Ez a 23 éves egyetemista lány legalább 100 ISIS terroristával végzett! Nem néznéd ki belőle, igaz?

Hirdetés
Ez a 23 éves egyetemista lány legalább 100 ISIS terroristával végzett! Nem néznéd ki belőle, igaz?
Hirdetés

Az ISIS annyira fél tőle, hogy 1 millió dolláros vérdíjat tűztek ki a fejére.

Nem fogod elhinni, amit most olvasni fogsz, pedig annyira igaz, hogy rengeteg médiatermék foglalkozik most vele.

/Joanna Palani egy dán egyetemista lány, mindössze 23 éves, és már egy óriási dolgot mondhat el magáról\./

Hirdetés

Méghozzá azt, hogy hozzájárult az ISIS bukásához, ráadásul nem kis mértékben.
Hirdetés

A lány ugyanis 100 terroristát tett már el láb alól, és annyira félnek tőle, hogy vérdíjat tűztek ki a fejére.

Joanna 9 éve kora óta él-hal a fegyverekért, és hamar, már gyerekként megtanult velük bánni. 

Amikor kezdte átlátni a keleti konfliktust, azonnal tudta, mit kell tennie. Fogta, és 2014-ben Szíriába szökött. A kurd pesmerga erők egyik harcosaként állt csatasorba végül.

Fő feladata volt az ISIS szexrabszolgáinak felmentése, kimentése volt. Rengeteg nő köszönheti neki nem csak a szabadságát, de az életét is, mivel sok rabszolgával olyan durván bántak, hogy nem mindenki élte túl a hónapokon át tartó abuzálásokat.

Hirdetés

Az ISIS terroristák közül ezen idő alatt legalább 100-at ölt meg, és a hitük szerint akit egy nő öl meg, az a pokolra kerül.
Hirdetés

Joanna a demokráciáért és a nőkért ment ki harcolni.

Azonban a hazájában, Dániában tilos kimenni Szíriába. 2015-ös visszatérésekor ezért megtiltották neki, hogy kiutazzon a jövőben.

Ennek ellenére Irakon át újra megszökött, majd 3 hétre börtönbe is zárták, mikor ismét visszatért Dániába.
Hirdetés

Ekkor már az útlevelét is bevonták.

Mivel továbbra is vérdíj van a fején, mindig veszélyben van az élete, még itt, Európában is, mivel az alvó iszlám harcosok és sejtek rá - is - vadásznak.

Hirdetés

Forrás: avilagtitkai.com

2018. december 20. (csütörtök), 14:12

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 18:14
Hirdetés

Drámai hír érkezett Szijjártó Péterről !Velkey György László jelentette be ! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Drámai hír érkezett Szijjártó Péterről !Velkey György László jelentette be ! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

 Kétmilliárdos repkedés: nem turistaosztályon szolgálták a hazátNyilvánosságra hozták Szijjártó Péter volt...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 17:37

Eljött a világvége! Pokoli Ítéletidő csapott le Szombathelyre Zala és Vas megyére és környékére : így menekültek az emberek a jégeső, az özönvíz és a szélvihar elől – videók

Eljött a világvége! Pokoli Ítéletidő csapott le Szombathelyre Zala és Vas megyére és környékére : így menekültek az emberek a jégeső, az özönvíz és a szélvihar elől – videók

Eljött a világvége! Pokoli Ítéletidő csapott le Szombathelyre Zala és Vas megyére és környékére : így menekültek az...

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 17:20

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt Csernus Mariann, a magyar színházi élet egyik nagy alakjaGyászol a magyar színházi világElhunyt Csernus Mariann...

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 16:52

Most érkezett! Lángokban áll a Hortobágyi Nemzeti Park egy része

Most érkezett! Lángokban áll a Hortobágyi Nemzeti Park egy része

Most érkezett! Lángokban áll a Hortobágyi Nemzeti Park egy részeTűz ütött ki a Hortobágyi Nemzeti Park területén2026....

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 15:28

Jégesővel és viharos széllel törhet be a zivatar: 19 megyére figyelmeztetnek

Jégesővel és viharos széllel törhet be a zivatar: 19 megyére figyelmeztetnek

Hőség után zivatarok, jég és viharos szél érkezhetA HungaroMet Nonprofit Zrt. 2026.07.01. 13:21-kor kiadott...

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 14:59

Drámai hír érkezett Ákosról! ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Drámai hír érkezett Ákosról! ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak ÁkosnálRosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58...

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 14:16

Rács mögé küldené Orbán Viktort Hadházy Ákos: szerinte a bűnismétlés veszélye miatt kellene azonnal letartóztatni

Rács mögé küldené Orbán Viktort Hadházy Ákos: szerinte a bűnismétlés veszélye miatt kellene azonnal letartóztatni

Hadházy Ákos szerint Hatvanpuszta önmagában is elég lehetne a felelősségre vonáshozHadházy Ákos a Klubrádió 2026....

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 14:11

Durva! Ez a két csillagjegy mindent elveszíthet 2026 júliusában

Durva! Ez a két csillagjegy mindent elveszíthet 2026 júliusában

KOS (03.21.–04.19.)Júliusban meginoghat az, amit eddig biztosnak hittél. Egy közeli baráttal vagy családtaggal való...

Hirdetés
Hirdetés