A 80 éves néninek katétert akarnak beültetni, de ekkor döbben rá a meglepő igazságra !

Hirdetés
A 80 éves néninek katétert akarnak beültetni, de ekkor döbben rá a meglepő igazságra !
Hirdetés

Marco Deplano urológusként dolgozik egy kórházban Szardínia szigetén. Fiatal kora ellenére sok komoly betegséggel és ennek következményeivel kellett szembenéznie munkája során./Sajnos nem minden beteggel kapcsolatosan végződött happy end\-del a kezelés\./

Hirdetés

Egyik nap találkozott egy beteggel, akit nagyon sokáig nem tudott elfelejteni. Ezt írta az esetről a Facebook-on:

“Ma felhívott egy kollégám és konzultálni akart egy beteggel kapcsolatban. Egy teljesen normális nap volt.

Hirdetés
Egy hölgyről volt szó aki halálos rákbeteg és a veséi sem működtek már jól. Megvizsgáltam a hölgyet.

-Jó napot, mondtam ahogy beléptem az orvosi szobába.

-Jó napot, válaszolta  a vörös hajú, gyönyörűen kilakkozott körmű hölgy, aki 70-80 év között lehetett.

Átnéztem az orvosi papírjait és egy ultrahang vizsgálatot csináltam nála.

-Sajnos a vesék nem működnek jól és ezt azt jelenti, hogy katérert kell majd beültetnünk, mondtam neki.

Hirdetés

-Elnézést, de ez azt jelenti, hogy két zacskó lesz majd a testemen?

-Sajnos igen.

Aztán csendben ültünk egy darabig, ami számomra örökkévalóságnak tűnt. Aztán a hölgy szomorúan rám nézett:

-Magát hogy hívják?

-Deplano.

-Mi a keresztneve?

-Marco.

-Marco, gyönyörű név. Van néhány perce?

-Temészetesen, válaszoltam.

-Én már halott vagyok. Tudja mire gondolok?

-Nem, sajnos nem, -válaszoltam zavarodottan.

-Meghaltam 15 évvel ezelőtt, amikor a 33 éves fiam szívinfarktusban elhunyt. Én is meghaltam aznap.

-Ó, igazán sajnálom.

Hirdetés

-Akkor én is meghaltam és 10 évvel ezelőtt is meghaltam amikor először rákot állapítottak meg nálam. De most már nem kell harcolnom. Gyermekeim és unokáim jól vannak. A fiammal akarok találkozni. Hány nappal fogok tovább élni ha ezek a zacskók rajtam lesznek? Mekkora terhet fogok a gyerekeimre róni? Úgy akarok meghalni mint egy tisztességes nő.

Mi lesz, ha nem kérem a kezelést? Fáradt vagyok. Szeretnék Istennel találkozni.

Hirdetés
Mondja meg őszintén, szenvedni fogok?

-Nem, úgy dönt ahogy Ön akar, de az a két zacskó…

-Marco, nem akarom. Az én életemről van szó és én eldöntöttem. Ha valamit tenni akar értem, vegye le rólam a műszereket, hadd menjek haza, fagyizni akarok az unokámmal.

Szóhoz sem jutottam. Elfelejtettem a dühömet, a fáradtságomat, mindent. Teljesen meztelen voltam. Elfelejtettem mindent amit a könyvekből tanultam. A halál előtt teljesen fegyvertelennek éreztem magam.

Hirdetés

Elfordultam és úgy csináltam, mintha írnék valamit a dossziéba, hogy a nővér ne lássa a könnyeket a szememben.

-Marco, szomorú lettél emiatt?

-Igen, -válaszoltam.

-Nem baj, fontosnak érzem magam emiatt. Megtenne valamit? Ha a gyerekeim felhívják Önt a kezelések miatt, mondja nekik, hogy rendben vagyok, ok?

-Persze, azt fogom tenni – válaszoltam buta hangon.

-Imádkozni fogok érted, és a fiamért.

-Nagyon köszönöm – válaszoltam.

Hirdetés

Abban a pillanatban ő volt számomra a leggyönyörűbb nő, nagymama és anya a világon. Áradt belőle az igazi szeretet.

Szavai valami nagyon fontosra hívták fel a figyelmemet. A halál az élet utolsó fázisa, nincs mitől félni.

Ezeket a dolgokat a tanulmányaink során sem tudjuk megtanulni. Annyira kicsinek éreztem magam abban a pillanatban.

A szenvedés is a szeretet része és gyakran ez közelebb hozhat embereket, mint a szeretet.

Mindegy mit csinálunk az életünkben, túl sok időt szentelünk azoknak a dolgoknak, melyek nem is olyan fontosak.”

Úgy gondoljuk Marco szavai gyönyörűek! Egyetértesz velünk? Oszd meg ezt a cikket a Facebook-on.

2019. május 18. (szombat), 09:26

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda), 20:24
Hirdetés

Havazik Magyarországon! Már 10 cm hó esett

Havazik Magyarországon! Már 10 cm hó esett

Mégis lesz idén fehér karácsony! Sopronban már havazik – fotón, videón a hótakaró Szokatlan, ám annál varázslatosabb...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda), 11:15

1 Perce érkezett ! Most jött a hír a gépjárműadókról: mélyen a zsebbe kell majd nyúlni mindenkinek -ez lesz, ha tetszik ,ha nem!! ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

1 Perce érkezett ! Most jött a hír a gépjárműadókról: mélyen a zsebbe kell majd nyúlni mindenkinek -ez lesz, ha tetszik ,ha nem!! ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

1 Perce érkezett ! Most jött a hír a gépjárműadókról: mélyen a zsebbe kell majd nyúlni mindenkinek -ez lesz, ha tetszik...

Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda), 10:28

Kivételt tett Magyar Péter : végre megmutatta a 1,5 babát– ilyen cuki fotót ma nem fogsz látni !

Kivételt tett Magyar Péter : végre megmutatta a 1,5 babát– ilyen cuki fotót ma nem fogsz látni !

Végre ölbe vehettem a másfél hónapos unokahúgomui: egy kicsit sírdogált, de amikor jeleztem neki, hogy énekelek neki,...

Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda), 08:31

Aki bántja Evelint az most jól figyeljen ide!Csutinak elege lett azokból akik bántják Gáspár Evelint

Aki bántja Evelint az most jól figyeljen ide!Csutinak elege lett azokból akik bántják Gáspár Evelint

– Csuti is megszólalt Gáspár EvelinrőlAz utóbbi napokban szokatlanul nagy hullámokat vetett a közösségi médiában az a...

Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda), 07:29

Meghalt ifj. Eötvös Gábor ,a Jászai Mari-díjas zenebohóc .

Meghalt ifj. Eötvös Gábor ,a Jászai Mari-díjas zenebohóc .

Elment a porond  mestere – ifj. Eötvös Gábor emlékéreA magyar cirkuszművészet pótolhatatlan alakját veszítette el:...

Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda)

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Meghalt ifj. Eötvös Gábor – elment a magyar cirkuszművészet legendás zenebohócaMegrendülten búcsúzik a magyar cirkuszi...

Mindenegyben blog
2025. december 23. (kedd), 17:43

Magyar Péter OLYAN POSZTOT tett közzé a közösségi oldalán amit a FIDESZ is tátott szájjal nézte ..pár óra alatt 79 ezer ember kedvelte az írását !? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Magyar Péter OLYAN POSZTOT tett közzé a közösségi oldalán amit a FIDESZ is tátott szájjal nézte ..pár óra alatt 79 ezer ember kedvelte az írását !? Cikk a hozzászólásoknál >>>

A TISZA-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítja december 24-ét, hogy minden magyar család békében és...

Mindenegyben blog
2025. december 23. (kedd), 16:27

Meghalt Gelencsér Csaba

Meghalt Gelencsér Csaba

Meghalt a korábbi nagykanizsai focihős, Gelencsér CsabaGyászol a zalai futballvilág: 53 éves korában, hosszan tartó,...

Hirdetés
Hirdetés