Az éhenhaláshoz sem elég Demjén Ferenc nyugdíja.

Hirdetés
Az éhenhaláshoz sem elég Demjén Ferenc nyugdíja.
Hirdetés

Úgy érzi, meglopták: Ennyi Demjén Rózsi nyugdíja

Az énekes-dalszerző a Blikknek beszélt arról, hogy milyen kevés a nyugdíja.  

"– Havonta 48 500 forint nyugdíjat kapok Hát, mit mondjak? /Nagyon beosztom" – somolygott a Várj, míg felkel majd a nap című sláger előadója, majd kifejtette, nem maga miatt aggódik\./

Hirdetés

"Én ma is dolgozom, anyagi háttérrel is rendelkezem, de mindig, amikor az utalást a számlámon meglátom, azokra a korombeliekre gondolok, akik hasonlóan jártak, és most szociális juttatásokra szorulnak, hogy ebből a pénzből valahogy, nagyon szegényesen megéljenek" – mondta Demjén. Arról is beszélt, hogy nagyon bántja, hogy azok, akik az életüket tették fel arra, hogy másoknak a zenével örömet szerezzenek, ma nyomorogni kénytelenek. 

Demjén Ferenc a saját bevallása szerint több mint 40 éven át fizette a járulékokat.

Hirdetés
"Az államszocializmus korszakában központilag szabályozták a fellépti díjakat, és tisztán emlékszem, hogy az ORI minden fellépésem után levonta a nyugdíjjárulékot" – mondta Demjén az Országos Rendező Irodáról, amely a zenészek felügyeleti szerve volt. A működési engedélyeket és a gázsit is az ORI adta ki a zenészeknek, és elvileg ebből levonták a nyugdíjjárulékot is.
Hirdetés
A nyilvántartások azonban a rendszerváltás idején tisztázatlan körülmények között eltűntek. 

2017. október 26. (csütörtök), 21:38

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Kapcsolódó cikkünk
Levideózták Demjén Ferenc káprázatos vidéki birodalmát ! Itt aztán fel lehet töltődni!

Levideózták Demjén Ferenc  káprázatos vidéki birodalmát ! Itt aztán fel lehet töltődni!

Demjén Ferenc...

Elolvasom a cikket

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 08. (vasárnap), 08:14
Hirdetés

Drámai friss hírek érkeztek!Ők a krakkói ámokfutás áldozatai! Hatan meghaltak Krakkó belvárosában, majd szörnyű felfedezést tettek a támadó otthonában

Drámai friss hírek érkeztek!Ők a krakkói ámokfutás áldozatai! Hatan meghaltak Krakkó belvárosában, majd szörnyű felfedezést tettek a támadó otthonában

Három perc alatt megállították a krakkói ámokfutót: hatan meghaltak a belvárosban, három holttestet az otthonában...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 08. (vasárnap), 07:53

Már a régi harcostársa is Orbán elszámoltatását sürgeti

Már a régi harcostársa is Orbán elszámoltatását sürgeti

Már a régi harcostárs is Orbán felelősségét vizsgálná – Pesty szerint elfogyott a felmentésA közpénzek sorsának...

Mindenegyben blog
2026. november 08. (vasárnap), 07:06

Meghalt Rothermel Ádám

Meghalt Rothermel Ádám

Gyászol a magyar futball: elhunyt Rothermel Ádám, az Újpest és Tatabánya egykori kapusaMeghalt Rothermel Ádám olimpiai...

Mindenegyben blog
2026. november 08. (vasárnap), 06:53

Teljesen összeomlott az ország a hír hallatán - Sajnos ez már biztos ?

Teljesen összeomlott az ország a hír hallatán - Sajnos ez már biztos ?

Bezárt az utolsó Update-bolt is: felszámolás alá került a hálózatot átvevő cégBezárt az egykor Schobert Norbert nevével...

Mindenegyben blog
2026. november 08. (vasárnap), 06:32

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt Rothermel Ádám, az olimpiai ezüstérmes kapust barátai és egykori klubja is gyászoljaÉletének 79. évében elhunyt...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat)

Dőlnek a dominók vidéken is: Házkutatást tartottak a fideszes polgármesternél

Dőlnek a dominók vidéken is: Házkutatást tartottak a fideszes polgármesternél

ATV: Házkutatást tartottak Ludas volt fideszes polgármesterénél – évek óta vitatják a milliós beruházásokatHázkutatást...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 20:17

Elkezdődött a készültség! Mindenki tartson otthon 72 órára elegendő élelmiszert! ???? ? ?????́???́??́?????́?!

Elkezdődött a készültség! Mindenki tartson otthon 72 órára elegendő élelmiszert! ???? ? ?????́???́??́?????́?!

Három nap áram és bevásárlás nélkül: új útmutatót adott ki az EU a családok felkészítéséreIvóvíz, élelmiszer, gyógyszer...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 19:39

Máris győztest hirdettek az Ázsia Expresszben - Rájuk ki gondolt volna?!

Máris győztest hirdettek az Ázsia Expresszben - Rájuk ki gondolt volna?!

Már győztesként emlegetik Eleniéket az Ázsia Expresszben – de mit nyertek meg valójában?Balogh Eleni és Soós Dávid...

Hirdetés
Hirdetés