1 perce jött a hír! MEGSZÓLALT A KORMÁNYZATI SZÓVIVŐ : Ekkor ZÁRJÁK BE AZ ÓVODÁKAT ÉS AZ általános iskolákat is :

Hirdetés
1 perce jött a hír! MEGSZÓLALT A KORMÁNYZATI SZÓVIVŐ : Ekkor ZÁRJÁK BE AZ ÓVODÁKAT ÉS AZ általános iskolákat is :
Hirdetés

Felmerült, hogy az az általános iskolákat és az óvodákat miért nem zárták be, Farkas erre reagálva elmondta, hogy sokáig az emberek semmilyen korlátozást, bezárását nem akartak. /Az operatív törzs szerint tartható a járványügyi készültség, nagyon kemény protokollnak kell megfelelni ezeknek az intézményeknek\./

Hirdetés
Az egészségügyi védekezés lesz a legfontosabb, de azt sem szabad elfelejteni, hogy az emberek munkáját, egzisztenciáját is meg kell védeni, kisgyerekek esetében nehezebben oldható meg az otthoni tanítás, valamint a nagyszülők veszélyezettsége miatt a felügyeletük is problémás.
Hirdetés
Majd leszögezte, hogy akkor fogják bezárni az általános iskolákat és óvodákat, amikor az operatív törzs így dönt. Szerinte ez nem politikai kérdés, és nem ők fogják eldönteni, személy szerint kifejezetten szomorúnak tartja, amikor ellenzéki politikusok virológussá avanzsálnak.-írta meg az atv.hu

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) Országos Választmánya azt követeli, hogy a magyar közoktatási intézmények haladéktalanul zárjanak be.

A PDSZ arra hivatkozva, hogy „mivel Magyarországon sokkal rosszabb a helyzet, mint Ausztriában”, a teljes intézményrendszer azonnali zárását követeli. Továbbá, hogy a zárás alatt valósuljon meg az intézményi dolgozók beígért, államilag finanszírozott átfogó tesztelése. Intézménylátogatás csak negatív teszttel legyen lehetséges az újranyitás után is.

Kérik továbbá, hogy a kormány ne hagyja magára a munkáltatókat és a munkavállalókat: vadászati kiállítás, olimpiai stadion, belgrádi vasút helyett segítse meg őket abból az uniós támogatásból, ami ezt a célt szolgálja.

Hirdetés
 Követelik azt is, hogy a gyermekével a járvány alatt otthonmaradásra kényszerülő szülő is minősüljön keresőképtelennek, és a táppénze mellé részesüljön kiegészítő jövedelempótló támogatásban.

A PDSZ kitért arra is, hogy az újranyitás után a járványhelyzet teljes időtartama alatt a felsősök és a középiskolások digitális munkarend szerint tanuljanak, a normál munkarend csak az alsósok számára legyen lehetséges.

Hirdetés
 A digitális oktatásban lemaradók számára pedig szervezzenek digitális tanulócsoportokat.

Azt is kérik, hogy a nyitás után az óvodákban függesszék fel az intézménylátogatási kötelezettséget. A nyitás után pedig azoknak a szülőknek, akik meg tudják oldani a gyermekeik otthoni gondozását, az intézményvezetők ne tagadják meg, hanem automatikusan engedélyezzék a távolmaradást, igazolják a hiányzást – olvasható a PDSZ közleményében.

(MTI)

2020. december 12. (szombat), 19:24

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 16:17
Hirdetés

Meghalt Veres Attila

Meghalt Veres Attila

Harminchét évig szolgálta Miskolcot – elhunyt Veres Attila villamosvezetőElhunyt Veres Attila, a miskolci közlekedés...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 15:55

Özönlenek a gratulációk! Már nem titok! Megszólalt a Házasság első látásra Jucija és Jánja a babáról! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Özönlenek a gratulációk! Már nem titok! Megszólalt a Házasság első látásra Jucija és Jánja a babáról! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Babát szeretnének Juciék: Ján már az ikreket is szóba hoztaKözös gyermeket szeretne a Házasság első látásra párosa,...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 15:28

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Radó Gyula – a holdra szállás magyar közvetítését is ő rendezte2026. október 25-én, 92 éves korában elhunyt...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 14:33

Azonosították a floridai repülőgép-katasztrófa kilenc áldozatát, két kisgyermek is meghalt

Azonosították a floridai repülőgép-katasztrófa kilenc áldozatát, két kisgyermek is meghalt

Egy család is odaveszett a floridai gépzuhanásban – hat kilométerre is találtak roncsdarabokatKilencen haltak meg 2026....

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 13:53

Drámai hír érkezett Agárdi Szilviről

Drámai hír érkezett Agárdi Szilviről

Ne, ne! Ez nagyon rossz volt! – fájdalmas szemkezelését mutatta meg Agárdi SzilviÚjabb kórházi felvételt osztott meg...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 11:26

Tarr Zoltán lemondását követelik – a Nyitott Akták leállítását is sürgetik!

Tarr Zoltán lemondását követelik – a Nyitott Akták leállítását is sürgetik!

Tarr Zoltán lemondását követeli a Fidesz az aktahiba miatt – Magyar Péter már bocsánatot kértTarr Zoltán miniszter...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 10:05

Szijjártó körül óriási a botrány: most már tényleg szorulhat a hurok!

Szijjártó körül óriási a botrány: most már tényleg szorulhat a hurok!

Nyomozók a külügy szerverszobájában: új fordulat a Szijjártó idején kötött lélegeztetőgép-üzletekbenElektronikus...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 07:57

ÍGY RONGÁLTÁK MEG Magyar Péter dédnagyapjának sírját – ezt üzente az elkövetőknek!

ÍGY RONGÁLTÁK MEG Magyar Péter dédnagyapjának sírját – ezt üzente az elkövetőknek!

ÍGY RONGÁLTÁK MEGMagyar Péter dédnagyapjának sírját– ezt üzente az elkövetőknekFeldúlták a Békés vármegyei Dobozon...

Hirdetés
Hirdetés