Az AIEA jelentése szerint a Föld óceánjainak egyharmadát kiirtotta a fukusimai atomkatasztrófából származó sugárzás!

Hirdetés
Az AIEA jelentése szerint a Föld óceánjainak egyharmadát kiirtotta a fukusimai atomkatasztrófából származó sugárzás!
Hirdetés

Visszafordíthatatlan károsodás szenvedett a vízi élővilág, mely tömeges kihalást indíthat el az óceánok melyéről. Erről NEM BESZÉL a média!

/A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség \- azaz International Atomic Energy Agency \- röviden AIEA sokkoló adatokat közölt a vízi élővilág jelenlegi állapotáról\./

Hirdetés

Kiderült ugyanis, hogy a még 2011-ben bekövetkező fukusimai atomkatasztrófa során a levegőbe és a vizekbe jutó sugárzás mértéke olyan nagy volt, hogy a gyilkos izotópok a világ óceánjainak egyharmadát kiirtották.

Mint ismeretes, az atomerőmű Fukusimában még 2011-ben sérült meg egy hatalmas földrengés, majd cunamiáradat következtében.

Hirdetés
Ekkor szivárogni kezdett a radioaktív reaktormag a környezetbe, melyet csak sokára sikerült elhárítani, a jelek szerint pedig valójában teljesen soha nem sikerült kivédeni az állandó szivárgást.

Hat évvel a katasztrófa után is valósággal sokkolja az embereket, főleg a környezetre gyakorolt hatása miatt.

Gyakorlatilag ki lehet mondani, hogy óriási a baj, hiszen a katasztrófa közvetlenül kiirtotta a vízi élővilág EGYHARMADÁT...

Természetesen erről mélyen hallgat a fősodratú média, és a National Geographic is.

Hirdetés
Senki nem meri politikai korrektségből és egyéb más okokból hangoztatni, hogy mekkora a baj, és hogy ez egy tömeges kihalási hullámot indíthatott meg a tengerek, óceánok mélyén, ami később - hamarosan - kihathat majd a szárazföld élővilágára.

A Földön minden mindennel összefügg, így nem lehet következmények nélkül kiirtani a tengerek egy részét. Rengeteg növény és állat szolgál a másiknak táplálékul.

Ha felborul az egyensúly, akkor mindennek vége.

A fukusimai rektorból a káros anyag, és a sugárzó izotópok 80%-a jutott a vizekbe, ez sokkal súlyosabb katasztrófa, mint Csernobil volt.

Hirdetés

Ez lehet ugyanis minden idők legkörnyezetkárosítóbb atombalesete.

Hirdetés
Egyes elemzések szerint, ha az egész reaktor felrobbant volna annak idején, ma már nem élne ember a Földön, mert minden kipusztult volna a sugárzás okozta pusztításban.

A Csendes-óceán valósággal kiüresedett, egyes régiókban abszolút semmilyen állat nem él már. Alaszka egyes partszakaszain a kifogott halakban hatalmas sugárzás dózist mérnek, ráadásul a tengeri élővilág 80%-a rákosodni kezdett.

Hirdetés

Az állatok különféle daganatokkal és kórságokkal küzdenek. Gyakorlatilag sugárbetegek.

És mindezt az embernek köszönhetik, mely módszeresen fogja maga alól kiradírozni a bolygót, mellyel önmaga sorsát is véglegesen meg fogja pecsételni...

Hirdetés

Míg lassan elkezd pusztulni alattunk a világ, addig mi steril házainkban, felhőkarcolóinkban, villáinkban habzsoljuk az életet, és nagyhatalmú elit hallani sem akar a problémáról.

Az ember tényleg már csak ilyen marad? Ahelyett, hogy megoldanánk a problémát, amíg túl késő nem lesz, egyszerűen hagyjuk, hogy mindent szétrohadjon alattunk?

OSZD MEG másokkal is!

Forrás: avilagtitkai.com

2019. július 22. (hétfő), 16:09

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 08:33
Hirdetés

19 gyermek és két tanár halt meg .. szinte az egész osztály oda veszett, és erről senki sem írt egyetlen sort sem... bővebben lent

19 gyermek és két tanár halt meg .. szinte az egész osztály oda veszett, és erről senki sem írt egyetlen sort sem... bővebben lent

19 gyermek és két tanár nem tért haza – ezeken a képeken még előttük állt az életTizenkilenc gyermeket és két tanár...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 07:56

Magyar Péter felmosta a padlót Toroczkaival, úgy kiosztotta, hogy minden szava csattant!

Magyar Péter felmosta a padlót Toroczkaival, úgy kiosztotta, hogy minden szava csattant!

Orbán vagy Kádár? Magyar Péter csípős választ adott Toroczkai államférfizéséreToroczkai László Orbán Viktor után Kádár...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 07:27

Tizenegy elveszített élet – szolgálat közben elhunyt kollégáira emlékezett a BRFK

Tizenegy elveszített élet – szolgálat közben elhunyt kollégáira emlékezett a BRFK

Tizenegy név, tizenegy elveszített élet – szolgálat közben elhunyt kollégáira emlékezett a BRFKVolt közöttük...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 06:47

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Gellér Sándor, aki játékosként és edzőként is a csúcsra jutott79 éves korában, 2026. november 6-án elhunyt...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 22:07

2027-ben a vegyes indexálás több mint másfélszeres nyugdíjemelést adna !

2027-ben a vegyes indexálás több mint másfélszeres nyugdíjemelést adna !

Havi 300 ezer forintos nyugdíjnál csaknem 60 ezer forint lenne a különbség 2027-ben, ha az éves emelésbe az infláció...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 21:16

Ügynökakták kerültek elő Lévai Anikó életéről: hajmeresztő dolgok derültek ki

Ügynökakták kerültek elő Lévai Anikó életéről: hajmeresztő dolgok derültek ki

Barátságról beszélgettek, jelentés készült belőle: így került Lévai Anikó neve egy ügynökaktábaLévai Anikó egy fiatal...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 20:33

Elkészült a tanulmány a JÉGER rendszerről, SOKKOLÓ dolgot fedeztek fel

Elkészült a tanulmány a JÉGER rendszerről, SOKKOLÓ dolgot fedeztek fel

Az elmúlt évek aszályaiért nem tehető felelőssé az Országos Jégkármérséklő Rendszer, és a rendelkezésre álló adatok azt...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 19:31

Újabb mise lesz Hankóért és Sesztákért, Böjte Csaba atya tartja!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Újabb mise lesz Hankóért és Sesztákért, Böjte Csaba atya tartja!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Rétvári Bence november 6-án újabb közös imára hívott Budapestre. A november 10-re meghirdetett keresztút után Böjte...

Hirdetés
Hirdetés