Van egy levél, ami megszabadíthat a visszerektől, a memória zavartól, sőt a fejfájástól is. Mutatjuk, mi az

Hirdetés
Van egy levél, ami megszabadíthat a visszerektől, a memória zavartól, sőt a fejfájástól is. Mutatjuk, mi az
Hirdetés

A BABÉR A LEGRÉGEBBEN ISMERT ÉS IGEN ELTERJEDT FŰSZERNÖVÉNYEK KÖZÉ TARTOZIK. /KIS\-ÁZSIA ÉS A FÖLDKÖZI\-TENGER VIDÉKÉN HONOS ÖRÖKZÖLD CSERJE ISMERT JELLEGZETES ILLATÁRÓL, ÍZÉRŐL, DE KEVÉSBÉ ISMERT GYÓGYÍTÓ HATÁSÁRÓL, PEDIG MÁR A RÓMAI ORVOSOK IS A ZÖLD LEVÉLKÉHEZ GYÚLTAK, HA BIZTOSRA AKARTAK MENNI\./

Hirdetés

 

A babérnak elsősorban a bogyóját és a levelét lehet hasznosítani. A bogyókat még éretten szüretelik le és belőle nyerik a babérvaj nevű olajat. A levelek pedig sok úgynevezett cineolban gazdag illóolajat tartalmaznak. A cineolról érdemes tudni, hogy a kámfor-csoportba tartozó vegyület.

Hirdetés
Nyákoldó, fájdalomcsillapító, antiszeptikus hatású, ezért sikerrel alkalmazhatók a fertőző légzőszervi megbetegedések kezelésére.

Baktériumölő csodaszer

A babérlevélben az A- és C-vitamin mellett jelentős mennyiségű vas és mangán található, valamint kisebb mennyiségben kalcium, kálium és magnézium. Gyógyhatásai között elsősorban az idegeket nyugtató, alvást segítő gyógyhatása ismert. A legtöbb aromás fűszerhez hasonlóan, a babérlevél olaja elpusztítja a betegségeket okozó baktériumokat és gombákat.

Hirdetés
A babér nem elég hatékony fertőtlenítő orvosi kezelések esetén, ám kisebb háztartási baleseteknél a friss gyógynövény külsőleg használható. Kifejezetten jó migrénes fejfájásra, és alkalmas a zúzódások és a rovarcsípések hatékony kezelésére is. Kimondottan hatékony a Candida gombafajok ellen, emésztési zavaroknál erjedés és rothadást gátló hatása van, serkenti az emésztést, még az anorexia ellen is alkalmazható.
Hirdetés

Az ízületi fájdalom ellensége

Sokan szenvednek a rendszeres ízületi fájdalmaktól. Ez előfordulhat az időjárásváltozástól, vagy csonttöréstől, de a sajogást, nyilalást, hasogatást senki nem szereti. Számos mai füvészkönyv ajánlja a babérleveles bedörzsölést ízületi gyulladások kezelésére.

A hatásos gyógymód elvégzése: egy zacskó (5g) babérlevelet önts le 3 dl hideg vízzel és 7-10 percig fedő alatt főzd! Ha közben a víz elpárolgott, akkor pótold, hogy meglegyen a 3 dl.

Hirdetés
A főzetet tartalmazó edényt egy éjszakára bugyoláld plédbe és másnap reggel már fogyaszthatod is. Fontos, hogy ne idd meg egyszerre (belső vérzést is okozhat a nagy mennyiség)! Apró kortyokkal tartson ki egész nap.

Ez a fajta tisztítás megszabadít az ízületi sólerakódásoktól, az ízületi fáradságtól. A tisztítás idejére az állati fehérjét iktasd ki a táplálkozásodból. A babérlevéllel végzett tisztítás ideje alatt a vizelet színe rózsaszínre változhat, de ettől nem kell megijedni, csak arról fog tanúskodni, hogy a sók oldása a szervezetben elkezdődött.

Hirdetés

Ennél egy egyszerűbb változata, ha a babérolajos kivonatot külsőleg nagyon vékonyan az ízületekbe dörzsölöd, és fájdalomenyhítő hatása lesz így is. A babér forrázata nyugtató hatású, ezért fürdővízbe téve segít a relaxációban és az elalvásban is.

2018. június 15. (péntek), 21:11

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Oldalunk a tájékozódásodat segíti, de konkrét orvosi kérdésekkel, panaszoddal fordulj kezelőorvosodhoz!

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek)
Hirdetés

58 éves vagyok, 12 kilót fogytam, és az ízületi fájdalmaim is megszüntek. Ezzel a recepttel sikerült

58 éves vagyok, 12 kilót fogytam, és az ízületi fájdalmaim is megszüntek. Ezzel a recepttel sikerült

58 éves vagyok, 12 kilót fogytam, és az ízületi fájdalmaim is enyhültekCitrom, fokhagyma, gyömbér és víz – mindössze...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 17:24

10 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet!

10 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet!

Nem hangosak, mégis komoly bajt jelezhetnek: 10 csendes tünet, amelyet nem szabad félvállról venniA halál témájáról...

Mindenegyben blog
2026. július 27. (hétfő), 06:03

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethet

8 csendes jel, amely súlyos állapotromlásra figyelmeztethetA halál témájáról nehéz beszélni. Sokan úgy képzelik, hogy...

Mindenegyben blog
2026. július 19. (vasárnap), 15:13

Ezért alakul ki valójában az „öregszag” – nem a tisztálkodás hiánya okozza

Ezért alakul ki valójában az „öregszag” – nem a tisztálkodás hiánya okozza

Nem csak a fürdésen múlik: ezért alakul ki valójában az „öregszag”Nem az ápolatlanság okozzaAz „öregszag” természetes...

Mindenegyben blog
2026. június 26. (péntek), 18:08

A 98 éves Bill Kober minden egyes nap legalább 40 fekvőtámaszt csinál kihagyás nélkül – 20-at reggel, majd újabb 20-at este –, és azt tervezi, hogy 100 évesen is folytatni fogja.

A 98 éves Bill Kober minden egyes nap legalább 40 fekvőtámaszt csinál kihagyás nélkül – 20-at reggel, majd újabb 20-at este –, és azt tervezi, hogy 100 évesen is folytatni fogja.

A 98 éves Bill Kober naponta 40 fekvőtámaszt csinálBill Kober 98 évesen is olyan napi rutint tart, amely sok fiatalnak...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 08:21

Minden nyáron dinnyét eszem, de csak most tudtam meg, mi történik ilyenkor a testemben

Minden nyáron dinnyét eszem, de csak most tudtam meg, mi történik ilyenkor a testemben

Nyáron rendszeresen eszem dinnyét, ám mióta megtudtam, mit tesz a testemmel, még jobban odafigyelek ráNyáron kevés...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 08:06

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam az ödémától, és az ízületi fájdalmaktól! 1 pohárral ittam meg naponta ebből a keverékből!

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam az ödémától, és az ízületi fájdalmaktól! 1 pohárral ittam meg naponta ebből a keverékből!

57 éves vagyok, 12 kilót fogytam, megszabadultam a puffadástól, az ödémától és az ízületi fájdalmaktól – naponta csak 1...

Mindenegyben blog
2026. április 25. (szombat), 14:35

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnéd

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnéd

Ezért ne dobd el a krumplihéjat! Több haszna van, mint hinnédSokan gondolkodás nélkül a szemetesbe dobják a krumpli...

Hirdetés
Hirdetés