22 éve tűnt el Niki, az édesanya lesújtó hírt közölt

Hirdetés
22 éve tűnt el Niki, az édesanya lesújtó hírt közölt
Hirdetés

Iszály-Szilágyi Edit huszonkét éve minden január 14-én végigjárja hét és fél éves korában eltűnt kislánya, Szathmáry Niki utolsó útját. Így tett tegnap is.

/„Egy gyermeket nem lehet elgyászolni, hiába telnek el az évek, hiába van azóta már unokám is, Niki ugyanúgy hiányzik nap mint nap” – mondta a ripost\-nak Iszály Szilágyi Edit\./

Hirdetés
A kislány 1998. január 14-én a néptáncórájáról tartott hazafelé. Utoljára néhány száz méterre az otthonától, a törökzugi ABC-nél látták, ám haza sosem érkezett már. Eltűnése megrázta az egész országot, a rendőrök lezártak minden határátkelőt, pincétől a padlásig átkutatták a művelődési házat, ahonnan Niki elindult, nyomkereső kutyákat vetettek be, a légtérben helikopterek köröztek.
Hirdetés
Ellenőrizték a pszichiátriákat, a börtönöket, de még az örökbefogadásra váró párokat is. A legképtelenebbnek tűnő bejelentéseket is ellenőrizték, hiába.

Három évvel később a 44-es út melletti nádasban emberi maradványokat találtak egy zsákban. Edit, Niki édesanyja azonnal felismerte a ruhákat és a hajcsatokat. Akkor még újdonságnak számított az országban a DNS-alapú azonosítás.

Hirdetés
Niki személyazonosságát az elsők közt állapították meg ezzel a módszerrel, néhány nappal a 11. születésnapja előtt.„Idén nyáron már harmincéves lenne. A halála évfordulója közeledtével gyakran azon kapom magam, hogy csak nézek magam elé, és elképzelem: milyen lenne, ha most bejönne az ajtón. Napokig, hetekig mesélhetnénk egymásnak, amikor a nagy boldogságtól szóhoz jutnánk. De az álom mindig véget ér, és rájövök: a valóság ennél sokkal ridegebb és szomorúbb” – fejtegette Edit.
Hirdetés
– „Így csak suttogom magam elé, mennyire szeretem és hogy hiányzik nekem, s remélem, eljut hozzá. Felnézek az égre, és elképzelem, ahogy egy kis felhő mögül integet, és azt mondja nekem, amit régen: “Anya, úgy szeretlek, mint pipacs a napot! Úgy fogsz nekem hiányzani!”

2021. szeptember 27. (hétfő), 14:47

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 16:19
Hirdetés

Óriási politikai öngól: a Fidesz most Magyar Péter dolgát könnyítette meg!

Óriási politikai öngól: a Fidesz most Magyar Péter dolgát könnyítette meg!

Támadásból ingyenreklám: két elemző szerint is Magyar Péternek kedvezett Takács bírálataMagyar Pétert bírálta október...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 12:06

Sorsdöntő nap ! Mészáros Lőrincről jött a hír ,már őt is .....

Sorsdöntő nap ! Mészáros Lőrincről jött a hír ,már őt is .....

Sorsdöntő nap Mészáros Lőrincről jött a hír ,már őt is  .....Már a NAV is nyomoz: új fordulat Mészáros cégének 338...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 08:29

Itt a vége! Drámai hír érkezett Bochkor Gáborról!

Itt a vége! Drámai hír érkezett Bochkor Gáborról!

Idén már nem tér vissza Bochkor Gábor ATV-s műsora: januárban egyeztetnek a folytatásrólÚj #Bochkor-adásokra 2026-ban...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 08:04

Folytatódnak a letartóztatások: két gyanúsítottat letartóztattak, milliárdos vagyont foglaltak le!

Folytatódnak a letartóztatások: két gyanúsítottat letartóztattak, milliárdos vagyont foglaltak le!

Lélegeztetőgép-ügy: két gyanúsítottat letartóztattak, milliárdos vagyont foglaltak leA koronavírus-járvány idején...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 07:17

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indult

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indult

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indultA Fidesz a...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 06:29

Bukta a 338 milliárdos megbízást Mészáros cége és most már a NAV is nyomoz!

Bukta a 338 milliárdos megbízást Mészáros cége és most már a NAV is nyomoz!

Már a NAV is nyomoz: új fordulat Mészáros cégének 338 milliárdos vasútügyébenTovább húzódhat a Ferencváros és Kelenföld...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 06:07

Most jött a szomorú hír! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most jött a szomorú hír! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Fájó szívvel közöljük, hogy ifjabb Berki László hegedűművész, prímás, a 100 Tagú Cigányzenekar egyik alapító tagja, a...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 05:55

Havazik!Már 21 cm hó esett!

Havazik!Már 21 cm hó esett!

Havazás Romániában: hókotrók dolgoznak Râncán, lezárták a Transalpina egyik szakaszátTéli útviszonyokra és lezárásra...

Hirdetés
Hirdetés