Álmában halt meg a 3 éves kisfiú, az orvosok is meglepődtek hogy mi okozta a halálát

Hirdetés
Álmában halt meg a 3 éves kisfiú, az orvosok is meglepődtek hogy mi okozta a halálát
Hirdetés

Jasmine és 21 éves párja boldogságban és szeretetben éltek, mindenük megvolt, beleértve három gyönyörű gyereket. De 2016-ban olyan tragédia sújtotta őket, amit egy szülőnek sem kellene átélnie.

/Fiúk elkapta a bárányhimlőt, ami önmagában nem jelent akkora veszélyt\./

Hirdetés
Őt és az idősebb fiút, a nagymamához vitték, hogy a legkisebb ne kapja el.

A rákövetkező napon Jasmine anyukája nem tudta felkelteni az egyik gyermeket.

Hirdetés
Az orvosok kisiettek a helyszínre, de semmit nem tehettek. A fiút halottnak nyilvánították. A család sokkos állapotba került.

„Az előző este még rohangált a kertben, boldog volt, és viccelődött. Nem értem…” – mondja az anyuka.

Tisztán emlékszik fia utolsó szavaira hozzá: „Szeretlek!”

Ahogy a család, úgy az orvosok sem értették, mi történhetett. Pár hétre rá szörnyű és váratlan felfedezést tettek.

A fiú elkapta egy fertőző betegség ritka, agresszív formáját, a Streptococcust, ami változatos megbetegedéseket tud okozni.

Hirdetés
A fiúnál vérmérgezés lépett fel miatta.

Hogy hogyan juthatott a szervezetébe? Azzal, hogy elvakarta a bárányhimlőjét. Tüneteket nem okozott. Normális esetben nem ölné meg az embert a baktérium, de a fiú túl fiatal volt, és így fordult vérmérgezésbe a dolog.

2019. szeptember 09. (hétfő), 08:51

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 14:22
Hirdetés

Orbán Viktort óriási meglepetés érte amikor megtudta Magyar Péterről az igazságot!

Orbán Viktort óriási meglepetés érte amikor megtudta Magyar Péterről az igazságot!

Orbán erre nem számított: Magyar Péter nem elfoglalta, hanem bontani kezdte a NER-t Magyar Péter nem beköltözött Orbán...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 12:06

Magyar Péterék egy NER-es üzletembert raktak kulcspozícióba – Hadházy Ákos kiakadt

Magyar Péterék egy NER-es üzletembert raktak kulcspozícióba – Hadházy Ákos kiakadt

Hadházy Ákos kiakadt, amiért Magyar Péterék egy NER-es üzletembert raktak kulcspozícióbaNem először fogalmaz meg súlyos...

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 11:09

Fordulat: Magyar Péterék Alaptörvény-módosítása az Alkotmánybíróság elé kerül

Fordulat: Magyar Péterék Alaptörvény-módosítása az Alkotmánybíróság elé kerül

Fordulat: az Alkotmánybíróság elé kerül Magyar Péterék Alaptörvény-módosításaAz Alkotmánybírósághoz fordult a Fidesz és...

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 11:02

Vezetőszártól retteg a Fidesz: az elnökség kétharmadát is elvihetik fél éven belül

Vezetőszártól retteg a Fidesz: az elnökség kétharmadát is elvihetik fél éven belül

Vezetőszártól retteg a Fidesz: az elnökség kétharmadát is elvihetik fél éven belülSúlyos forgatókönyvről beszéltek a...

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 10:52

Nem vállalja az elnöki tisztséget – döntött Forsthoffer Ágnes

Nem vállalja az elnöki tisztséget – döntött Forsthoffer Ágnes

Forsthoffer Ágnes most nem kívánja betölteni a Nemzeti Emlékhely Közalapítvány elnöki tisztségétForsthoffer Ágnes...

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 10:31

Magyar Péter keményen üzent Hankó Balázsnak volt kabinetfőnöke letartóztatása után

Magyar Péter keményen üzent Hankó Balázsnak volt kabinetfőnöke letartóztatása után

Magyar Péter kemény üzenetet küldött Hankó Balázsnak a letartóztatás utánMagyar Péter szerint Hankó Balázs nem bújhat...

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 08:25

Most érkezett! Magyar Péter megnevezte ez az első két volt minisztert akikre büntetőeljárás várhat!

Most érkezett! Magyar Péter megnevezte ez az első két volt minisztert akikre büntetőeljárás várhat!

Magyar Péter kemény üzenete: Hankó Balázsnak és Tuzson Bencének is védőügyvédre lehet szükségeMagyar Péter egyetlen nap...

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 07:24

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Megrendítő veszteség: 18 évesen elhunyt a magyar vízilabda egyik nagy reménységeFelfoghatatlan tragédia érte a KSI...

Hirdetés
Hirdetés