Az anya szóhoz sem jutott attól, amit kisfia művelt, ám ekkor a nagymama meglepő dolgot tett

Hirdetés
Az anya szóhoz sem jutott attól, amit kisfia művelt, ám ekkor a nagymama meglepő dolgot tett
Hirdetés

Bevallom, én lefagytam, szólni se nagyon tudtam, mert ilyet még nem láttam. És ekkor olyan dolog történt, hogy talán még egy könnycsepp is kiült a szemembe, pedig nem vagyok egy érzelgős fajta!

Az alábbi tanulságos történetet Tünde osztotta meg velünk: 

/"Két örökmozgó kisfiam van, az egyik nyolc, a másik öt éves\./

Hirdetés
Mindkettő igazi imádnivaló rosszcsont… Állandóan szaladgálnak, csatatérré változtatják a lakást.
Hirdetés

Volt, hogy a kedvenc lámpám végezte a padlón, egyszer pedig a telefonom az akváriumban.

Az persze hagyján, hogy a mi lakásunkat leamortizálják a lurkók, de mikor vendégségben vagyunk, állandóan azon aggódom, ott mit tesz majd tönkre ez a két szeleburdi… Mindig a lelkükre kötöm, hogy nagyon vigyázzanak, és ne verjenek le semmit.

A minap anyósoméknál voltunk. Elöljáróban annyit, hogy kész szerencse, hogy anyósom szokva van a gyerekekhez – csak neki van négy(!) fia, mindenhol unokák, akik edzésben tartják…

Anyósom tündéri volt, süteménnyel és kakaóval várta a gyerekeket.

Hirdetés
Sőt, mindenki kapott még egy üveg mézet is! Ők persze hozzá is láttak a majszoláshoz, én pedig kimentem segíteni a konyhába. Férjem kint volt papával a kertben, szóval a két gyerkőc egyedül maradt.

Egyszer csak robaj, majd kisvártatva a nagyobbik csemetém, Bence sírva rohan a konyhába. Kiderült, annyira vigyázott, hogy ki ne öntse a kakaót, hogy helyette a mézet ejtette le.

Hirdetés
Egyenesen a nagyi kedvenc szőnyegére.

Bementünk felmérni a kárt.

Csurom méz volt az egész szőnyeg. A kisebbik addigra már össze is járta. Folyt a ragacs mindenfelé.

Bevallom, én lefagytam, szólni se nagyon tudtam, mert ilyet még nem láttam.

És ekkor olyan dolog történt, hogy talán még egy könnycsepp is kiült a szemembe, pedig nem vagyok egy érzelgős fajta!

Anyósom ugyanis először is megölelte Bencét! Nem kiabált, nem szörnyülködött. Aztán így szólt:

Hirdetés

„Semmi baj, Kicsim, maradt még méz elég, rögtön kapsz egy másikat!”

Értitek?! Nem őrjöngött a szőnyeg miatt, arra figyelt, hogy Bence ne legyen szomorú.

Ekkor értettem meg: a tárgyak csak tárgyak, szeretteink, barátaink azok, akiket óvni kell, hisz belőlük nincs még egy!!!

Szerinted is tanulságos? Akkor ne felejtsd el megosztani!

2023. július 31. (hétfő), 17:15

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 22. (vasárnap)
Hirdetés

Döntött a TV2, azonnal mennie kellett a műsorvezetőnek

Döntött a TV2, azonnal mennie kellett a műsorvezetőnek

Döntött a TV2: Szépréthy Roland távozik a Megasztárból, két népszerű sztár veszi át a helyétNagy változásról érkezett...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 22. (vasárnap), 08:54

Kiderült a szörnyű igazság!Ebbe halt bele Vágó István

Kiderült a szörnyű igazság!Ebbe halt bele Vágó István

2023. április 29-én halt meg Vágó István, mostanra kiderült, miben halt megMáig sokakat megrendít Vágó István...

Mindenegyben blog
2026. március 22. (vasárnap), 07:54

Kiderült hogy halt meg Jakab Ferenc

Kiderült hogy halt meg Jakab Ferenc

46 éves korában elhunyt Jakab Ferenc virológus, a korábbi Koronavírus-kutatási Akciócsoport vezetője. Jakab Ferenc...

Mindenegyben blog
2026. március 22. (vasárnap), 07:13

Sok évig titkolták de most kiderült: Kiderült mibe halt bele Csűrös Karola

Sok évig titkolták de most kiderült: Kiderült mibe halt bele Csűrös Karola

Szívszorító részletek derültek ki Csűrös Karola utolsó napjairól: „mintha a szíve nem bírta volna tovább a...

Mindenegyben blog
2026. március 22. (vasárnap), 06:23

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Gallé László, Karikó Katalin egykori tanáraMély gyász érte a magyar tudományos életet: elhunyt Gallé László, a...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 21:02

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászol a magyar teniszvilág: elhunyt Komáromy Ferenc, Taróczy Balázs egykori edzőjeMély gyász borult a magyar...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 16:56

Mégsem ő nyert?

Mégsem ő nyert?

Lehullt a lepel: csalást kiáltanak a Séfek séfében, sokan még most sem értik, miért nem Norbi nyertHiába ért véget...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 14:22

Magyar Péter bejelentette, Orbán erre összeomlott! Történelmi pillanatok zajlanak éppen:

Magyar Péter bejelentette, Orbán erre összeomlott! Történelmi pillanatok zajlanak éppen:

Magyar Péter: nem engedhetjük, hogy az Orbán-kormány háborúba vigye az országotÁllítsuk meg az Orbán-kormányt! Ne...

Hirdetés
Hirdetés