4 jel, hogy szeretteink üzennek a túlvilágról!

Hirdetés
4 jel, hogy szeretteink üzennek a túlvilágról!
Hirdetés

Van úgy, hogy nem tudunk kellőképpen elbúcsúzni szeretteinktől, akik itt hagynak minket. Ilyenkor előfordul, hogy nem csak mi, de ők sem tudnak teljesen elszakadni tőlünk, mert lenne még mit mondaniuk.

1. Megjelennek álmainkban 
A „látogatások” leggyakoribb formája, amikor lehunyt szeretteink álmunkban térnek vissza, hogy közöljenek valamit. /Az ilyen álmok általában nem olyanok, mint a többi, előfordul, hogy szeretteinket nagy fény övezi és azon túl, hogy elmondják, amit akarnak, afelől is biztosítanak minket, hogy a legjobb helyen vannak\./

Hirdetés

2. Érezzük a jelenlétüket 
A hozzátartozók gyakran számolnak be arról, hogy érzik az elhunyt jelenlétét különböző formában. Sűrűbb a levegő, vagy úgy érzik, van valaki a szobában még rajtuk kívül, amikor fizikailag nincs is ott senki.

Hirdetés
Ha olyan hozzátartozó hunyt el, akinek életében is hozzászoktunk a jelenlétéhez, halála után is ugyanúgy tudatában leszünk annak, ha velünk van.
Hirdetés
Egy gyenge, halvány érintés vagy ölelés érzete szintén lehet annak a jele, hogy elhunyt szeretteink kapcsolatot szeretnének teremteni velünk.

3. Érezzük az illatukat 
Sokan arról számolnak be, hogy szeretteik halála után cigaretta, szivarfüst, parfüm, virág vagy egy bizonyos étel illatát érzik, pedig nem főznek, nem dohányoznak, és egyedül vannak a lakásban. Ha éppen cigarettafüstöt érzünk, és nincs senki a környezetünkben, aki éppen dohányzik, de a közeli elhunyt hozzátartozónknak szokása volt dohányozni, nem kizárt, hogy ő szeretné tudatni velünk jelenlétét.

Hirdetés

4. Jelek, jelképes üzenetek 
Míg sokan meg vannak győződve róla, hogy szerettük figyeli őket és még mindig törődik velük, sokszor nehéz valóban megbizonyosodni róla, hogy megérzéseink helyénvalóak. Ilyenkor olyan egyértelmű jeleket kaphatunk a túlvilágról, amelyeket nehéz figyelmen kívül hagyni. Ha időről időre ilyen nyilvánvaló jeleket kapunk, biztosak lehetünk benne, hogy „odaátról” üzennek nekünk. Ezek a jelek bárhonnan jöhetnek, figyeljünk oda rájuk.

via amandalinettemeder.com

Fotó:

Hirdetés
com">www.intouchwithspirit.com

Forrás: www.marmalade.hu

2014. október 24. (péntek), 10:44

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2018. február 22. (csütörtök), 15:15
Hirdetés

Nekem soha nem volt semmi bajom a rendőrséggel, de amikor reggel a kocsimhoz értem, Ez a megdöbbentő üzenet fogadott!

Nekem soha nem volt semmi bajom a rendőrséggel, de amikor reggel a kocsimhoz értem, Ez a megdöbbentő üzenet fogadott!

www.anepszava.com

Egyik olvasónk tette közzé facebook oldalán ezt megdöbbentő történetét. Ezt szeretnénk most veletek is...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2020. április 04. (szombat), 15:35

A Föld könyörgött: - ó ember állj meg, ne bánts! tengert, folyót, ne szennyezz, kincseim ne ásd, az erdőt ne pusztítsd...

A Föld könyörgött: - ó ember állj meg, ne bánts! tengert, folyót, ne szennyezz, kincseim ne ásd, az erdőt ne pusztítsd...

A Föld könyörgött: - ó ember állj meg, ne bánts! tengert, folyót, ne szennyezz, kincseim ne ásd, az erdőt ne...

Mindenegyben blog
2020. február 17. (hétfő), 08:50

A nagymama egy kicsit szülő, egy kicsit tanár, de a végsőkig a legjobb barát.Miért is olyan különlegesek a nagymamák?Olvasd el az írást .

A nagymama egy kicsit szülő, egy kicsit tanár, de a végsőkig a legjobb barát.Miért is olyan különlegesek a nagymamák?Olvasd el az írást .

A nagymama a családért van, ő egy igazi áldás, de sajnos mág mindig sokan nem értik meg, mit is jelent egy nagymama az...

Mindenegyben blog
2019. december 15. (vasárnap), 20:29

10 dolog amit soha nem mondott el az édesanyád

10 dolog amit soha nem mondott el az édesanyád

ketkes.com

1. Sokszor sírt miattad. 2. Volt amikor megette volna az utolsó sütit. 3. Sokszor fájt neki, ahogyan viselkedtél...

Mindenegyben blog
2019. december 13. (péntek), 21:32

Szerinted hány percbe telik,hogy jövőt adj egy árva gyermeknek?

Szerinted hány percbe telik,hogy jövőt adj egy árva gyermeknek?

szemlelek.net

A választ egy 19 éves ifjú hölgy árulja el, aki kamaszként kezdett meggyőzni másokat, hogy érdemes egy kis áldozatot...

Mindenegyben blog
2019. december 08. (vasárnap), 17:04

Huszonéves történet, tegnapi csoda

Huszonéves történet, tegnapi csoda

szemlelek.net

Véletlenek nincsenek, de a csodához néha kell egy kis segítség. És mikor, ha nem éppen mikuláskor?! Farmernadrágos...

Mindenegyben blog
2019. december 04. (szerda), 17:56

"Távnagyik" és gyógypuszi

"Távnagyik" és gyógypuszi

szemlelek.net

Igen, megvehetjük a nagyszülőknek a számítógépet, okostelefont, megmutathatjuk, hogyan tudják interneten "élőben"...

Mindenegyben blog
2019. december 01. (vasárnap), 17:25

Advent margójára

Advent margójára

szemlelek.net

Advent ünnepünk értelme mögött a latin adventus, eljövetel szó áll. A kereszténység első századaiban az egyház a...

Hirdetés
Hirdetés