Téli szupertáplálék a cékla, a daganatos betegségek ellensége!

Hirdetés
Téli szupertáplálék a cékla, a daganatos betegségek ellensége!
Hirdetés

Egy csodálatos növény egészségvédő, illetve gyógyító hatása már régóta ismert. A téli hónapokban valahogy mégis hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla. /Pedig ha ősztől tavaszig napi rendszerességgel fogyasztanánk belőle – főleg nyers formában –, akkor sok kellemetlen betegségtől menekülhetnénk meg\./
Hirdetés
Ráadásul nagymértékben csökkentenénk a daganatos betegségek kialakulásának esélyét is.
.

A cékla mélyvörös színét a benne lévő glükozidnak, a betaninnak köszönheti, melyet az élelmiszeripar ételek színezésére használ vagy por, vagy céklalé-koncentrátum formájában.

Hirdetés

Ebből a már ókorban is ismert növényből Apicius – a híres római mesterszakács – is készített többféle fogást, ajánlotta nyersen salátaként is, ecettel, mustárral és olajjal gazdagítva. A középkorban gyógyerejét többek között székrekedés, lázas betegség esetén használták ki. Nehéz is lenne felsorolni a szervezetre gyakorolt összes jótékony hatását, egyike a tápanyagokban leggazdagabb növényeknek.

[ad1]

Természetes szupergyógyszer.

A cékla az egyik legjobb antioxidáns-forrás, tisztítja a bélcsatornát, szabályozza az anyagcserét. Testsúlycsökkentő diétában kimondottan javasolt.

Hirdetés
Méregtelenítő hatása igen erős, így célzott kúrák esetén szinte kötelező a használata. Fogyasztásával elkerülhető, hogy a táplálék és a toxikus anyagok túl sokáig időzzenek a gyomorban és a bélcsatornában, így az ebből fakadó betegségek kockázata is csökken. A daganatos betegségeket hatékonyan előzi meg. Ha már kialakult a daganat, akkor az alternatív terápia részeként a nyers cékla és céklalé alkalmazása meggátolja a daganatos sejtek növekedését, terjedését.
Hirdetés
Ilyenkor érdemes házilag, rögtön a fogyasztás előtt préselni a levét, hogy magas hatóanyag-tartalma ne csökkenjen a tárolás következtében.

A cékla magas káliumtartalma javítja az állóképességet, és az izomzatot is erősebbé teszi. Gazdag foszforban, kalciumban, vasban, valamint A-, B- és C-vitaminokban. Mivel erős májtisztító, képes az alkoholfogyasztás káros hatásait is részben ellensúlyozni. Influenza és nátha leküzdésében is segít. Az eddig említett tulajdonságai, továbbá általános immunerősítő és roboráló hatása miatt hasznos lenne változatos formában, gyakrabban szerepeltetni a gyermekétkeztetésben.

Hirdetés

A-cekla-egeszsegugyi-hatasai

[ad2]

A cékla a gasztronómiában.

A konyhaművészet szempontjából a cékla univerzális növény, készülhet belőle krémleves, köret, de zöldségragukhoz is kiváló. Sütőben burgonyával együtt sütve izgalmassá teszi a fogást. Éppúgy alkalmas brownie sütéséhez, mint kenőkék készítéséhez.

Hirdetés

Aki kevésbé rajong a nyers cékla ízéért, próbálja meg almával és répával készült változatát. Ehhez reszeljünk le egy-egy céklát, almát és répát. Adjunk hozzá egy kanál mézet, kevés kardamom- és gyömbérport, majd locsoljuk meg egy kis citromlével. Hagyjuk állni legalább fél óráig, hogy az ízek összeérjenek. Ez a nyers saláta fantasztikus vitaminbomba. Betegség esetén minden nap fogyasszunk belőle akár napi 2-3 alkalommal is.

Hirdetés

[ad3]

A lepényre, pirítósra használt növényi összetevőkből álló kenősök egyik fő összetevőjeként is használhatjuk a céklát. Bár az ízvilág kicsit más lesz attól függően, hogy főve vagy nyersen használjuk, a hatóanyagok megőrzése és gyógyerejének kihasználása érdekében érdemesebb nyersen alkalmazni.

Íme egy ízletes változat. Pároljunk félpuhára egy nagy, vagy két kisebb céklát. Pépesítsük villával vagy aprítóval. Keverjük el 1,5 dl növényi (rizs, zab) tejszínben, esetleg tejfölben, majd sózzuk, borsozzuk. Adjunk hozzá fél kávéskanál őrölt köményt és kurkumát, a végén pedig morzsoljunk bele 5-8 dkg fetasajtot. Feltétként tésztára vagy salátára is tehetjük.VIA

2016. október 09. (vasárnap), 23:22

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Oldalunk a tájékozódásodat segíti, de konkrét orvosi kérdésekkel, panaszoddal fordulj kezelőorvosodhoz!

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 29. (vasárnap), 11:04
Hirdetés

Virágvasárnap – A nagyhét kezdete és a megújulás üzenete

Virágvasárnap – A nagyhét kezdete és a megújulás üzenete

Virágvasárnap a keresztény ünnepkör egyik kiemelten fontos napja, amely a húsvét előtti vasárnapra esik, és egyben a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 13:21

Nem kell tökéletesnek lenni – Farkasházi Réka az anyaságról és a valódi életről

Nem kell tökéletesnek lenni – Farkasházi Réka az anyaságról és a valódi életről

Ha van valami, amit tudatosan gyakorol Farkasházi Réka, az a hála. Hálás azért, amilyennek született, és felelősséget...

Mindenegyben blog
2026. március 01. (vasárnap), 09:17

A tavasz első zöld csodája: a medvehagyma

A tavasz első zöld csodája: a medvehagyma

Ahogy a tél végre enged és az első enyhe, párás reggelek megérkeznek, az erdők talaján lassan feltűnik egy különleges,...

Mindenegyben blog
2026. február 27. (péntek), 14:54

Alzheimer-kór: amikor a memória lassan elcsendesedik – Mit tehetünk a megelőzésért, és hogyan zajlik a betegség?

Alzheimer-kór: amikor a memória lassan elcsendesedik – Mit tehetünk a megelőzésért, és hogyan zajlik a betegség?

Vannak betegségek, amelyek nem egyik napról a másikra érkeznek. Nem kopognak, nem zajosak, hanem halkan, szinte...

Mindenegyben blog
2026. február 12. (csütörtök), 08:08

Szabó Gyuri bácsi, a bükki füvesember kilenc fontos tanácsa, amit az egészségünk érdekében be kellene tartani

Szabó Gyuri bácsi, a bükki füvesember kilenc fontos tanácsa, amit az egészségünk érdekében be kellene tartani

Szabó Gyuri bácsi, a bükki füvesember 9 fontos tanácsa, amit az egészségünk érdekében be kellene tartaniKevés olyan...

Mindenegyben blog
2026. február 10. (kedd), 13:35

íme a titkos rákellenes vegyület, amit mindenki ismer – csak nem tud róla!⬇️Cikk a hozzászólásoknál olvasható!

íme a titkos rákellenes vegyület, amit mindenki ismer – csak nem tud róla!⬇️Cikk a hozzászólásoknál olvasható!

A titkos rákellenes vegyület, amit mindenki ismer – csak nem tud róla Petrezselyem, zeller, kamillatea – titkos fegyver...

Mindenegyben blog
2026. február 02. (hétfő), 06:20

Ezt jelenti, ha valaki hátul összekulcsolt kézzel sétál- kommentben elmagyarázom

Ezt jelenti, ha valaki hátul összekulcsolt kézzel sétál- kommentben elmagyarázom

Ezt jelenti, ha valaki hátul összekulcsolt kézzel sétál  A testbeszéd sokszor többet árul el rólunk, mint gondolnánk,...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 24. (szerda), 07:25

Nektek is volt higanyos hőmérőtök? Ez derült ki most róla

Nektek is volt higanyos hőmérőtök? Ez derült ki most róla

A jó öreg higanyos lázmérő – miért bíztunk benne annyira?A higanyos lázmérő sokunk gyerekkorának állandó kelléke volt....

Hirdetés
Hirdetés