Presser Gábor (Budapest, 1948. május 27.) Kossuth-díjas és Erkel Ferenc-díjas magyar előadóművész, zeneszerző, zongorista és énekes. /A Locomotiv GT együttes tagja, a Vígszínház zenei vezetője, a magyar könnyűzene kiemelkedő személyisége\./
Kezdeti évek
1948-ban született Budapesten. Négy éves korától kezdve zongorázik, már ekkor felfigyelt a gyermek tehetségére Antal Imre zongoraművész, nagy jövőt jósolt neki.
Általános iskolai tanulmányait a Kertész utcában végezte, ezt egy zeneművészeti szakközépiskola követte. Ekkoriban a Kapás utcai tánciskolában zongorázott 14 forintos órabérért. A zeneszerzés már tizenévesként is vonzotta.
Karrier
Omega (1967-1971)
1967-től kezdve ő írta az Omega saját dalainak zenéjét, ezelőtt csak külföldi dalok feldolgozásait énekelte az együttes. Ez év nyarán már nemcsak zeneszerzőként, hanem zenészként is az Omegát erősítette.
LGT (1971-1984)
Habár az Omega nagy sikernek és elismertségnek örvendett, Presser mégis többre vágyott. Ezért 1971-ben Laux József dobossal karöltve - most már saját akaratából – kilépett a zenekarból és megalapították Magyarország egyik legmeghatározóbb és legsikeresebb zenekarát, a Locomotiv GT-t. A névben a GT a Gran Turismo rövidítése, ami magyarul annyit tesz, mint hosszú út, ezzel is utalva az együttes előtt álló megmérettetésre. Az alapcsapat tagjai Presser és Laux mellett a korábbi Metro-tag Frenreisz Károly basszusgitáros, valamint Barta Tamás gitáros volt. De ide sorolhatjuk Laux feleségét, Adamis Anna dalszövegírót is, aki az „LGT ötödik tagja”.
Idővel Presseren kívül mindhárom tag kivált, a végleges felállás csak 1977-re alakult ki: Presser Gábor, Somló Tamás, Karácsony János és Solti János személyében.
Mindezek mellett még a színházi életbe is bekapcsolódott. A Vígszínház 1973-ban tűzte műsorra első musicaljét, a Déry Tibor kisregénye alapján készült, Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című zenés adaptációt. A musical óriási siker volt, olyan örökzöld slágereknek köszönhetően, mint a Valaki mondja meg, a Ringasd el magad, A fák is siratják.
Ezek után a Vígszínház több zenés darabjában is közreműködött.
1982-ben jelent meg első szólóalbuma Electromantic címmel, ami eredetileg egy elektronikus hangszerekkel készített balett zenéje volt.
Az LGT után (1984-)
1984 után az LGT jó ideig nem jelentkezett új albummal, így ismét színházi produkciónak vágott neki. Így született meg 1988-ban A padlás, aminek Sztevanovity Dusán a dalszövegírója, és ami még ma is szerepel a Vígszínház repertoárjában. Olyan dalok vitték sikerre, mint az Örökre szépek, a Szilvás gombóc és a legismertebb: a Fényév távolság, olyan színészek előadásában, mint Kaszás Attila, Rudolf Péter, Hegedűs D. Géza, Balázs Péter, Pápai Erika, Méhes László.
1994-ben jelent meg második szólóalbuma, de az első „igazi” Presser-lemez, ami a Csak dalok címet viselte.
Habár az LGT feloszlott, 1997-ben mégis újabb albumuk jelent meg, 424 – Mozdonyopera néven. Ezt követte 2002-ben A fiúk a kocsmába mentek. Ezek a korongok már nem közelítették meg a korábbi albumok sikerességét.
A Mozdonyopera után még 2 szólóalbuma jelent meg: Angyalok és emberek, T12enkettő.
2003 végén az UNICEF Magyar Bizottsága jószolgálati nagykövetnek választotta, melynek keretében a világ gyermekeinek magyarországi képviselete tartozott a feladatkörébe. Megbízatása 3 évre szólt, munkájáért jelképesen 100 Ft javadalmazásban részesült.
2004 és 2010 között a TV2 tehetségkutató műsorának, a Megasztár zsűrijének tagja.
Kezdeményezésére született meg a Magyar dal napja.
2009-ben telt házas koncertje volt a Papp László Sportarénában, aminek különlegessége, hogy zenészi pályafutása akkor érte el a 40.
2013-ban pedig az LGT-vel tartott koncertet az Arénában, amit eredetileg 1 naposra terveztek, de az óriási érdeklődés miatt egy 3 napos teltházas koncertsorozattá bővült az esemény.
Érdekességek
- Beceneve Pici, habár 196 cm magas. Az LGT minden tagjának volt valamilyen ragadványneve, ezeket örökíti meg a Kicsi, a Nagy, az Arthur és az Indián című slágerük.
- Miután kilépett az Omegából, az egykori csapat két táborra szakadt, egymásnak dal formájában írták meg indulataikat: az LGT: Boldog vagyok szövege utal erre, amire az Omega a Hűtlen barátok című számmal válaszolt.
- Az LGT mellett rengeteg magyar előadóművésznek írt dalokat: Zalatnay Saroltának, Demjén Ferencnek, Kern Andrásnak, Vikidál Gyulának, Kovács Katinak, Zoránnak, Katona Klárinak és Révész Sándornak is.
-Laux és Adamis Amerikába disszidálása után Sztevanovity Dusán lett az LGT dalszövegírója.
- Első szólóalbumának, az Electromantric-nak a legismertebb dala az angol BBC televízió híradójának zenéje lett.
- Ő zenésítette meg Varró Dániel: Túl a Maszat-hegyen című gyermekverseket tartalmazó kötetét.
- A 2006-os Megasztár győztesével, Rúzsa Magdival dolgozik együtt jelenleg, A Tizenegy című albumán található számok egy részét Presser szerezte, nemcsak a zenéjét, hanem a szövegét is.
Díjak,kitüntetések
1976: Pop-Meccs – Év zeneszerzője
1977: Erkel Ferenc-díj
1977: Pop-Meccs – Év zeneszerzője
1978: Pop-Meccs – Év billentyűse
1980: Pop-Meccs – Év billentyűse
1986: eMeRTon-díj
1990: Érdemes művész
1990: EMeRTon-díj
1994: A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje
1994: EMeRTon-díj
1995: Huszka Jenő-díj
1998: Arany Zsiráf Életmű-díj
1999: Huszka Jenő Életműdíj
2000: EMeRTon-díj
2003: Kossuth-díj
2004: Prima Primissima díj
2004: Gundel művészeti díj
2009: Pro Urbe Budapest-díj
2009: Artisjus-díj – Az év könnyűzenei produkciója
2010: Budapest XIII. kerület díszpolgára
2011: Radnóti Miklós antirasszista díj
két Arany Zsiráf-díj a legjobb hangfelvétel kategóriában
Lyra-díj
2016. május 28. (szombat), 14:19
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.