240 km-es anyahajók tartanak a Föld felé? A NASA és a kormányzatok már tudnak róla – állítják

Hirdetés
240 km-es anyahajók tartanak a Föld felé? A NASA és a kormányzatok már tudnak róla – állítják
Hirdetés

3 óriási, mesterséges objektum közeledik. Senki sem tudja, mik lehetnek, de célirányosan érkeznek.

Valami tart a Föld felé? Az elmúlt 10 évben egyre nagyobb számban észleltek különféle ufókat az égen, a Föld légkörében.

/Ezen észlelések egy részét, mint kiderült nemrég, maga a pentagon is komolyan vette, és 20 millió dolláros költségvetésből vizsgálta is őket\./

Hirdetés

Arról azonban senki sem tudott eddig, amit nemrég belső források szivárogtatta ki a felszínre.

Eszerint az elmúlt években nem véletlen triplázódott meg az ufóészlelések száma.

Hirdetés
Ugyanis egy esemény közeleg, mely az egész Föld életét megváltoztathatja.

A NASA és a Pentagon ugyanis olyan információk birtokában van, mely 3 hihetetlenül nagy, feltehetően mesterséges struktúráról szól, melyeket a kozmosz távoli sötétjében fedeztek fel.

Két kisebb objektum mellett észleltek egy harmadik, 240 kilométer széles objektumot is.

Az előzetes adatokból az nem derült ki, hogy mik ezek, de mivel pontosan a Föld felé tartanak, és változónak tűnik a sebességük, azonnal felvetődött a mesterséges eredet is.

Hirdetés

Jelenleg olyan mezőben haladnak, mely nem érzékelhető a Földi teleszkópok számára. A felfedezést a HAARP segítségével tették, ami nem csak az időjárás manipulálására hivatott, hanem titokban űrkutatási műveleteket is le lehet vele végezni,

A belső jelentések szerint - elég bizarr módon - az objektumok a Föld légkörét és a Föld közvetlen közelét 2019 nyarán érhetik el.

Hogy miért jöhetnek, arról megoszlanak a vélemények, mint ahogyan arról is, hogy egyáltalán ténylegesen mesterséges objektumok tartanak-e a Föld felé.

Hirdetés

Az információk erről szólnak ugyan, de egyesek szerint könnyen lehet, hogy 3 nagyobb méretű aszteroidáról van szó. Ha valóban egy 240 km-es űrszikla közeledik, az sem jelent kisebb veszélyt, de talán elhaladhat a Föld mellett.

OSZD MEG másokkal is!

2019. szeptember 15. (vasárnap), 10:36

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat)
Hirdetés

Dőlnek a dominók vidéken is: Házkutatást tartottak a fideszes polgármesternél

Dőlnek a dominók vidéken is: Házkutatást tartottak a fideszes polgármesternél

ATV: Házkutatást tartottak Ludas volt fideszes polgármesterénél – évek óta vitatják a milliós beruházásokatHázkutatást...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 20:17

Elkezdődött a készültség! Mindenki tartson otthon 72 órára elegendő élelmiszert! ???? ? ?????́???́??́?????́?!

Elkezdődött a készültség! Mindenki tartson otthon 72 órára elegendő élelmiszert! ???? ? ?????́???́??́?????́?!

Három nap áram és bevásárlás nélkül: új útmutatót adott ki az EU a családok felkészítéséreIvóvíz, élelmiszer, gyógyszer...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 19:39

Máris győztest hirdettek az Ázsia Expresszben - Rájuk ki gondolt volna?!

Máris győztest hirdettek az Ázsia Expresszben - Rájuk ki gondolt volna?!

Már győztesként emlegetik Eleniéket az Ázsia Expresszben – de mit nyertek meg valójában?Balogh Eleni és Soós Dávid...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 19:11

Hadházy Ákos olyan durdva dolgot szúrt ki az ügynökaktákban, ami mindent átírhat!

Hadházy Ákos olyan durdva dolgot szúrt ki az ügynökaktákban, ami mindent átírhat!

Hadházy az ügynökaktákról: a nevek már kereshetők, a beszervezési dossziék még hiányoznakNovember 4-én elindult az...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 17:34

„El sem hiszem” – Végre nagyon jó hírek érkeztek Agárdi Szilviről

„El sem hiszem” – Végre nagyon jó hírek érkeztek Agárdi Szilviről

Végre megtört a fájdalmas küzdelem: Agárdi Szilvi megható hírt jelentett be a súlyos betegségéről!Hosszú, gyötrelmes...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 17:22

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk– nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk– nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Alba Fehérvár korábbi edzője – gyászol a kosárlabdatársadalomMegrendítő gyászhír...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 16:36

Nyilvánosságra hozták az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit!

Nyilvánosságra hozták az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit!

Megnyílhatnak a Covid-járvány aktái – átnézik az Operatív Törzs jegyzőkönyveitMegkezdődött a koronavírus-járvány idején...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 15:50

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: övhasználat hiánya miatt akarták megállítani a rendőrök. Alaposan meglepődtek..

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: övhasználat hiánya miatt akarták megállítani a rendőrök. Alaposan meglepődtek..

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: csak a biztonsági öv miatt állították volna meg, de 15 körözés volt...

Hirdetés
Hirdetés