190 ezer forintos fizetést ad a munkájukat elvesztő embereknek a horvát kormány . <3 Lájk , ha Magyarországon is bevezetnéd.

Hirdetés
190 ezer forintos fizetést ad a munkájukat elvesztő embereknek a horvát kormány . <3 Lájk , ha Magyarországon is bevezetnéd.
Hirdetés

190 ezer forintos fizetést ad a munkájukat elvesztő embereknek a horvát kormány

Újabb gazdaságélénkítő csomagot fogadott el csütörtöki ülésén a horvát kormány a koronavírus okozta gazdasági nehézségek ellensúlyozására.

/Andrej Plenkovic horvát kormányfő a kabinet ülésén elmondta\: a terhek viselésében az állami\- és a magánszektorban dolgozóknak is szolidaritást kell vállalniuk\./

Hirdetés
A közszférában dolgozókat sem hagyhatja érintetlenül a válság, bár egyelőre nem jelentett be fizetés- vagy nyugdíjcsökkentést.
Hirdetés
    Az új törvénycsomag, amelyről jövő héten szavaz a parlament, a munkahelyek megmentését célozza.    A mikro-, kis- és közepes vállalatok dolgozói, akik a válság miatt nem tudnak dolgozni, áprilisban és májusban 4000 kuna (190 ezer forint) havi fizetést kapnak az államtól. Márciusban ez az összeg még 3200 kuna (152 ezer forint) volt, amely után a munkáltatónak kellett a közterheket megfizetnie. Az új rendelet szerint a cégek most mentesülnek az adó- és járulékfizetés alól.
Hirdetés
A kormány úgy becsüli: 500 és 600 ezer közé lesz tehető azok száma, akik élni fognak ezzel a lehetőséggel. Márciusban 65 ezer vállalat nyújtott be kérelmet 400 ezer dolgozó bérének a  kifizetésére.
    Azok a kis- és középvállalkozók, amelyek forgalma 50 százalékkal esik vissza a válság miatt, adómentességet kapnak, azok, amelyek forgalma 20 és 50 százalék között esik vissza, három hónap halasztást kapnak az adóterhek befizetése alól.
Hirdetés
A nagy cégeknek a forgalmuk visszaesésével arányosan kell majd adót fizetniük.
    A kormány eltekint attól, hogy az árut vagy szolgáltatást terhelő általános forgalmi adót a számla kiállítása után befizessék a vállalkozások, elég ezt a számla kiegyenlítése után megtenni.    A könnyítések három hónapig lesznek érvényben, és a helyzettől függően további intézkedések is várhatók.    Az első, 30 milliárd kuna (1425 milliárd forint) értékű gazdaságmentő csomag intézkedései, amelyeket márciusban indított el a kormány, főleg a turizmusra és az ahhoz kapcsolódó ágazatokra vonatkoztak.
Hirdetés
Emellett elhalasztották a végrehajtási és felszámolási eljárásokat, és három hónappal kitolták az adóbefizetések határidejét. A második csomag elindítása becslések szerint további 42-45 milliárd kuna kiadást jelent majd a költségvetésnek.
    A kabinet ezért megtakarításokat rendelt el a minisztériumokban és a helyi önkormányzatoknál, valamint a szükségtelen tevékenységek leállítását.    Zágráb eláll például a többcélú harci repülőgépek beszerzésétől, amelyre januárban írt ki pályázatot. Erről a döntésről a védelmi minisztérium értesíti azt a hét országot, amelytől kötelező jellegű ajánlatot kért be.
Hirdetés

MTI

2020. április 02. (csütörtök), 18:49

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda)
Hirdetés

FEKETE SZERDA! Haláleset a BUDAPESETEN : meghalt egy fiatal honvédtisztjelölt

FEKETE SZERDA! Haláleset a BUDAPESETEN : meghalt egy fiatal honvédtisztjelölt

Megrázó hír a Honvédségtől: tragikus hirtelenséggel hunyt el egy fiatal kadétMély megrendülést keltő hírt közölt a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 21:03

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!Mai horoszkóp (SZERDA)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!Mai horoszkóp (SZERDA)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 18:34

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

? Elhunyt az Algyői Halászcsárda lelke – Barta Lászlót gyászolja a közösség Megrendítő hír rázta meg a dél-alföldi...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 18:08

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament, mégis várni kell a változásraMiközben 2026 márciusát írjuk,...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 13:24

Megszületett Tisza Párt új himnusza!Néhány nap alatt csaknem 1 millió megtekintést ért el! A felvételt a hozzászólásoknál láthatod.

Megszületett Tisza Párt új himnusza!Néhány nap alatt csaknem 1 millió megtekintést ért el! A felvételt a hozzászólásoknál láthatod.

Megszületett egy dal, amely nemcsak a zenéről, hanem egy ügy melletti kiállásról is szól. Ezekben az időkben mindenki...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 09:10

Für Anikó őszintén beszélt a nyugdíjáról:

Für Anikó őszintén beszélt a nyugdíjáról:

Für Anikó őszintén beszélt a nyugdíjáról: „Ebből nem hívok vendéget”Für Anikó nemrég töltötte be a 62. életévét, így...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 08:54

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Egy korszak véget ért: elhunyt a Vissza a jövőbe ismert színészeÚjabb szomorú veszteség érte Hollywoodot: 89 éves...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 08:10

Meghalt a Vissza a jövőbe sztárja

Meghalt a Vissza a jövőbe sztárja

Gyászhír rázta meg a filmvilágot: 89 éves korában meghalt Matt Clark amerikai színész, akit a legtöbben a Vissza a...

Hirdetés
Hirdetés