22 éve ismerte meg Zoránt Hegyi Barbara! Most új közös fotót posztolt! Csodás, amit észrevettek a friss képen!

Hirdetés
22 éve ismerte meg Zoránt Hegyi Barbara! Most új közös fotót posztolt! Csodás, amit észrevettek a friss képen!
Hirdetés

Hegyi Barbara élete és karrierje.

Hegyi Barbara 1966-ban született egy művészcsaládban. Édesapja, Hegyi Barnabás, Kossuth-díjas operatőr, édesanyja pedig Martin Éva, díszletépítész volt. /Sajnos, már három hónapos korában szörnyű tragédia érte, amikor elveszítette édesapját\./

Hirdetés

A színésznő először 1979-ben szerepelt kamerák előtt, Mészáros Márta „Útközben” című filmjében. 1989-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd 1989-től 1996-ig a József Attila Színház tagja volt.

Hirdetés
1992-ben három hónapot Los Angelesben töltött, ahol a Lee Strasberg színiiskolában tanult.

1996-tól a Vígszínház társulatának tagja, és immár közel 30 éve játszik a híres teátrumban. Férjével, Zoránnal 22 éve ismerkedett meg, amiről legfrissebb bejegyzésében így ír a közösségi oldalán:

„22 éve a Sziget Fesztiválon bőrig áztunk egy Boban Marković koncerten. Együtt. Azóta is a mindennapokat… Együtt” – olvasható a posztban.

Hirdetés

A kommentelők csodálatos dolgot vettek észre: szerintük a pár ugyanolyan szerelmesen néz egymásra, mint régen.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani a véleményedet!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Hegyi Barbara (@hegyibarbaraofficial) által megosztott bejegyzés

2024. augusztus 02. (péntek), 19:32

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. május 18. (hétfő), 15:13
Hirdetés

Pánikolnak a trafikosok: Bedőlhet a rendszer az Orbán-kormány bukása miatt

Pánikolnak a trafikosok: Bedőlhet a rendszer az Orbán-kormány bukása miatt

Pánikolnak a trafikosok: Bedőlhet a rendszer az Orbán-kormány bukása miattVizsgálódik az új kormányAz új kormány...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. május 18. (hétfő), 14:44

Megrázó részletek derültek ki a Maldív-szigeteken történt búvártragédiáról

Megrázó részletek derültek ki a Maldív-szigeteken történt búvártragédiáról

Megrázó búvártragédia történt a Maldív-szigetekenÖt olasz turista vesztette életét a Maldív-szigeteken, miután egy víz...

Mindenegyben blog
2026. május 18. (hétfő), 13:43

Meghalt!Drámai hír ! Gyászol Cooky : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Meghalt!Drámai hír ! Gyászol Cooky : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Meghalt!Drámai hír ! Gyászol  Cooky : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál olvasható!Gyászol...

Mindenegyben blog
2026. május 18. (hétfő), 10:39

Felfedte magát a kegyelmi ügy kirobbantója - Rá biztosan nem gondoltál volna!

Felfedte magát a kegyelmi ügy kirobbantója - Rá biztosan nem gondoltál volna!

Felfedte magát a „Vidéki prókátor”Hónapokon át találgatta az ország, ki állhat a „Vidéki prókátor” néven publikáló...

Mindenegyben blog
2026. május 18. (hétfő), 08:29

TRAGIKUS HÍR jött pár perce! A DRÁGA MŰVÉSZNŐTŐL BÚCSÚZIK MAGYARORSZÁG! Sajnos a hír igaz! Baukó Évától kell búcsúznunk…

TRAGIKUS HÍR jött pár perce! A DRÁGA MŰVÉSZNŐTŐL BÚCSÚZIK MAGYARORSZÁG! Sajnos a hír igaz! Baukó Évától kell búcsúznunk…

Új fejezet: Baukó Éva és Sáfrány Emese nyilvános konfliktusa meglepő fordulatot vettAz elmúlt hetekben Baukó Éva és...

Mindenegyben blog
2026. május 18. (hétfő)

Sulyok Tamás bejelentette: Nem mondd le! Magyar Péter válasza mindent borított.

Sulyok Tamás bejelentette: Nem mondd le! Magyar Péter válasza mindent borított.

Sulyok Tamás bejelentette: nem mond leSulyok Tamás köztársasági elnök hosszú interjúban beszélt arról, miért nem kíván...

Mindenegyben blog
2026. május 18. (hétfő), 07:10

Még magasabb nyugdíjemelést jelentett be Magyar Péter! A kisnyugdíjasok kapnák a legnagyobb segítséget!

Még magasabb nyugdíjemelést jelentett be Magyar Péter! A kisnyugdíjasok kapnák a legnagyobb segítséget!

Megszólalt Magyar Péter: hamarosan jön a következő nyugdíjemelés, megduplázzák a családi pótlékotMég az idén jöhetnek...

Mindenegyben blog
2026. május 18. (hétfő), 06:34

Elképesztő nyugdíj-kiegészítés jöhet 2026-ban: ezek az új összegek, amiket a magyar nyugdíjasok kaphatnak ! ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Elképesztő nyugdíj-kiegészítés jöhet 2026-ban: ezek az új összegek, amiket a magyar nyugdíjasok kaphatnak ! ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Százezreket érinthet még idén az új nyugdíjemelésA KSH friss jelentése szerint Magyarországon 2 millió 279 ezer ember...

Hirdetés
Hirdetés