Az 5. helyen végzett birkózónk, Losonczi Dávid nyilatkozata: "Az egész olimpiai jutalmamat (15 millió forintot) felajánlom jótékony célra, mert

Hirdetés
Az 5. helyen végzett birkózónk, Losonczi Dávid nyilatkozata:
Hirdetés

A világbajnok magyar birkózó, Losonczi Dávid kifejtette, hogy pályafutása során soha nem a pénz motiválta, hanem az a vágy, hogy dicsőséget szerezzen hazájának. /Most csalódottságát fejezte ki, mivel a párizsi olimpián nem tudta elérni a kitűzött célt\./

Hirdetés
Losonczi a kötöttfogású birkózók 87 kilogrammos kategóriájában végzett ötödikként, miután a bronzmérkőzésen vereséget szenvedett dán ellenfelétől. A meccset értékelve elmondta, hogy egy mentális blokk okozta a vesztét, ami miatt egy pillanatra megállt, és ellenfele kihasználta ezt a lehetőséget.
Hirdetés

Nagyon nehéz volt felpörögnöm tegnapról mára, arra készültem, hogy döntős leszek, de nem akarom erre fogni a vereséget. Megemelt, eldobott, nem tudtam pontot csinálni, ő nyert. Úgy érzem, jól birkóztam tegnap és ma is, egyszer tévedtem és érem nélkül megyek haza. Ez egy lehetőség volt, nem éltem vele, nem tudom, mit fogok csinálni négy év múlva. Meg kellett volna nyernem ezt a bronzérmet, nem sikerült” – mondta azzal kapcsolatban, hogy most szeretett volna érmet, hiszen azt most nem tudja, a következő olimpia idején mi lesz vele.

 .

2024. augusztus 13. (kedd), 12:51

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. május 22. (péntek), 16:06
Hirdetés

Döntött a Tisza kegyelmi ügyben: az országgyűlési bizottság elé állítják az érintetteket, kötelező lesz megjelenni

Döntött a Tisza kegyelmi ügyben: az országgyűlési bizottság elé állítják az érintetteket, kötelező lesz megjelenni

Lép a Tisza kegyelmi ügyben: az országgyűlési bizottság elé állítják az érintetteket, kötelező lesz...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. május 22. (péntek), 15:24

Kiutalták a pluszpénzt az időseknek: ezt kell tenni, ha nem érkezett meg a 118 195 forint-

Kiutalták a pluszpénzt az időseknek: ezt kell tenni, ha nem érkezett meg a 118 195 forint-

Elindult a 118 195 forintos szénpénz kifizetéseMájus 20-án elindult a szénpénz kifizetése, amely idén 118 195 forintot...

Mindenegyben blog
2026. május 22. (péntek), 13:25

Kegyelmi ügy: kitálalt a Sándor-palota, megjelentek a titkos dokumentumok!

Kegyelmi ügy: kitálalt a Sándor-palota, megjelentek a titkos dokumentumok!

Kegyelmi ügy: kitálalt a Sándor-palota, megjelentek a titkos dokumentumokÚj fordulatot vett a kegyelmi ügyÚj fordulatot...

Mindenegyben blog
2026. május 22. (péntek), 12:24

Tanács Zoltán miniszter nagy bejelentést tett: elkezdte az átvilágítást, máris botrányos dolgok kerültek elő.

Tanács Zoltán miniszter nagy bejelentést tett: elkezdte az átvilágítást, máris botrányos dolgok kerültek elő.

Tanács Zoltán miniszter elkezdte az átvilágítástTanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter szerint több mint 22...

Mindenegyben blog
2026. május 22. (péntek), 11:32

Egy aláírással vissza vesz a kormány Tiborcztól és Mészárostól több ezer milliárd forintot

Egy aláírással vissza vesz a kormány Tiborcztól és Mészárostól több ezer milliárd forintot

Gyors törvénymódosítással kerülhetne újra állami irányítás alá az a több ezer milliárd forintnyi vagyon, amelyet az...

Mindenegyben blog
2026. május 22. (péntek), 08:36

Óriási hírt közölt Sulyok Tamás

Óriási hírt közölt Sulyok Tamás

Nagy hírt közölt Sulyok TamásIsmét megnyílik a Sándor-palotaMájus 30-án ismét megnyílik a Sándor-palota a látogatók...

Mindenegyben blog
2026. május 22. (péntek), 07:22

Na EZ Durva! Ettől azért kinyílik az ember zsebében a bicska.. Ennyi pénzt kért Rúzsa Magdi egy 90 perces koncertért.. Ezért Te mennyit dolgozol? ? ????????́? ? ?????́???́??́?????́?!

Na EZ Durva! Ettől azért kinyílik az ember zsebében a bicska.. Ennyi pénzt kért Rúzsa Magdi egy 90 perces koncertért.. Ezért Te mennyit dolgozol? ? ????????́? ? ?????́???́??́?????́?!

Na ez durva: milliós gázsikról szóló lista került előNa EZ durva! Ettől azért kinyílik az ember zsebében a bicska: a...

Mindenegyben blog
2026. május 22. (péntek), 06:51

Felfoghatatlan tragédia: elektromos roller-balesetben halt meg a 12 éves műkorcsolyázó tehetség

Felfoghatatlan tragédia: elektromos roller-balesetben halt meg a 12 éves műkorcsolyázó tehetség

Felfoghatatlan tragédia: elektromos roller-balesetben halt meg a 12 éves műkorcsolyázó tehetségEgy egész sportközösség...

Hirdetés
Hirdetés