Drámai pillanat az olimpikon bokszoló temetésén -"Jani rám nézett a koporsóból!" -

Hirdetés
Drámai pillanat az olimpikon bokszoló temetésén -
Hirdetés

Mint arról korábban beszámoltunk, halálos balesetet szenvedett az egykori olimpikon bokszoló a hévízi hotel bontásakor. /A körülményekről egyelőre annyi biztos, hogy Petrovics Jánosra ráomlott egy fal, és bár gyorsan érkezett a segítség, nem tudták megmenteni az életét\./

Hirdetés
Élettársa, Mónika a tragédia után lapunknak elmondta, hogy az egykori sportoló az utóbbi években megélhetése érdekében kénytelen volt kétkezi munkát vállalni, és egy kőművesbrigádban dolgozott. Végül ez okozta a vesztét, munkahelyi balesetet szenvedett.
Hirdetés
Az ökölvívónak pénteken adták meg a végtisztességet.

Odamentem Jani ravatalához, mert látni szerettem volna a kedvesemet. Akkor tűnt fel, hogy a szemeit valamiért nem sikerült lecsukni, így a párom a koporsóban fekve is egyenesen rám nézett. Akkor bizony eltört a mécses. Ezek után kértem, fedjék le koporsót. Nem akartam, hogy mások így lássák, hiszen már hetek is elteltek a baleset óta 

Hirdetés
– mondta az asszony, aki most nagyon nehéz helyzetbe került.

A sportoló haláláról a magyar Ökölvívó Szakszövetség is megemlékezett

- A temetést baráti segítséggel tudtam kifizetni, hiszen a 900 ezer forint nekem nagyon komoly összeg. Egy korábbi hibám miatt a végrehajtókkal is meg kell egyeznem, egymillió forintos tartozásom lett. Most a körülményeimre való tekintettel fogom kérni a végrehajtás felfüggesztését – mesélte szomorúan Mónika, akiben most a gyermekei tartják a lelket.

Hirdetés

Ők is szerették Janit, tudták, hogy milyen jó ember. Én most az emlékeimben élek. A közös otthonunkban mindenről a párom jut eszembe. Sokszor beszélek hozzá. Nem tudom elfogadni, hogy nincs többé 

– fejezte be Mónika. Egyelőre el sem tudja képzelni, hogyan boldogul majd a párja nélk

2024. július 31. (szerda), 08:10

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Kapcsolódó cikkünk
Drámai hír érkezett Janicsák Vecáról

Méhnyakrákjáról vallott Janicsák Veca: „Éreztem, hogy valami nem stimmelt..."

 

Egy váratlan...

Elolvasom a cikket

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda), 21:16
Hirdetés

Meghalt Mihai Aletta

Meghalt Mihai Aletta

Megdöbbentő tragédia rázta meg Kolozsvárt: egy fiatal, babát váró nő vesztette életét, miután egy közlekedési baleset...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda), 14:39

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

106 éves korában meghalt az ország egyik legidősebb embere – Erzsike néni tavaly még kezdőrúgást végzett elSzomorú hír...

Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda), 13:02

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

 Meghalt Dávid Sándor, a Forma–1 magyar hangjaGyászhír rázta meg a magyar sportújságírás világát: elhunyt Dávid Sándor,...

Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda)

FEKETE SZERDA! Haláleset a BUDAPESETEN : meghalt egy fiatal honvédtisztjelölt

FEKETE SZERDA! Haláleset a BUDAPESETEN : meghalt egy fiatal honvédtisztjelölt

Megrázó hír a Honvédségtől: tragikus hirtelenséggel hunyt el egy fiatal kadétMély megrendülést keltő hírt közölt a...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 21:03

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!Mai horoszkóp (SZERDA)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!Mai horoszkóp (SZERDA)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 18:34

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

? Elhunyt az Algyői Halászcsárda lelke – Barta Lászlót gyászolja a közösség Megrendítő hír rázta meg a dél-alföldi...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 18:08

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament, mégis várni kell a változásraMiközben 2026 márciusát írjuk,...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 13:24

Megszületett Tisza Párt új himnusza!Néhány nap alatt csaknem 1 millió megtekintést ért el! A felvételt a hozzászólásoknál láthatod.

Megszületett Tisza Párt új himnusza!Néhány nap alatt csaknem 1 millió megtekintést ért el! A felvételt a hozzászólásoknál láthatod.

Megszületett egy dal, amely nemcsak a zenéről, hanem egy ügy melletti kiállásról is szól. Ezekben az időkben mindenki...

Hirdetés
Hirdetés