Álmomban látogatóban jártam Istennél.

Hirdetés
Álmomban látogatóban jártam Istennél.
Hirdetés

Álmomban látogatóban jártam Istennél. Bekopogtam, hogy beszélgetni szeretnék vele, ha van rám ideje.

Az Úr elmosolyodott és így szólt:
- Az én időm végtelen, mindenre jut belőle. Mire vagy kiváncsi?
- Az érdekelne, mit tartasz a legfurcsábbnak az emberekben?
/\- Azt, hogy nem szeretnek gyerekek lenni, siettetik a felnőtté válást, majd visszavágyódnak a gyerekkorba\./

Hirdetés
Azt, hogy akár az egészségüket is feláldozzák, hogy sok pénzük legyen, majd rengeteg pénzt költenek rá, hogy visszanyerjék egészségüket.
Hirdetés
Azt, hogy izgatottan lesik a jövőt, hogy megfeledkeznek a jelenről, így aztán nemhogy a jövőt, de a jelent sem élik meg. Azt, hogy úgy élnek, mintha sose halnának meg, és úgy halnak meg mintha sose éltek volna.
- Atyaként mit szeretnél, ha gyerekeid mely tanulságot jegyeznék meg?
- Tanulják meg, hogy senkiből nem lehet erővel kicsikarni a szeretetet. Hagyni kell, hogy szerethessenek. Nem az a legértékesebb, hogy mit szeretnénk az életben, hanem az, hogy kik állnak melletünk.
Hirdetés
Tanulják meg, hogy nem célszerű másokhoz mérni magunkat, saját magunkhoz képest legyünk elbírálhatóak. Fogadják el, hogy nem az a gazdag, akinek a legtöbbje van, hanem az, akinek a legkevesebbre van szüksége. Tanulják meg, hogy csak néhány másodperc kell ahhoz, hogy mély sebeket ejtsünk azokon, akiket szeretünk, ám sok-sok év kell ahhoz, hogy ezek begyógyuljanak. A megbocsátást a megbocsátás gyakorlásának útján kell megtanulni.
Hirdetés
El kell fogadni, hogy vannak olyanok, akik mélyen éreznek, de nem tanulták meg kimutatni érzéseiket. Meg kell tanulni, hogy bármit lehet pénzen venni, csak boldogságot nem. Két ember nézheti ugyanazt a dolgot és mégis két másféle dolgot látnak. Meg kell tanulni, hogy az az igazi barát, aki mindent tud rólunk és mégis szeret. Nem mindig elég, ha mások megbocsátanak, meg kell bocsátanunk magunknak is.
Hirdetés

Búcsúzásul megköszöntem szavait, Ő pedig így válaszolt:
- Az emberek elfelejtik mit mondtál, mit csinéltél. De arra mindig emlékezni fognak, hogy érzéseket ébresztettél bennük

2014. október 22. (szerda), 20:36

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2018. február 22. (csütörtök), 15:15
Hirdetés

Nekem soha nem volt semmi bajom a rendőrséggel, de amikor reggel a kocsimhoz értem, Ez a megdöbbentő üzenet fogadott!

Nekem soha nem volt semmi bajom a rendőrséggel, de amikor reggel a kocsimhoz értem, Ez a megdöbbentő üzenet fogadott!

www.anepszava.com

Egyik olvasónk tette közzé facebook oldalán ezt megdöbbentő történetét. Ezt szeretnénk most veletek is...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2020. április 04. (szombat), 15:35

A Föld könyörgött: - ó ember állj meg, ne bánts! tengert, folyót, ne szennyezz, kincseim ne ásd, az erdőt ne pusztítsd...

A Föld könyörgött: - ó ember állj meg, ne bánts! tengert, folyót, ne szennyezz, kincseim ne ásd, az erdőt ne pusztítsd...

A Föld könyörgött: - ó ember állj meg, ne bánts! tengert, folyót, ne szennyezz, kincseim ne ásd, az erdőt ne...

Mindenegyben blog
2020. február 17. (hétfő), 08:50

A nagymama egy kicsit szülő, egy kicsit tanár, de a végsőkig a legjobb barát.Miért is olyan különlegesek a nagymamák?Olvasd el az írást .

A nagymama egy kicsit szülő, egy kicsit tanár, de a végsőkig a legjobb barát.Miért is olyan különlegesek a nagymamák?Olvasd el az írást .

A nagymama a családért van, ő egy igazi áldás, de sajnos mág mindig sokan nem értik meg, mit is jelent egy nagymama az...

Mindenegyben blog
2019. december 15. (vasárnap), 20:29

10 dolog amit soha nem mondott el az édesanyád

10 dolog amit soha nem mondott el az édesanyád

ketkes.com

1. Sokszor sírt miattad. 2. Volt amikor megette volna az utolsó sütit. 3. Sokszor fájt neki, ahogyan viselkedtél...

Mindenegyben blog
2019. december 13. (péntek), 21:32

Szerinted hány percbe telik,hogy jövőt adj egy árva gyermeknek?

Szerinted hány percbe telik,hogy jövőt adj egy árva gyermeknek?

szemlelek.net

A választ egy 19 éves ifjú hölgy árulja el, aki kamaszként kezdett meggyőzni másokat, hogy érdemes egy kis áldozatot...

Mindenegyben blog
2019. december 08. (vasárnap), 17:04

Huszonéves történet, tegnapi csoda

Huszonéves történet, tegnapi csoda

szemlelek.net

Véletlenek nincsenek, de a csodához néha kell egy kis segítség. És mikor, ha nem éppen mikuláskor?! Farmernadrágos...

Mindenegyben blog
2019. december 04. (szerda), 17:56

"Távnagyik" és gyógypuszi

"Távnagyik" és gyógypuszi

szemlelek.net

Igen, megvehetjük a nagyszülőknek a számítógépet, okostelefont, megmutathatjuk, hogyan tudják interneten "élőben"...

Mindenegyben blog
2019. december 01. (vasárnap), 17:25

Advent margójára

Advent margójára

szemlelek.net

Advent ünnepünk értelme mögött a latin adventus, eljövetel szó áll. A kereszténység első századaiban az egyház a...

Hirdetés
Hirdetés