Babicsek Bernát édesanyja: Én találtam meg a halott fiamat

Hirdetés
Babicsek Bernát édesanyja: Én találtam meg a halott fiamat
Hirdetés

Először arról lehetett hallani, hogy halálos kimenetelű lakástűz volt a hétvégén Solymáron. Később jött a hír, hogy a tragédia áldozata Babicsek Bernát színész-zenész, akit több sorozatból (Szeress most!/, Barátok közt Jóban Rosszban\) ismerhetnek a tévénézők, de például évekig zenélt az R\-GO zenekarral\./

Hirdetés
A 41 éves korában elhunyt művészről kollégák, rajongók százai emlékeztek meg az utóbbi két napban, nem igazán sikerül senkinek felfogni, ami történt.
Hirdetés

A hétvégén annyi kiderült, hogy a negyven négyzetméteres nappalival egybeépített konyhában a tűzhely és annak környezete izzott, s hogy nem zárható ki, füstmérgezés vezetett a tragédiához. A Bors megszólaltatta Babicsek Bernát édesanyját, aki elmondta, 30-án, a Centrál Színház előadása után látták utoljára élve fiukat. Azt mondta nekik, szilveszterkor nem megy inkább sehova, mert nagyon fáradt. Aztán, amikor elsején megpróbálták telefonon utolérni fiukat, hogy köszöntsék az újévben, nem fogadta a hívást.

Hirdetés
Ekkor mentek a házához, ahol az édesapa végül betörte a teraszablakot, ahol már csak fiuk holttestét találták a kiégett tűzhelytől nem messze.

"Szegénykém valamit sütni vagy főzni akarhatott, de olyan fáradt volt már, hogy valószínűleg elaludt. Mikor észrevehette a füstöt, akkor biztosan ki akart menekülni, de a tűzoltók azt mondták, hogy elég egy slukk is abból a levegőből" - mondta a megtört asszony.

2022. január 03. (hétfő), 08:43

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. június 17. (kedd), 06:25
Hirdetés

Meghalt Ambrus Imre

Meghalt Ambrus Imre

Gyászol az Újpest: Elhunyt a klub legendás szertárosa, Ambrus Imre, azaz "Pipi bácsi"Mély fájdalommal tudatta az Újpest...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. június 16. (hétfő), 05:14

Szöveges figyelmeztető előrejelzés Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére !ÓRÁKON BELÜL nyakunkon szélvihar jégesővel, akár 80km/h-s károkozó széllel és 1-2 cm-es jégdarabokkal - Ezekre a megyékre adták ki a riasztást. Zárj be minden ablakot! Ekkor érkezik a vihar

Zivatarokkal, szélviharral és jégesővel jöhet a hétfő – Így alakul az időjárás 2025. június 16-ánA HungaroMet Nonprofit...

Mindenegyben blog
2025. június 16. (hétfő), 04:54

1perce érkezett! – Tragikus hírt kaptunk – Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

1perce érkezett! – Tragikus hírt kaptunk – Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Elhunyt Hazai Éva, a Hazai Attila Irodalmi Díj alapítója – Egy korszak zárult le csendben, méltósággal2025. június...

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap), 17:25

Újabb drámai részletek DERÜLTEK KI ! Strandon vízbe fulladt egy hatéves kislány

Újabb drámai részletek DERÜLTEK KI ! Strandon vízbe fulladt egy hatéves kislány

A saját szememmel láttam, ahogy kiviszik a gyermeket a vízből…" – megrázó beszámolók a helyszínrőlEgy neve...

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap)

Óriási baleset az autópályán! Közel 4 km-es a torlódás.....,30perc az átjutási idő. Cikk a hozzászólásoknál >>>

Óriási baleset az autópályán! Közel 4 km-es a torlódás.....,30perc az átjutási idő. Cikk a hozzászólásoknál >>>

Figyelem, autósok! Balesetek, torlódások és útlezárások nehezítik a közlekedést – Ezekre a szakaszokra különösen...

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap), 13:43

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️ Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt...

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap), 13:26

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️A vasárnap még nyugodtan indul, de a csendes...