19 éve tűnt el Tamás a bajai lakásukból, biciklizni ment, soha nem tért haza

Hirdetés
19 éve tűnt el Tamás a bajai lakásukból, biciklizni ment, soha nem tért haza
Hirdetés

Idén lenne 30 éves az a fiú, aki még 2000-ben tűnt el nyomtalanul Bajáról, amikor biciklivel indult a közeli vadasparkba. Till Tamás szülei nem adták fel a reményt, hogy a fiuk előkerül.

/Csak egy megrongálódott bicikli maradt az után a 11 éves fiú után, akinek még 2000\-ben, éppen gyereknapon veszett nyoma\./

Hirdetés
Till Tamás 19 évvel ezelőtt tűnt el, édesanyja, Katalin azonban mind a mai napig bízik abban, hogy a fia egyszer hazatér. Till Tamás családja azóta is várja, hogy kiderüljön az igazság.
Hirdetés

– Biztos vagyok benne, hogy Tomi valahol él. Ha tudna jelentkezni, már megtette volna, hisz kívülről ismeri a telefonszámunkat. Tizenkilenc év alatt miatta nem is változtattuk meg, hogy bármikor hívhasson bennünket – mondta a Story magazinnak Till Tamás anyukája. A fiú eltűnésével kapcsolatban több feltételezés is napvilágot látott: a gyilkosság és az elrablás is felvetődött.

– Valakik elvettek 19 évet az életünkből, amit a gyermekünkkel is tölthettünk volna, mint a többi normális család.

Hirdetés
Ő persze, így is mindig velünk marad, vele kelünk, vele fekszünk. A szívem felét vesztettem el Tomi eltűnésével, de remélem, egyszer újra egész lesz. Várunk rá, ameddig élünk. Nem adjuk fel a reményt, hogy újra egy család leszünk – tette hozzá Katalin, aki szerint nem az történt, hogy a fia annak idején csak úgy elcsavargott. Úgy véli, sokkal komolyabb az ügy, aminek nyomozását már többször le akarták zárni, de Till Tamás családja nem hagyta.
Hirdetés

Mint ismert, a 11 éves kisfiú 2000-ben biciklivel indult el otthonról a vadasparkba egy májusi napon, ám oda már nem érkezett meg. Till Tamás egy akkor született kiscsikót szeretett volna megnézni. Nem maradt más utána, csak a megrongálódott biciklije, amit a családja máig a padláson őriz. A szülők éveken át kutattak a fiú után: ruhában aludtak, hogy azonnal indulni tudjanak, ha fülest kapnak.

Hirdetés

2019. május 18. (szombat), 09:20

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. február 25. (szerda), 22:25
Hirdetés

MEGÉRKEZETT A NAGY RÉSZLETES MÁRCIUSI időjárás-előrejelzés : Ez vár ránk Március végéig! A meteorológusok sem tudják megmagyarázni….Hihetetlen, mi következik.

MEGÉRKEZETT A NAGY RÉSZLETES MÁRCIUSI időjárás-előrejelzés : Ez vár ránk Március végéig! A meteorológusok sem tudják megmagyarázni….Hihetetlen, mi következik.

MEGÉRKEZETT A NAGY RÉSZLETES MÁRCIUSI időjárás-előrejelzés : Ez vár ránk Március végéig! A meteorológusok sem tudják...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. február 25. (szerda), 22:12

Rák-Kos - Bika - Ikrek-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz aMAI nap!MAI horoszkóp (CSÜTÖRTÖK)

Rák-Kos - Bika - Ikrek-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz aMAI nap!MAI horoszkóp (CSÜTÖRTÖK)

Rák-Kos - Bika - Ikrek-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz aMAI...

Mindenegyben blog
2026. február 25. (szerda), 19:19

Elkapták Egressy Mátyás elkövetőjét! Teljes Cikk a hozzászólásban⏬️

Elkapták Egressy Mátyás elkövetőjét! Teljes Cikk a hozzászólásban⏬️

Egész Magyarország hetek óta döbbenten figyeli a 18 éves, tehetséges teniszező, Egressy Mátyás eltűnésének minden apró...

Mindenegyben blog
2026. február 25. (szerda), 18:36

Magyar Péter bejelentette, Orbán erre összeomlott! Történelmi pillanatok zajlanak éppen:

Magyar Péter bejelentette, Orbán erre összeomlott! Történelmi pillanatok zajlanak éppen:

 Méltó időskort mindenkinek – bemutatták a TISZA nyugdíjprogramjátMagyar Péter pártelnök és Kármán András gazdasági...

Mindenegyben blog
2026. február 25. (szerda), 17:40

Halálos vonatbaleset - Halottja is van a tragédiának...EZT lehet tudni egyelőre: Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Halálos vonatbaleset - Halottja is van a tragédiának...EZT lehet tudni egyelőre: Cikk a hozzászólásoknál olvasható

? Megrázó tragédia a szerb fővárosban – három gyermek maradt édesanya nélkül Rakovicán  Felfoghatatlan tragédia rázta...

Mindenegyben blog
2026. február 25. (szerda), 15:58

Ő az a nő akit tegnap elgázolt a rakovicai vonat – 3 gyermek maradt anya nélkül!

Ő az a nő akit tegnap elgázolt a rakovicai vonat – 3 gyermek maradt anya nélkül!

Három gyermek maradt édesanya nélkül RakovicánFelfoghatatlan tragédia rázta meg a szerb közvéleményt február 21-én,...

Mindenegyben blog
2026. február 25. (szerda), 14:48

Meghalt Vida József

Meghalt Vida József

?️ Tragédia! Holtan találták a magyar politikust – Másfél hónapnyi remény után ért véget a keresés Megrázó hír rázta...

Mindenegyben blog
2026. február 25. (szerda), 13:14

Leszakadt a Komáromi Járási Hivatal tetőszerkezete – egy ember meghalt

Leszakadt a Komáromi Járási Hivatal tetőszerkezete – egy ember meghalt

?️ Leszakadt a Komáromi Járási Hivatal tetőszerkezete – egy ember meghalt SzlovákiábanTragikus baleset rázta meg szerda...

Hirdetés
Hirdetés