Áder János aláírta a túlóratörvényt. A tömeg már szervezi a giga tüntetést

Hirdetés
Áder János aláírta a túlóratörvényt. A tömeg már szervezi a giga tüntetést
Hirdetés

A köztársasági elnök aláírta a munka törvénykönyve módosítását -  tette közzé a Köztársasági Elnöki Hivatal csütörtökön a honlapján Áder János nyilatkozatát.

Az államfő a honlapra felkerült nyilatkozatában ismerteti, hogy a módosítást - amit az Országgyűlés december 12-én fogadott el - három szempontból vizsgálta meg:

/A Kossuth térre egymás után tüntetéseket szerveztek az elmúlt napokban a túlóratörvény ellen \/ Fotó\: Weber ZsoltElsőként megállapította, hogy a módosítás nem ütközik az alaptörvény rendelkezéseibe, így jogszerű keretek között, alkotmányosan nem kifogásolható\./

Hirdetés
Másodszor összevetette az új túlóra-szabályozás rendelkezéseit más európai országokéval és megállapította, hogy számos országban - például Egyesült Királyság, Dánia, Írország, Csehország - a túlóra mértéke a magyarországival megegyező vagy azt meghaladó mértékű.
Hirdetés

Harmadszor megvizsgálta, hogy a munka törvénykönyvének módosítása miként érinti Magyarország négy és félmillió munkavállalóját, csökkentek-e a munkavállalók védelmét szolgáló garanciák.A köztársasági elnök megállapította, hogy a munka törvénykönyvének a munkavállalókat védő rendelkezései nem csorbultak, sőt, az eddiginél több túlórát csak a munkavállaló előzetes írásbeli hozzájárulását követően lehet végezni; a munkaadó nem büntetheti a munkavállalót azért, mert túlmunkát nem vállal, vagy a túlmunka vállalására vonatkozó korábbi nyilatkozatát visszavonja; a kollektív szerződések csak a munkavállaló javára térhetnek el az új szabályoktól; a túlmunkáért járó díjazást ezután is változatlan feltételekkel fizethetik ki a munkaadók; nem szűkült a szakszervezetek azon lehetősége, hogy a munkavállalóknak a kollektív szerződések révén még nagyobb védelmet biztosítsanak.

Hirdetés

"Mindezen szempontok alapján, a mai napon elrendeltem a törvény kihirdetését" - olvasható az államfő nyilatkozatában.

Áder János hangsúlyozta: "a munka törvénykönyvének módosítása az aggodalmak ellenére sem lehet akadálya annak, hogy a munkavállalók karácsonya áldott, a két ünnep közötti időszak békés, az új esztendő pedig nyugodt legyen".

"Magyarország minden polgárának szeretetteljes karácsonyt, a család és a barátok körében örömteli perceket és boldog új évet kívánok!" - zárul a köztársasági elnök nyilatkozata.

2018. december 20. (csütörtök), 17:04

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 18:14
Hirdetés

Drámai hír érkezett Szijjártó Péterről !Velkey György László jelentette be ! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Drámai hír érkezett Szijjártó Péterről !Velkey György László jelentette be ! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

 Kétmilliárdos repkedés: nem turistaosztályon szolgálták a hazátNyilvánosságra hozták Szijjártó Péter volt...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 17:37

Eljött a világvége! Pokoli Ítéletidő csapott le Szombathelyre Zala és Vas megyére és környékére : így menekültek az emberek a jégeső, az özönvíz és a szélvihar elől – videók

Eljött a világvége! Pokoli Ítéletidő csapott le Szombathelyre Zala és Vas megyére és környékére : így menekültek az emberek a jégeső, az özönvíz és a szélvihar elől – videók

Eljött a világvége! Pokoli Ítéletidő csapott le Szombathelyre Zala és Vas megyére és környékére : így menekültek az...

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 17:20

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt Csernus Mariann, a magyar színházi élet egyik nagy alakjaGyászol a magyar színházi világElhunyt Csernus Mariann...

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 16:52

Most érkezett! Lángokban áll a Hortobágyi Nemzeti Park egy része

Most érkezett! Lángokban áll a Hortobágyi Nemzeti Park egy része

Most érkezett! Lángokban áll a Hortobágyi Nemzeti Park egy részeTűz ütött ki a Hortobágyi Nemzeti Park területén2026....

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 15:28

Jégesővel és viharos széllel törhet be a zivatar: 19 megyére figyelmeztetnek

Jégesővel és viharos széllel törhet be a zivatar: 19 megyére figyelmeztetnek

Hőség után zivatarok, jég és viharos szél érkezhetA HungaroMet Nonprofit Zrt. 2026.07.01. 13:21-kor kiadott...

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 14:59

Drámai hír érkezett Ákosról! ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Drámai hír érkezett Ákosról! ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak ÁkosnálRosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58...

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 14:16

Rács mögé küldené Orbán Viktort Hadházy Ákos: szerinte a bűnismétlés veszélye miatt kellene azonnal letartóztatni

Rács mögé küldené Orbán Viktort Hadházy Ákos: szerinte a bűnismétlés veszélye miatt kellene azonnal letartóztatni

Hadházy Ákos szerint Hatvanpuszta önmagában is elég lehetne a felelősségre vonáshozHadházy Ákos a Klubrádió 2026....

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 14:11

Durva! Ez a két csillagjegy mindent elveszíthet 2026 júliusában

Durva! Ez a két csillagjegy mindent elveszíthet 2026 júliusában

KOS (03.21.–04.19.)Júliusban meginoghat az, amit eddig biztosnak hittél. Egy közeli baráttal vagy családtaggal való...

Hirdetés
Hirdetés