1 perce jelentették be : EZ LESZ idén a KARÁCSONYI Erzsébet utalvány helyett a magyar nyugdíjasoknak, 65 év felettieknek :

Hirdetés
1 perce jelentették be : EZ LESZ idén a KARÁCSONYI Erzsébet utalvány helyett a magyar nyugdíjasoknak, 65 év felettieknek :
Hirdetés

Kiszámolták, hogy mennyivel emelkedhetnek a nyugdíjak 2024-ben, ha maradnak a kormány jelenlegi számításai. A nyugdíjasok jövőre nyugdíjprémiumra és 13. havi ellátásra is számíthatnak.

A korábbi kormányzati nyilatkozatok, illetve a költségvetés számai alapján a Portfolio kiszámolta, pontosan mennyivel emelkednek meg a nyugdíjak 2024-ben a mostani tervek szerint. /A lap felidézi, hogy az inflációt jövőre a kormány 6%\-ra várja, ezért az év elején is ekkora emelésben részesülnek a nyugdíjasok\./

Hirdetés
13. havi nyugdíjat jövőre is folyósít a kormány, a kifizetésre a szokásos időpontban, február elején kerülhet sor.
Hirdetés
A több mint 2,5 millió jogosult 13. havi nyugdíjára összesen 449 milliárd forintot fordít az állam.

Mindemellett a nyugdíjasok a jövő év végén nyugdíjprémiumot várhatnak, erre a kormány 20 milliárd forintot különített el. A novemberi ellátás negyedét (de legfeljebb 20 ezer forintot) kell megszorozni annyival, amennyivel a GDP tényleges növekedése meghaladja a 3,5 százalékot (de legfeljebb 4-gyel).

Hirdetés

Így pedig forintra lebontva a következő összegek jönnek ki:

Korábban Banai Péter, a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára jelezte azt is, hogy ha az infláció az augusztusi állás szerint túllépi az adott évi nyugdíjemelés mértékét, akkor novemberben – januárra visszamenőleg – kiegészítő emelést kell folyósítani.

Hirdetés
Banai Péter Benő aláhúzta: a kormány folyamatosan nyomon követi az infláció alakulását, s ha erre szükség lesz, novemberben, adott esetben még előtte is korrigálja a nyugdíjakat.

2023. november 27. (hétfő), 12:20

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 07. (vasárnap), 20:42
Hirdetés

Drámai hír érkezett Csuja Imréről! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Drámai hír érkezett Csuja Imréről! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Agyvérzést kapott Csuja Imre, taxival küldték kórházba: "Lábon kihordtam a stroke-ot!"Csuja Imre több mint 40 év után...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 07. (vasárnap), 19:25

Nem fogod elhinni, mi történt a Sulyok Tamás melletti tüntetésen: a végén Magyar Péter jött ki belőle győztesen

Nem fogod elhinni, mi történt a Sulyok Tamás melletti tüntetésen: a végén Magyar Péter jött ki belőle győztesen

A Sulyok Tamás melletti tüntetés végül egészen másról szólt, mint amire eredetileg meghirdettékFurcsa, sokak számára...

Mindenegyben blog
2026. június 07. (vasárnap), 18:30

Dobrev Klára közzétette a bizonyítékokat Sulyok Tamás múltjáról

Dobrev Klára közzétette a bizonyítékokat Sulyok Tamás múltjáról

Dobrev Klára közzétette a bizonyítékokat Sulyok Tamás múltjárólDobrev Klára ismét elővette Sulyok Tamás ügyétDobrev...

Mindenegyben blog
2026. június 07. (vasárnap), 17:55

Hatvanpuszta titka napvilágra került:Most derült ki az igazság Hatvanpusztáról!

Hatvanpuszta titka napvilágra került:Most derült ki az igazság Hatvanpusztáról!

Hatvanpuszta értékéről új szakértői becslés jelent megHatvanpuszta ismét a közbeszéd középpontjába került, miután egy...

Mindenegyben blog
2026. június 07. (vasárnap), 16:20

Nyugdíjemelés 2026: Nekik emelkedhet a legnagyobb mértékben a nyugdíja

Nyugdíjemelés 2026: Nekik emelkedhet a legnagyobb mértékben a nyugdíja

Nyugdíjemelés 2026: a kisnyugdíjasok járhatnak a legjobbanA 2026-os nyugdíjemelés középpontjába a legalacsonyabb...

Mindenegyben blog
2026. június 07. (vasárnap), 15:43

Drámai hír! Osztálykiránduláson vesztette életét a Bánki-tóban egy 15 éves fiú

Drámai hír! Osztálykiránduláson vesztette életét a Bánki-tóban egy 15 éves fiú

Gyászba borult a magyar sport: osztálykiránduláson vesztette életét a Bánki-tóban egy 15 éves sportoló Egy iskolai...

Mindenegyben blog
2026. június 07. (vasárnap), 15:19

HIVATALOS! Most derült ki, hogy mi lesz a 13 és 14-ik havi nyugdíjjal

HIVATALOS! Most derült ki, hogy mi lesz a 13 és 14-ik havi nyugdíjjal

HIVATALOS! Felrobbant Magyarország! EBBEN a pillanatban jött Magyar Pétertől! Végleg eldőlt a 13 és 14-ik havi nyugdíj...

Mindenegyben blog
2026. június 07. (vasárnap), 14:46

Örülhetnek a magyar nyugdíjasok: ekkor érkezhet a plusz pénz a számlájukra

Örülhetnek a magyar nyugdíjasok: ekkor érkezhet a plusz pénz a számlájukra

Ekkora összeg kerülhet majd a nyugdíjas SZÉP-kártyáraSávos támogatást kaphatnak a nyugdíjasokA Tisza-kormány...

Hirdetés
Hirdetés