1 perce érkezett a hír Magyar Péterről !

Hirdetés
1 perce érkezett a hír Magyar Péterről !
Hirdetés

Nem készültem vezetőnek. Nem készültem politikusnak. Sokáig nem gondoltam, hogy civilként meg lehet változtatni a hazánk sorsát. /Korábban azt sem gondoltam volna, hogy meg lehet tanulni repülés közben repülőt vezetni és építeni\./

Hirdetés

Eleinte nem hittem benne, hogy pénzügyi források és szervezeti háttér nélkül túl lehet élni a hatalmi elit és az aljas propagandája milliárdokból finanszírozott támadásait.

Nem gondoltam volna, hogy lesznek olyan bátor emberek, akik az első pillanatban mellém állnak, kockáztatva az egész addigi karrierjüket.

Hirdetés
Nem is reméltem, hogy már az első találkozásunkra tízezrek jönnek el, ahogy azt sem, hogy ekkora siker lesz a 8 hetes országjárásunk.

Fel sem merült bennem, hogy ilyen rengeteg ember fog önkéntes segítséget nyújtani nekünk az ország minden településén. Ahogy azt sem hittem, hogy június 9-én ilyen eredményt el lehet érni az állampárt és a szatelitpártjai ellen.

Ki gondolta volna pár hónapja, hogy a képviselőink a legnagyobb európai parlamenti frakcióban fognak ülni és vezetői pozíciókból szolgálhatják a magyar embereket? Ki gondolta volna, hogy valós esélyünk lesz a Nemzeti Együttbűnözés Rendszerének a lebontására?

Sok dolgokra megtanított az utóbbi pár hónap.

Hirdetés
Nem elég nem félni, de optimizmusra és a jövőbe vetett erős hitre is szükség van, ahogy arra is, hogy nap mint nap mi is alakuljunk. Felálljunk, ha megbotlunk, elnézést kérjünk, ha hibázunk és megerősödjünk, ha igaztalanul támadnak.

Az El Camino nevű zarándokúton megtanultam, hogy a célnál talán fontosabb az odavezető út és hogy milyen emberekké válunk, mire elérjük a célt.

Hirdetés

2024. július 24. (szerda), 07:23

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda), 21:16
Hirdetés

Meghalt Mihai Aletta

Meghalt Mihai Aletta

Megdöbbentő tragédia rázta meg Kolozsvárt: egy fiatal, babát váró nő vesztette életét, miután egy közlekedési baleset...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda), 14:39

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

106 éves korában meghalt az ország egyik legidősebb embere – Erzsike néni tavaly még kezdőrúgást végzett elSzomorú hír...

Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda), 13:02

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

 Meghalt Dávid Sándor, a Forma–1 magyar hangjaGyászhír rázta meg a magyar sportújságírás világát: elhunyt Dávid Sándor,...

Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda)

FEKETE SZERDA! Haláleset a BUDAPESETEN : meghalt egy fiatal honvédtisztjelölt

FEKETE SZERDA! Haláleset a BUDAPESETEN : meghalt egy fiatal honvédtisztjelölt

Megrázó hír a Honvédségtől: tragikus hirtelenséggel hunyt el egy fiatal kadétMély megrendülést keltő hírt közölt a...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 21:03

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!Mai horoszkóp (SZERDA)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!Mai horoszkóp (SZERDA)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 18:34

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

? Elhunyt az Algyői Halászcsárda lelke – Barta Lászlót gyászolja a közösség Megrendítő hír rázta meg a dél-alföldi...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 18:08

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament, mégis várni kell a változásraMiközben 2026 márciusát írjuk,...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 13:24

Megszületett Tisza Párt új himnusza!Néhány nap alatt csaknem 1 millió megtekintést ért el! A felvételt a hozzászólásoknál láthatod.

Megszületett Tisza Párt új himnusza!Néhány nap alatt csaknem 1 millió megtekintést ért el! A felvételt a hozzászólásoknál láthatod.

Megszületett egy dal, amely nemcsak a zenéről, hanem egy ügy melletti kiállásról is szól. Ezekben az időkben mindenki...

Hirdetés
Hirdetés