A férjet zavarta, hogy míg ő dolgozik, addig a felesége egész nap otthon ül. Egy életre szóló lecke következik, amelyet minden férfinak kötelező elolvasni.

Hirdetés
A férjet zavarta, hogy míg ő dolgozik, addig a felesége egész nap otthon ül. Egy életre szóló lecke következik, amelyet minden férfinak kötelező elolvasni.
Hirdetés

Egy férfinak elege lett abból, hogy minden egyes nap el kell mennie dolgozni, miközben a felesége otthon marad. Azt szerette volna, hogy az asszony tudja, mit jelent férfinek lenni, egész nap dolgozni, így Istenhez a következőképpen fohászkodott:
„Drága Istenem… minden reggel munkába indulok, ahol 8 órát kell dolgozzak azért, hogy legyen pénzünk. Eközben a feleségem egész nap odahaza lazít. /Engedd, hogy egy napra a bőrömbe bújjon, hogy megtapasztalja, mit is érzek\./

Hirdetés
Ámen.”

Az Isten meghallgatta a férfi kérését, és teljesítette is a kívánságát.

Reggel az emberünk a felesége testében ébredt fel.
Hirdetés
Gyorsan lezuhanyozott, reggelit készített a párjának, felébresztette a gyerkőcöket, felöltöztette, nekik is reggelit adott, tízórait csomagolt, és autóval elvitte őket az iskolába.

Útban hazafele, kivette a ruhákat a tisztítóból, megállt a bankba, hogy befizesse a számlákat, utána elment bevásárolni, hogy legyen miből ebédet, vacsorát készítsen.
Hirdetés
Mikor hazaért, kitakarította a macskaalmot, kivitte a kutyát sétálni, utána ismét irány a zuhany, hogy felfrissüljön.

Mire kilépett a zuhanyzófülkéből, 13 órát mutatott az óra, beágyazott, beindította a mosógépet, eközben pórszívózni kezdett, majd portörlés következett, felmosás és a koszos edények elmosogatása zárta a sort.

Ezután a gyerekek után ment az iskolába, ebédet adott nekik, és segített a házi feladatokat megoldani. Kiteregetett, és kivasalt pár inget.
Hirdetés
16.30-kor nekifogott a vacsora elkészítésének: krumplit pucolt, betette sülni a csirkét, és a zöldségeket is előkészített a salátához.

Mikor a család megvacsorázott, elpakolt az asztalról, elmosogatott, megfürdette a kicsiket, majd lefektette. Körülbelül este 9 órára mindent letudott, így ő is ágynak indult, ahol várta a párja, akik egy kis romantikára vágyott, így beadta a derekát.
Hirdetés


A következő reggel a feleség testébe bújt férj arra ébredt, hogy az ágy mellett térdel és imádkozik: „Istenem, nem tudom mit képzeltem magamról. Nem hiszem el, hogy irigykedtem a feleségemre, aki egész nap itthon ült. Kérlek, hadd kaphassam vissza a testemet.”

Az Isten a következőket mondta: „Fiam, tudom, hogy megtanultad a leckét, és azt is tudom, hogy nagyon türelmetlenül várod, hogy visszakaphasd a tested. Azonban erre 9 hónapot kell várnod. A tegnap este ugyanis teherbe ejtettek.
Hirdetés

Oszd meg te is!

Forrás: aktivblog.net

2015. június 16. (kedd), 08:01

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2018. február 22. (csütörtök), 15:15
Hirdetés

Nekem soha nem volt semmi bajom a rendőrséggel, de amikor reggel a kocsimhoz értem, Ez a megdöbbentő üzenet fogadott!

Nekem soha nem volt semmi bajom a rendőrséggel, de amikor reggel a kocsimhoz értem, Ez a megdöbbentő üzenet fogadott!

www.anepszava.com

Egyik olvasónk tette közzé facebook oldalán ezt megdöbbentő történetét. Ezt szeretnénk most veletek is...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2020. április 04. (szombat), 15:35

A Föld könyörgött: - ó ember állj meg, ne bánts! tengert, folyót, ne szennyezz, kincseim ne ásd, az erdőt ne pusztítsd...

A Föld könyörgött: - ó ember állj meg, ne bánts! tengert, folyót, ne szennyezz, kincseim ne ásd, az erdőt ne pusztítsd...

A Föld könyörgött: - ó ember állj meg, ne bánts! tengert, folyót, ne szennyezz, kincseim ne ásd, az erdőt ne...

Mindenegyben blog
2020. február 17. (hétfő), 08:50

A nagymama egy kicsit szülő, egy kicsit tanár, de a végsőkig a legjobb barát.Miért is olyan különlegesek a nagymamák?Olvasd el az írást .

A nagymama egy kicsit szülő, egy kicsit tanár, de a végsőkig a legjobb barát.Miért is olyan különlegesek a nagymamák?Olvasd el az írást .

A nagymama a családért van, ő egy igazi áldás, de sajnos mág mindig sokan nem értik meg, mit is jelent egy nagymama az...

Mindenegyben blog
2019. december 15. (vasárnap), 20:29

10 dolog amit soha nem mondott el az édesanyád

10 dolog amit soha nem mondott el az édesanyád

ketkes.com

1. Sokszor sírt miattad. 2. Volt amikor megette volna az utolsó sütit. 3. Sokszor fájt neki, ahogyan viselkedtél...

Mindenegyben blog
2019. december 13. (péntek), 21:32

Szerinted hány percbe telik,hogy jövőt adj egy árva gyermeknek?

Szerinted hány percbe telik,hogy jövőt adj egy árva gyermeknek?

szemlelek.net

A választ egy 19 éves ifjú hölgy árulja el, aki kamaszként kezdett meggyőzni másokat, hogy érdemes egy kis áldozatot...

Mindenegyben blog
2019. december 08. (vasárnap), 17:04

Huszonéves történet, tegnapi csoda

Huszonéves történet, tegnapi csoda

szemlelek.net

Véletlenek nincsenek, de a csodához néha kell egy kis segítség. És mikor, ha nem éppen mikuláskor?! Farmernadrágos...

Mindenegyben blog
2019. december 04. (szerda), 17:56

"Távnagyik" és gyógypuszi

"Távnagyik" és gyógypuszi

szemlelek.net

Igen, megvehetjük a nagyszülőknek a számítógépet, okostelefont, megmutathatjuk, hogyan tudják interneten "élőben"...

Mindenegyben blog
2019. december 01. (vasárnap), 17:25

Advent margójára

Advent margójára

szemlelek.net

Advent ünnepünk értelme mögött a latin adventus, eljövetel szó áll. A kereszténység első századaiban az egyház a...

Hirdetés
Hirdetés