1perce érkezett! – Tragikus hírt kaptunk – Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Hirdetés
1perce érkezett! – Tragikus hírt kaptunk – Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!
Hirdetés

Nyugodjon békében! Elhunyt Szatmári Liza színművész.

97 éves korában meghalt Szatmári Liza, a Vígszínház ikonikus tagja, aki 1951 óta volt a társulat része - közölte a Vígszínház.

Gyerekkori barátok voltak Ruttkai Évával

/Szatmári Liza 1928 márciusában született Hőgyészen\./

Hirdetés
Családjával Budapestre költözve balettozni és szteppelni tanult, valamint artista iskolába járt. Már az 1930-as években színpadra lépett, és a Szent István körúton fellépő Lakner Bácsi Gyermekszínházában szerepelt Ruttkai Évával, akivel gyerekkori barátok és szomszédok voltak.
Hirdetés

Férjével, Szatmári Istvánnal a Nemzeti Színházban találkozott, majd 1951-ben Várkonyi Zoltán hívására együtt szerződtek a Vígszínházba, amely akkor a Magyar Néphadsereg Színháza nevet viselte. Liza testvére Ruttkai Éva öltöztetője lett, erősítve ezzel is a köteléket közöttük.

Főbb szerepei

Szatmári Liza az Antigonéban Ismenét, Kárpáthy Gyula Zrínyi című drámájában Eszéki Marit, és A néma leventében Gianettát alakította. Pályafutása során többnyire epizódszerepeket játszott, és ezekben vált a közönség kedvencévé.

Hirdetés
Emlékezetes szereplése volt Gombrovicz Operettjében, ahol szteppelve távozott a színpadról, nagy sikert aratva.

„Egy epizódszerepet legalább olyan nehéz eljátszani, mint egy főszerepet. Itt néhány perc alatt kell a színésznek felvillantania egy erőteljes karaktert. Nincs több felvonásnyi idő arra, hogy a néző megismerje a figurát. Egy kis szerepet is legalább úgy ki kell dolgozni, mint egy nagyot.

Hirdetés
(…) Emlékszem, egyszer egy előadás után Ruttkai Évával mentünk haza autóval, és ő azt mondta nekem:

:

Lizikém, olyan őszinte vagy a színpadon, mint amikor gyerekkorunkban a porolónál játszottunk!”

Hirdetés

Díjak, elismerések.

1971-ben Varsányi Irén-emlékgyűrűt, 1995-ben Aase-díjat kapott, amelyet Gobbi Hilda alapított az epizódszerepekben kimagasló teljesítményt nyújtó színészek számára. 1996-ban átvehette a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét, 2008-ban pedig megkapta a Gobbi Hildáról elnevezett életműdíjat.

Több mint hetven szerepet játszott el a Szent István körúton, több legendás beugrás, előadásmentés, gyors szerepátvétel is fűződik a nevéhez, és egy díj, amelyet a férje emlékére alapított „A kiscsillag is csillag” néven. Ezzel az elismeréssel minden évben a legjobb epizódalakítást jutalmazza a társulat tagjai közül titkos szavazással kiválasztott zsűri. Utolsó szerepét a 2015-ben bemutatott A testőrben kapta. 2020 februárjában, 92 évesen lépett utoljára színpadra a Pesti Színházban a Sógornők előadásában.

A Vígszínházban, illetve elődjében tizenegy igazgató alatt dolgozott, több száz kollégával szerepelt együtt. Ilyen hosszú időt talán a világon senki más nem töltött el ugyanannál a társulatnál.

Hirdetés
Nem csak a színpadon, az életben is magával ragadó volt bájos személyisége, szépsége és szerénysége – írták.

 

Szatmári Lizát a Vígszínház saját halottjának tekinti.

Hirdetés

2024. július 24. (szerda), 16:13

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Kapcsolódó cikkünk
– Tragikus körülmények között örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a kommentbe:

Tragikus hír rázta meg Dombóvárt: 37 évesen meghalt Szente Norbert, az egykori kosárlabdázó...

Elolvasom a cikket

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. november 13. (csütörtök), 18:26
Hirdetés

Vonatgázolás Dunakeszin: egy ember meghalt ..EZT lehet tudni egyelőre: … Cikk az első hozzászólásnál

Vonatgázolás Dunakeszin: egy ember meghalt ..EZT lehet tudni egyelőre: … Cikk az első hozzászólásnál

 Zenét hallgatott, túl közel állt a peron széléhez – így történhetett a dunakeszi tragédiaMegrázó baleset rázta meg...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. november 13. (csütörtök), 16:43

Orbán Viktor elárulta, miért nem áll ki vitára Magyar Péterrel – kemény mondatok az ATV-interjúban

Orbán Viktor elárulta, miért nem áll ki vitára Magyar Péterrel – kemény mondatok az ATV-interjúban

Orbán Viktor elmondta, miért nem áll ki vitára Magyar Péterrel – kemény mondatok az ATV-interjúbanOrbán Viktor kedden...

Mindenegyben blog
2025. november 13. (csütörtök), 15:25

Miért nem az fekszik itt helyettem, aki ezt tette velem?” – összetört édesanya először szólalt meg a szentmártonkátai tragédia után

Miért nem az fekszik itt helyettem, aki ezt tette velem?” – összetört édesanya először szólalt meg a szentmártonkátai tragédia után

Miért nem az fekszik itt helyettem, aki ezt tette velem?” – összetört édesanya szólalt meg a szentmártonkátai tragédia...

Mindenegyben blog
2025. november 13. (csütörtök), 14:34

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk!

Szörnyű tragédia rázta meg a sportvilágot: két kiváló magyar atlétát gyászol az országFájdalmas reggelre ébredt a...

Mindenegyben blog
2025. november 13. (csütörtök), 10:03

Nem bírt tovább hallgatni:Tényleg együtt vannak? Marics Peti reagált a pletykára – végre megszólalt az énekes

Nem bírt tovább hallgatni:Tényleg együtt vannak? Marics Peti reagált a pletykára – végre megszólalt az énekes

Tényleg együtt vannak? Marics Peti reagált a pletykára – végre megszólalt az énekesAhogy közeledik a Megasztár élő...

Mindenegyben blog
2025. november 13. (csütörtök), 07:08

Kokaint találtak Bye Alexnél

Kokaint találtak Bye Alexnél

 Megszólalt ByeAlex a kokainügy után: „Igen, igaz a hír, de nem vagyok Escobar” ??Ma reggel bombaként robbant a hír,...

Mindenegyben blog
2025. november 13. (csütörtök), 06:21

? Szomorú reggelre ébredtünk –– gyászol a magyar színházi világ és vele együtt az egész ország

? Szomorú reggelre ébredtünk –– gyászol a magyar színházi világ és vele együtt az egész ország

Gyászol a Vígszínház – Elhunyt Szmolenszki Csaba, akit mindenki csak „Bajuszként” ismert ??A Vígszínház társulata mély...

Mindenegyben blog
2025. november 12. (szerda), 21:56

Figyelmeztetést adtak ki: két hatalmas napkitörés tart a Föld felé ?⚠️

Figyelmeztetést adtak ki: két hatalmas napkitörés tart a Föld felé ?⚠️

Figyelmeztetést adtak ki: két hatalmas napkitörés tart a Föld felé ?⚠️ Aggasztó jelentés érkezett az...

Hirdetés
Hirdetés