Bálint György: A hamvaimat szántsák apám földjébe

Hirdetés
Bálint György: A hamvaimat szántsák apám földjébe
Hirdetés

Július 28-án ünnepelhette volna 101. születésnapját, ám június 21-én örökre elaludt az ország legismertebb „gazdája”. /Bálint György Gyöngyösön született, egy mezőgazdasággal foglalkozó zsidó családba – bár a családi legendárium szerint igazi apja egy hozzájuk beszállásolt, csinos huszártiszt volt\./

Hirdetés
Szülei több nyelven beszélő középbirtokosok voltak, akik a föld és a mezőgazdaság szeretetére nevelték. Nemrégiben, amikor megkérdezték tőle, minek köszönhető, hogy 100 évesen is ilyen aktív maradt, éppen gyerekkorára hivatkozott.
Hirdetés

- Az lehet, hogy életem első 18-20 évét nagyon békés, nyugodt, kiegyensúlyozott körülmények között éltem meg, és ez akkumulálódott a szervezetembe, hogy a 100. évemet is elsimítja.

Ám aztán nagyon kemény évek következtek: 1941-ben lediplomázott a Magyar Királyi Kertészeti Tanintézetben, majd egy évvel később behívták munkaszolgálatra, ahonnan koncentrációs táborba került. És bár a holokausztot túlélte, később kulákként hurcolták meg, és vesztette el földjét. Ám végül a szocialista mezőgazdaságban is szép karriert futott be, de az igazi hírnévre nyugdíjasként, az 1981-ben indult Ablak című műsor Bálint gazdájaként tett szert.

Hirdetés

És bár az utóbbi két évben már panaszkodott, hogy nincs a legjobb állapotban - kicsit rosszul hall, és a szeme is romlik - az utolsó pillanatokig aktív életet élt, szellemileg egyáltalán nem fáradt el: több lapnak is írt cikkeket, miközben saját maga kezelte közösségi oldalát, és gondozta saját kertjét is. És bár még nem készült a halálra, nemrég, amikor otthonában meglátogatta egy újságíró, azért elárulta neki, mi lenne az utolsó kívánsága.

Hirdetés
Akkor arra kérte Homonnay Gergelyt, hogy haláláig tartsa titokban kívánságát, így az újságíró csak most mondta el, mit kért Bálint gazda: „Ha meghalok, a hamvaimat szántsák be abba a földbe, ami az apámé volt, ahol felnőttem, és ami engem is azzá tett, ami vagyok”.

4 esküvő, 3 feleség

Bálint György magánélete is nagyon mozgalmas volt: négyszer nősült meg - ám csak 3 felesége volt, mert fia édesanyját, Bognár Annát két alkalommal is elvette.

Hirdetés
Mészáros Edittel 35 évig élt boldog házasságban, majd miután ő elhunyt, 78 évesen, közel 40 évi ismeretség után kérte feleségül könyveinek szerkesztőjét, a nála 27 évvel fiatalabb Récsey Antóniát, aki haláláig gondoskodó társa maradt.

2020. július 01. (szerda), 09:45

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 15. (szombat), 20:48
Hirdetés

Ők a tegnapi frontális bákói ütközés áldozatai: nemrég házasodtak, a 25 éves nő terhes volt

Ők a tegnapi frontális bákói ütközés áldozatai: nemrég házasodtak, a 25 éves nő terhes volt

Szívszorító tragédia Bákónál: nemrég házasodtak össze, első gyermeküket vártákBrutális erejű frontális ütközés történt...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 15. (szombat), 18:10

Most érkezett a hír Baka Andrásról, ezzel máris HATALMAS népszerűsége lesz

Most érkezett a hír Baka Andrásról, ezzel máris HATALMAS népszerűsége lesz

Berobbant Baka András: már az első felmérésben lekörözte elődjét!Elsöprő támogatottsággal kezdettAlig választották meg...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 15. (szombat), 16:34

Óriási balhé Pakson: A biztonságiak nem engedték oda Magyar Péterhez a Mi Hazánk szakértőjét! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Óriási balhé Pakson: A biztonságiak nem engedték oda Magyar Péterhez a Mi Hazánk szakértőjét! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Botrány Pakson: a biztonságiak állták el a Mi Hazánk szakértőjének útját Magyar PéternélA biztonságiak nem engedték...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 15. (szombat), 15:45

Orbán Anita nem hátrál: Szijjártó Péter kapcsán folyik a vizsgálat, két ügyben is !

Orbán Anita nem hátrál: Szijjártó Péter kapcsán folyik a vizsgálat, két ügyben is !

Két fronton szorul a hurok Szijjártó Péter körül: rendőrségi nyomozás és nemzetbiztonsági vizsgálat indulA BRFK már...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 15. (szombat), 08:24

ÓRIÁSI HÍRT KÖZÖLT AZ EURÓPAI ÜGYÉSZSÉG ORBÁNRÓL!MUTATJUK!

ÓRIÁSI HÍRT KÖZÖLT AZ EURÓPAI ÜGYÉSZSÉG ORBÁNRÓL!MUTATJUK!

Fordulat az Orbán-korszak ügyeiben: az Európai Ügyészség már 2021-ig visszamenőleg vizsgálódhatKinyílt a jogi ajtó:...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 15. (szombat), 07:08

150 utassal a fedélzetén kisiklott egy vonat, rengeteg a súlyos sérült A cikk kommentben

150 utassal a fedélzetén kisiklott egy vonat, rengeteg a súlyos sérült A cikk kommentben

Drámai vonatbaleset: 150 utassal kisiklott és felborult a szerelvény, súlyos sérültek is vannakKisiklott a Londonból...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 15. (szombat), 06:29

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászba borult Szeged: elhunyt Molnár Tibor, aki generációknak mutatott példátMindössze 61 éves volt61 éves korában...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 20:40

Orbán Anita kitálalta az eddigi legarcátlanabb botrányt: ebbe belebukik a Fidesz!

Orbán Anita kitálalta az eddigi legarcátlanabb botrányt: ebbe belebukik a Fidesz!

Orbán Anita lerántotta a leplet: magángépek, milliárdok és ledarált iratok kerültek előMagángéppel távozott a volt és a...

Hirdetés
Hirdetés