A 21 éves fiú élete első fizetését kapta meg. Amikor a szülők meglátták mire költötte, sírva fakadtak!

Hirdetés
A 21 éves fiú élete első fizetését kapta meg. Amikor a szülők meglátták mire költötte, sírva fakadtak!
Hirdetés

Pavin Smith olyat tett, amivel kiérdemelhetné a ‘szülők álma’ titulust is magának. Csupán 21 éves, de gesztus édesanyja és édesapja felé, több, mint rendkívülinek számít az ő korában.

/Lényegében megvásárolta az otthonukat, így a szülőknek nem kell többé aggódniuk a jelzálog miatt\./

Hirdetés

Pavin fiatal kora ellenére azért tudta ezt megtenni, mert hetedik lett az éves amatőr baseball játékos válogatóban és az Arizona Diamondbacks csapatába került.

Hirdetés
A szerződés aláírása egy igazán nagylelkű 5 millió dolláros bónuszt jelentett számára.

Pavin, ahelyett, hogy teljesen fejébe szállt volna a dicsőség és nekilátott volna eldorbézolni az összeget, bölcsen cselekedett. Fiatal kora ellenére tudta, hogy férfiként kell viselkednie.

Tudta jól, hogy mi az első dolog, amit tennie kell és ez nem volt más, mint hogy kifizesse a szülei teljes jelzáloghitelét.

A meglepetésre Szenteste került sor. Pavin egyszerűen átadott egy levelet a szülőknek, ami mindent megmagyarázott helyette.

Hirdetés

Többek között ez is benne állt:

“Köszönöm, hogy egy nagyszerű otthonban neveltetek fel, tele szeretettel. Mindaz az áldozat, amit értem hoztatok, segített eljutni odáig, ahol most vagyok. Szeretném, ha a családi házunk mostantól ténylegesen a tiétek lenne.”

Vajon hány vele egyidős fiatal férfi tenné meg ugyanezt a helyében?

Ha tetszett a cikk, kérlek, ne felejtsd el megosztani ismerőseiddel!

tudasfaja.com

2022. október 31. (hétfő), 18:26

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. június 17. (kedd), 06:25
Hirdetés

Meghalt Ambrus Imre

Meghalt Ambrus Imre

Gyászol az Újpest: Elhunyt a klub legendás szertárosa, Ambrus Imre, azaz "Pipi bácsi"Mély fájdalommal tudatta az Újpest...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. június 16. (hétfő), 05:14

Szöveges figyelmeztető előrejelzés Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére !ÓRÁKON BELÜL nyakunkon szélvihar jégesővel, akár 80km/h-s károkozó széllel és 1-2 cm-es jégdarabokkal - Ezekre a megyékre adták ki a riasztást. Zárj be minden ablakot! Ekkor érkezik a vihar

Zivatarokkal, szélviharral és jégesővel jöhet a hétfő – Így alakul az időjárás 2025. június 16-ánA HungaroMet Nonprofit...

Mindenegyben blog
2025. június 16. (hétfő), 04:54

1perce érkezett! – Tragikus hírt kaptunk – Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

1perce érkezett! – Tragikus hírt kaptunk – Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Elhunyt Hazai Éva, a Hazai Attila Irodalmi Díj alapítója – Egy korszak zárult le csendben, méltósággal2025. június...

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap), 17:25

Újabb drámai részletek DERÜLTEK KI ! Strandon vízbe fulladt egy hatéves kislány

Újabb drámai részletek DERÜLTEK KI ! Strandon vízbe fulladt egy hatéves kislány

A saját szememmel láttam, ahogy kiviszik a gyermeket a vízből…" – megrázó beszámolók a helyszínrőlEgy neve...

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap)

Óriási baleset az autópályán! Közel 4 km-es a torlódás.....,30perc az átjutási idő. Cikk a hozzászólásoknál >>>

Óriási baleset az autópályán! Közel 4 km-es a torlódás.....,30perc az átjutási idő. Cikk a hozzászólásoknál >>>

Figyelem, autósok! Balesetek, torlódások és útlezárások nehezítik a közlekedést – Ezekre a szakaszokra különösen...

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap), 13:43

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️ Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt...

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap), 13:26

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️A vasárnap még nyugodtan indul, de a csendes...