Elfogadták Böjte Csaba jelölését a Nobel-békedíjra!Isten áldja Csaba testvért! ❤️ ? Gratulálunk!

Hirdetés
Elfogadták Böjte Csaba jelölését a Nobel-békedíjra!Isten áldja Csaba testvért! ❤️ ? Gratulálunk!
Hirdetés

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere jelölte Böjte Csabát Nobel-békedíjra. A szerzetes most egy televíziónak nyilatkozott.

Mint arról korábban az Index is beszámolt, Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere Nobel-békedíjra jelölte Böjte Csaba erdélyi ferences szerzetest. Kásler Miklós meglátása szerint Böjte Csaba az elmúlt évtizedekben egy, az ideológiákon és a politikai érdekeken is túlmutató gyermekmentő programot hozott létre. A ferences rendi szerzetes a TV2-nek nyilatkozott arról, hogyan fogadta a jelölést.

/Engem nagyon meglepett, mert igazából úgy volt, hogy valamikor hónapokkal ezelőtt Kásler miniszter úr jelölt, és ugye most a napokban jött vissza az igazolás a bizottságtól, hogy elfogadták a jelölésemet, igenis számbavesznek 2023\-ban – mondta Böjte Csaba, akivel telefonon közölték az örömhírt\./

Hirdetés
Elmondása szerint „köpni-nyelni nem tudott”, amikor megtudta.
Hirdetés
A TV2 riportjából kiderül, hogy a szerzetes már több mint harminc éve segíti a rászoruló embereket és az árvákat. Elsőként Erdélyben, egy karitatív táborban találkozott árva gyerekekkel, akkor döntött úgy, hogy alapít egy árvaházat.
Hirdetés

Elmondta, hogy fiatalokkal foglalkozott, és maradt némi pénzük. Akkor jött az ötlet, hogy csinálnak egy olyan tábort, ahova meghívják azokat a gyerekeket, akiknek nincs pénzük.

Hirdetés
Erre a táborra harminc gyereket vártak, akiknek nem voltak szüleik.

Elmondása szerint hihetetlenül ragaszkodók voltak a gyerekek, és kiderült, hogy szinte mind tetvesek.

Akkor döbbentem rá, hogy ezek a gyerekek ha szépen fel vannak öltözve, hogyha rendbe van szedve a hajuk, a körmük le van vágva, hát ezek pont olyan aranyos gyerekek, mint a többi – fogalmazott az atya. Ugyanakkor kiemelte:

Hirdetés

Isten selejtet nem teremt.

Böjte Csaba elmondta, hogy imádkoznak a kárpátaljai árva gyerekekért, mert most ők vannak bajban, de „reméljük, a Jóisten megvédi, megóvja őket minden gondtól”.

Az atya által alapított 26 bentlakásos intézményben több mint 2500 gyerekről gondoskodnak. Elmondása szerint egy gyerekben, aki az utcáról kerül be hozzájuk, elsőként békét kell teremteni, mert „amíg valaki reszket, addig nem fog szorzótáblát tanulni meg házi olvasmányt sem olvasni”.

Hirdetés
Böjte Csaba irányítása alatt több mint nyolcvan menház működik, ahol 1300 árva gyerekről gondoskodnak. Néhány hete az ukrán háború elől menekülő családokat fogadott be egy magyarországi menedékhelyen.

Most a napokban voltam én is ott náluk, meglátogattam, úgy látom, melegben vannak, meg vannak szeppenve, meg vannak ijedve. Én azt gondolom, hogy most meg kell tegyünk mindent, hogy kapjunk óvodát, iskolát, ahova ők is szépen beilleszkednek, integrálódhatnak, és hát ugye magyarul elég keveset tudnak, de ez egy kihívás, amit valahogy bölcsen meg kell oldani – vélekedett a szerzetes.

Hirdetés

Kásler Miklós szerint a megmentett emberéletek mérhető eredményeként, több évtizedes munkájának gyümölcseként Böjte Csaba megérdemelné a Nobel-békedíjat.

2022. április 01. (péntek), 09:02

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. november 22. (szombat), 07:43
Hirdetés

Szörnyű tragédia – egy héten belül két egyetemista lány is meghalt

Szörnyű tragédia – egy héten belül két egyetemista lány is meghalt

A Kaliforniai Állami Egyetem, Fullerton közösségét néhány napon belül két súlyos veszteség érte – mindkettő fiatal,...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. november 21. (péntek), 19:35

Mellbe rúgta a 14 éves gyerek a tanárát – meghalt a nő: döbbenetes tragédia egy bentlakásos iskolában ?

Mellbe rúgta a 14 éves gyerek a tanárát – meghalt a nő: döbbenetes tragédia egy bentlakásos iskolában ?

Mellbe rúgta a 14 éves gyerek a tanárát – meghalt a nő: döbbenetes tragédia egy bentlakásos iskolában ?Szívszorító...

Mindenegyben blog
2025. november 21. (péntek), 12:02

Katasztrófavédelem KIADTA A RIASZTÁST : brutál havazás csap le az országra, 15 cm hó is eshet

Katasztrófavédelem KIADTA A RIASZTÁST : brutál havazás csap le az országra, 15 cm hó is eshet

Az ország nagy részén télies fordulat jön a következő órákban: a katasztrófavédelem friss közleménye szerint szombat...

Mindenegyben blog
2025. november 21. (péntek), 07:50

Meghalt Liptai Csilla - Ma tartják a búcsúztatót –

Meghalt Liptai Csilla - Ma tartják a búcsúztatót –

Ma tartják a búcsúztatót – Elhunyt dr. Liptai Csilla, a magyar kardiológia egyik legfényesebb csillagaMa végső búcsút...

Mindenegyben blog
2025. november 21. (péntek), 06:30

Dobogókő -Tokod-Kaposváron ömlik a hó! Havazik Magyarországon! Már 5 cm hó esett

Dobogókő -Tokod-Kaposváron ömlik a hó! Havazik Magyarországon! Már 5 cm hó esett

Dobogókő -Tokod-Kaposváron ömlik a hó! Havazik Magyarországon! Már 5 cm hó esett Dobogókőn, Tokodon és Kaposváron már...

Mindenegyben blog
2025. november 20. (csütörtök), 18:29

Letarolta a buszmegállót a száguldozó BMW: egy halott, egy súlyosan sérült – döbbenetes éjszakai tragédia a 15. kerületben”

Letarolta a buszmegállót a száguldozó BMW: egy halott, egy súlyosan sérült – döbbenetes éjszakai tragédia a 15. kerületben”

Letarolta a buszmegállót a száguldozó BMW: egy halott, egy súlyosan sérült – döbbenetes éjszakai tragédia a 15....

Mindenegyben blog
2025. november 20. (csütörtök), 15:08

Havazik Magyarországon! Már 2 cm hó esett

Havazik Magyarországon! Már 2 cm hó esett

Jön az első igazi havazás! Akár 10 centi hó is hullhat péntek reggelre – már fehéredik a Dunántúl és a...

Mindenegyben blog
2025. november 20. (csütörtök), 13:16

? Új fordulat a 14. havi nyugdíjnál: sok 65 év feletti kimaradhat az első kifizetésből

? Új fordulat a 14. havi nyugdíjnál: sok 65 év feletti kimaradhat az első kifizetésből

Óriási fordulat a 14. havi nyugdíjnál: sok 65 év feletti kimaradhat az első kifizetésbőlA kormány benyújtotta a 14....

Hirdetés
Hirdetés