az évi 180 ezer forintot, aminek megközelítőleg harmadát (kb. 60 ezer forint) költik gyógyszerekre.

A kifejezetten egészségügyre fordított összeg – amiben nincs benne például a masszázs, vagy a gyógyüdülés – háztartásonként körülbelül 130 ezer forint évente, aminek közel felét teszik ki a gyógyszerekre költött forintok.

Hirdetés

Fejenként lebontva ez azt jelenti, hogy egy évben valamivel több, mint 25 ezer forintot adunk ki gyógyszerekre. Ebből 18 ezer forintot fizetünk a receptköteles, és 7 ezer forintot a recept nélkül is kiváltható orvosságra.

Feketén is megvesszük, ha kell

Az internet sok mindenre lehetőséget ad, többek között arra is, hogy gyógyszert vegyünk – akár feketén is. Az OTC (nem receptköteles) gyógyszerektől a vénykötelesekig széles a paletta, bármi beszerezhető.

A toxikológus szerint az árak itt kicsit borsosabbak, mint a gyógyszertárakban, de aki egyszer függő lett, az hajlandó magasabb áron is megvenni ezeket. Pontos adatokat nehéz arra vonatkozólag mondani, hogy mennyien vásárolhatnak feketén, de megközelítőleg az altató-és nyugtatópiac bevételeinek 5-8 százalékát a feketepiac adja.

Hirdetés

Kiben bízunk, ha gyógyszerekről van szó?

Zacher Gábor egy szomorú trendre is felhívta a figyelmet, a magyarok többsége ugyanis nem az orvosokban bízik, hanem a laikusok véleményére ad:

A laikusoknak kiemelkedően fontos szerepük van, sokan támaszkodnak ugyanis a szomszédasszony véleményére, ha gyógyszerszedésről van szó.

A felmérések ennek kicsit ellentmondanak, a Szinapszis Piackutató és Tanácsadó Kft.

Hirdetés
által készített kutatás szerint az egészségüggyel kapcsolatos információkat elsősorban az orvosoktól és patikusoktól szerezzük be, amit az online egészségügyi portálok követnek. Ezeken felül a családtagok, és az ismerősök véleménye is sokat számít.- írja a penzcentrum.hu.

2016. november 11. (péntek), 23:27

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Oldalunk a tájékozódásodat segíti, de konkrét orvosi kérdésekkel, panaszoddal fordulj kezelőorvosodhoz!

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek)
Hirdetés

58 éves vagyok, 12 kilót fogytam, és az ízületi fájdalmaim is megszüntek. Ezzel a recepttel sikerült

58 éves vagyok, 12 kilót fogytam, és az ízületi fájdalmaim is megszüntek. Ezzel a recepttel sikerült

58 éves vagyok, 12 kilót fogytam, és az ízületi fájdalmaim is enyhültekCitrom, fokhagyma, gyömbér és víz – mindössze...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 17:24

10 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet!

10 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet!

Nem hangosak, mégis komoly bajt jelezhetnek: 10 csendes tünet, amelyet nem szabad félvállról venniA halál témájáról...

Mindenegyben blog
2026. július 27. (hétfő), 06:03

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethetA halál témájáról nehéz beszélni. Sokan úgy képzelik, hogy...

Mindenegyben blog
2026. július 19. (vasárnap), 15:13

Ezért alakul ki valójában az „öregszag” – nem a tisztálkodás hiánya okozza

Ezért alakul ki valójában az „öregszag” – nem a tisztálkodás hiánya okozza

Nem csak a fürdésen múlik: ezért alakul ki valójában az „öregszag”Nem az ápolatlanság okozzaAz „öregszag” természetes...

Mindenegyben blog
2026. június 26. (péntek), 18:08

A 98 éves Bill Kober minden egyes nap legalább 40 fekvőtámaszt csinál kihagyás nélkül – 20-at reggel, majd újabb 20-at este –, és azt tervezi, hogy 100 évesen is folytatni fogja.

A 98 éves Bill Kober minden egyes nap legalább 40 fekvőtámaszt csinál kihagyás nélkül – 20-at reggel, majd újabb 20-at este –, és azt tervezi, hogy 100 évesen is folytatni fogja.

A 98 éves Bill Kober naponta 40 fekvőtámaszt csinálBill Kober 98 évesen is olyan napi rutint tart, amely sok fiatalnak...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 08:21

Minden nyáron dinnyét eszem, de csak most tudtam meg, mi történik ilyenkor a testemben

Minden nyáron dinnyét eszem, de csak most tudtam meg, mi történik ilyenkor a testemben

Nyáron rendszeresen eszem dinnyét, ám mióta megtudtam, mit tesz a testemmel, még jobban odafigyelek ráNyáron kevés...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 08:06

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam az ödémától, és az ízületi fájdalmaktól! 1 pohárral ittam meg naponta ebből a keverékből!

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam az ödémától, és az ízületi fájdalmaktól! 1 pohárral ittam meg naponta ebből a keverékből!

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam a puffadástól, az ödémától és az ízületi fájdalmaktól – naponta csak 1...

Mindenegyben blog
2026. április 25. (szombat), 14:35

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnéd

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnéd

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnédSokan gondolkodás nélkül a szemetesbe dobják a krumpli...

Hirdetés
Hirdetés