Ez borzasztó – ELŐSZÖR szólalt meg Csilla, a kis Dávidka édesanyja…rettenetes, amit elcsukló hangon elárult….

Hirdetés
Ez borzasztó – ELŐSZÖR szólalt meg Csilla, a kis Dávidka édesanyja…rettenetes, amit elcsukló hangon elárult….
Hirdetés

Az egész ország összefogott a közellenségként beállított Csilláért, akit Junior szeretne lejáratni, bíróság elé állítani. /Legutóbbi megfogalmazásukban, melyet az ügyvédje mondott \: “pszichésen és mentálisan sem alkalmas a nagyobb gyermek nevelésére”\./

Hirdetés
Ám most megszólalt a feleség, Csilla is:

Sorban jöttek a kommentek a cikk alatt, ahol édesanyák és édesapák olvastak be Juniornak, amiért egy megtört, lelkileg és emberileg roncs nőt bánt. Juniornak meg kéne értenie, hogy nem Csilla tehet róla, hogy egy 3 éves kisgyermek, aki nem ismeri még a veszély fogalmát kiszaladt az útra.

Hirdetés
Egy kommentelő azt írta: ” Ugyanannyira hibás Junior is, mivel a veszély megtanítása egy gyereknek az anya és apa feladata egyaránt. A mi gyerekünk sosem merne kifutni az úton, mert tudja, hogy veszélyes, de ha külön él a két fél, akkor lehet hogy kevés időt töltöttek a gyerekekkel minőségi időről beszélek.”

Megszólalt az érintett Csilla is:

“Ehhez az egészhez nem tudok mit hozzáfűzni érdemben.

Hirdetés
Lelkiismeretem tiszta, az anyai szívem pedig teljesen összetört, egy roncs vagyok. Én voltam ott, amikor ez a tragédia történt és nem kívánom senkinek. Minden egy másodperc alatt zajlott le és higgyék el, nem tehettem már semmit, úgy gondolom más se tudott volna ebben a hirtelen és abszurd helyzetben. Csak azt kérném az emberektől, hogy higgyenek nekem, aki pedig nem tud vagy akar, az kérem hagyjon békén, mert fel se tudja fogni, hogy mi játszódik le bennem.
Hirdetés
” – nyilatkozta elcsukló hangon az édesanya.

https://otpercpiheno.blogspot.com/2019/09/rendkivuli-eloszor-szolalt-meg-csilla.html

2019. szeptember 09. (hétfő), 09:20

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 12:06
Hirdetés

Magyar Péterék egy NER-es üzletembert raktak kulcspozícióba – Hadházy Ákos kiakadt

Magyar Péterék egy NER-es üzletembert raktak kulcspozícióba – Hadházy Ákos kiakadt

Hadházy Ákos kiakadt, amiért Magyar Péterék egy NER-es üzletembert raktak kulcspozícióbaNem először fogalmaz meg súlyos...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 11:09

Fordulat: Magyar Péterék Alaptörvény-módosítása az Alkotmánybíróság elé kerül

Fordulat: Magyar Péterék Alaptörvény-módosítása az Alkotmánybíróság elé kerül

Fordulat: az Alkotmánybíróság elé kerül Magyar Péterék Alaptörvény-módosításaAz Alkotmánybírósághoz fordult a Fidesz és...

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 11:02

Vezetőszártól retteg a Fidesz: az elnökség kétharmadát is elvihetik fél éven belül

Vezetőszártól retteg a Fidesz: az elnökség kétharmadát is elvihetik fél éven belül

Vezetőszártól retteg a Fidesz: az elnökség kétharmadát is elvihetik fél éven belülSúlyos forgatókönyvről beszéltek a...

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 10:52

Nem vállalja az elnöki tisztséget – döntött Forsthoffer Ágnes

Nem vállalja az elnöki tisztséget – döntött Forsthoffer Ágnes

Forsthoffer Ágnes most nem kívánja betölteni a Nemzeti Emlékhely Közalapítvány elnöki tisztségétForsthoffer Ágnes...

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 10:31

Magyar Péter keményen üzent Hankó Balázsnak volt kabinetfőnöke letartóztatása után

Magyar Péter keményen üzent Hankó Balázsnak volt kabinetfőnöke letartóztatása után

Magyar Péter kemény üzenetet küldött Hankó Balázsnak a letartóztatás utánMagyar Péter szerint Hankó Balázs nem bújhat...

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 08:25

Most érkezett! Magyar Péter megnevezte ez az első két volt minisztert akikre büntetőeljárás várhat!

Most érkezett! Magyar Péter megnevezte ez az első két volt minisztert akikre büntetőeljárás várhat!

Magyar Péter kemény üzenete: Hankó Balázsnak és Tuzson Bencének is védőügyvédre lehet szükségeMagyar Péter egyetlen nap...

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 07:24

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Megrendítő veszteség: 18 évesen elhunyt a magyar vízilabda egyik nagy reménységeFelfoghatatlan tragédia érte a KSI...

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 06:58

1 perce jelentették be a szörnyű hírt!Pokoli a helyzet! Nagyon sokan meghaltak Magyarországon

1 perce jelentették be a szörnyű hírt!Pokoli a helyzet! Nagyon sokan meghaltak Magyarországon

Súlyos figyelmeztetés érkezett: a hőhullámok idején drámaian megugorhat a halálozás MagyarországonFriss kutatás mutatta...

Hirdetés
Hirdetés