A suttyók addig csúfolták és ócsárolták a nénit a buszon, míg végül elsírta magát. Ám végül megkapták, ami jár

Hirdetés
A suttyók addig csúfolták és ócsárolták a nénit a buszon, míg végül elsírta magát. Ám végül megkapták, ami jár
Hirdetés

68 éves Karen rendkívül nehéz időszakot élt az életében, férje halála és fia öngyilkossága után. /Éppen ebben az időszakban találta őt be a buszon négy suttyó, akik egész úton piszkálták, ócsárolták és “dagadt nyanyának” csúfolták\./

Hirdetés

Aztán egy ponton az idő sajnos eltört a mécses, az idős hölgy elsírta magát, a fiatalok pedig kinevették, és érzéketlenségük és suttyóságuk bizonyítékát a Youtube videómegosztóra is feltöltötték. Azt várták, hogy mindenki velük nevet majd a szerencsétlen öreg hölgyön.

Hirdetés
.

Azonban alaposan elszámították magukat, mivel az internet népe az idős hölggyel érzett együtt, és bár a videó igen magas nézettségi adatokat érte el, pont az ellenkező hatást keltette, mint amire a suhancok számítottak.

Még egy gyűjtés is indult a néni számára, hogy segítsenek az életét megkönnyíteni, és 100 millió Ft-nak megfelelő dollár gyűlt össze. Az ekkor már az örömtől könnyező idős hölgy alig tudta elhinni, hogy mindez vele történik!

Hirdetés

A suhancok végül megkapták méltó büntetésüket: nemcsak hogy felfüggesztették őket az iskolából, de 50 óra közérdekű munkát is végezniük kell, valamint igazolniuk, hogy részt vettek egy olyan oktatáson, amelyet a hasonló cselekmények elkövetői számára vezettek be.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani a történetet, hogy mások is elolvashassák!

2022. április 01. (péntek), 08:55

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. november 22. (szombat), 07:43
Hirdetés

Szörnyű tragédia – egy héten belül két egyetemista lány is meghalt

Szörnyű tragédia – egy héten belül két egyetemista lány is meghalt

A Kaliforniai Állami Egyetem, Fullerton közösségét néhány napon belül két súlyos veszteség érte – mindkettő fiatal,...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. november 21. (péntek), 19:35

Mellbe rúgta a 14 éves gyerek a tanárát – meghalt a nő: döbbenetes tragédia egy bentlakásos iskolában ?

Mellbe rúgta a 14 éves gyerek a tanárát – meghalt a nő: döbbenetes tragédia egy bentlakásos iskolában ?

Mellbe rúgta a 14 éves gyerek a tanárát – meghalt a nő: döbbenetes tragédia egy bentlakásos iskolában ?Szívszorító...

Mindenegyben blog
2025. november 21. (péntek), 12:02

Katasztrófavédelem KIADTA A RIASZTÁST : brutál havazás csap le az országra, 15 cm hó is eshet

Katasztrófavédelem KIADTA A RIASZTÁST : brutál havazás csap le az országra, 15 cm hó is eshet

Az ország nagy részén télies fordulat jön a következő órákban: a katasztrófavédelem friss közleménye szerint szombat...

Mindenegyben blog
2025. november 21. (péntek), 07:50

Meghalt Liptai Csilla - Ma tartják a búcsúztatót –

Meghalt Liptai Csilla - Ma tartják a búcsúztatót –

Ma tartják a búcsúztatót – Elhunyt dr. Liptai Csilla, a magyar kardiológia egyik legfényesebb csillagaMa végső búcsút...

Mindenegyben blog
2025. november 21. (péntek), 06:30

Dobogókő -Tokod-Kaposváron ömlik a hó! Havazik Magyarországon! Már 5 cm hó esett

Dobogókő -Tokod-Kaposváron ömlik a hó! Havazik Magyarországon! Már 5 cm hó esett

Dobogókő -Tokod-Kaposváron ömlik a hó! Havazik Magyarországon! Már 5 cm hó esett Dobogókőn, Tokodon és Kaposváron már...

Mindenegyben blog
2025. november 20. (csütörtök), 18:29

Letarolta a buszmegállót a száguldozó BMW: egy halott, egy súlyosan sérült – döbbenetes éjszakai tragédia a 15. kerületben”

Letarolta a buszmegállót a száguldozó BMW: egy halott, egy súlyosan sérült – döbbenetes éjszakai tragédia a 15. kerületben”

Letarolta a buszmegállót a száguldozó BMW: egy halott, egy súlyosan sérült – döbbenetes éjszakai tragédia a 15....

Mindenegyben blog
2025. november 20. (csütörtök), 15:08

Havazik Magyarországon! Már 2 cm hó esett

Havazik Magyarországon! Már 2 cm hó esett

Jön az első igazi havazás! Akár 10 centi hó is hullhat péntek reggelre – már fehéredik a Dunántúl és a...

Mindenegyben blog
2025. november 20. (csütörtök), 13:16

? Új fordulat a 14. havi nyugdíjnál: sok 65 év feletti kimaradhat az első kifizetésből

? Új fordulat a 14. havi nyugdíjnál: sok 65 év feletti kimaradhat az első kifizetésből

Óriási fordulat a 14. havi nyugdíjnál: sok 65 év feletti kimaradhat az első kifizetésbőlA kormány benyújtotta a 14....

Hirdetés
Hirdetés