Barátai félnek, hogy Csilla eldobja az életét A nagyfiát az apja elvitte

Hirdetés
Barátai félnek, hogy Csilla eldobja az életét A nagyfiát az apja elvitte
Hirdetés

L.L. Junior kisfiát szombaton gázolta halálra egy autó Zuglóban, mint kiderült, nem ez az első eset, hogy baleset történik ebben a kereszteződésben.

/A 3 éves Dávidka a testvérével és édesanyjával állt a zebránál, a piros lámpa előtt, amikor a helyiek elmondása szerint a kisgyermek egy pillanat alatt kirántotta a karját édesanyja kezéből, és kiszaladt az úttestre, ahol elütötte egy személyautó\./

Hirdetés

A balesetről az egyik szemtanú is beszámolt az RTL Klub Fókusz című műsorában. Elmondása szerint egy nagy csattanásra lett figyelmes, és mikor odanézett, már csak azt látta, ahogy a kisfiú csúszik a betonon.

Hirdetés
Azt is elárulta, az édesanya hangosan sikoltott a gázolást követően, majd az aszfalton ülve zokogott.

A kereszteződésben két zebra van, közte egy járdaszigettel. A szemtanú elmondta, nem ez volt az első eset, hogy itt baleset történt.

"Itt elég sokszor szokott baleset lenni, ezek a lámpák elég furán vannak beállítva és már máskor is ütöttek itt el embereket" - mondta. A riport szerint két héttel ezelőtt például egy idős nőt gázoltak el - ugyanitt, ugyanezen a zebrán.

Hirdetés

Mint megírtuk, az eset után a mentők hamar kiértek, egy órán át küzdöttek a kisfiú életéért, de nem tudták megmenteni. A zenész a történtek után nehezen tudott megszólalni, közösségi oldalára annyit írt, hogy "felszállt a mennybe a kisangyalom".

Maga a tragédia az eddigi adatok szerint nem az autós hibája miatt következett be, a sofőr szabályosan vezetett.

A barátai nagyon féltik, hiszen ebben a szőrnyű lelkiállapotban akár hülyeséget is csinálhat.

Hirdetés
A nagyfiát elvette az édesapja, a kicsi sajnos elhunyt, ilyenkor az ember nem sok értelmét látja az életnek. A barátai vele vannak minden percben, remélhetőleg nem fog újabb tragédia történni.

2019. szeptember 03. (kedd), 10:07

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. február 23. (hétfő), 21:54
Hirdetés

Muri Enikő keményen beszólt Magyar Péternek a miskolci Háborúellenes Gyűlésen

Muri Enikő keményen beszólt Magyar Péternek a miskolci Háborúellenes Gyűlésen

Muri Enikő nyíltan bírálta Magyar Péter és a Tisza Párt politikáját Éles hangvételű felszólalással hívta fel magára a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. február 23. (hétfő), 20:05

KIDERÜLT! EZ a multi milliomos magyar “fiatalember” áll Magyar Péter mögött..! A döbbenet szó szerint kiült mindenki arcára, mikor kiderült ki Ő:

KIDERÜLT! EZ a multi milliomos magyar “fiatalember” áll Magyar Péter mögött..! A döbbenet szó szerint kiült mindenki arcára, mikor kiderült ki Ő:

Bemutatjuk a Magyar Péter mögött álló vállalkozót: pezsgők, jachtok, dolce vita  Jachtok, pezsgő, vitorlák a...

Mindenegyben blog
2026. február 23. (hétfő), 16:22

Még a rendőrök is sírtak! Megdöbbentő hír: Megtalálták Egressy Mátyás holttestét a Dunában?

Még a rendőrök is sírtak! Megdöbbentő hír: Megtalálták Egressy Mátyás holttestét a Dunában?

?️ 35 nap után véget ért a remény – Megtalálták Egressy Mátyás holttestét a Dunában    Harmincöt napon át tartó...

Mindenegyben blog
2026. február 23. (hétfő), 14:57

Meghalt Perger István

Meghalt Perger István

?️ 48 évesen elhunyt Perger István – Európa elkötelezett képviselőjét gyászolja a szakma Váratlan és megrendítő hír...

Mindenegyben blog
2026. február 23. (hétfő), 14:55

Merghalt Perger István

Merghalt Perger István

?️ 48 évesen elhunyt Perger István – Európa elkötelezett képviselőjét gyászolja a szakma Váratlan és megrendítő hír...

Mindenegyben blog
2026. február 23. (hétfő), 14:38

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Mély megrendüléssel érkezett a hír, hogy 48 éves korában váratlanul elhunyt Perger István, az Európai Bizottság...

Mindenegyben blog
2026. február 23. (hétfő), 12:26

Művészet és üzlet egyszerre – különleges pályát választott Fertőszögi Péter lánya

Művészet és üzlet egyszerre – különleges pályát választott Fertőszögi Péter lánya

Fertőszögi Pétert a legtöbben műkereskedőként és televíziós szakértőként ismerik, a magánéletéről azonban ritkán beszél...

Mindenegyben blog
2026. február 23. (hétfő), 09:27

1 perce érkezett! – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk!

1 perce érkezett! – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk!

?️ Születésnapja után egy nappal halt meg a volt NB I-es kapus, Bodolai István Megrendítő hír érkezett Heves...

Hirdetés
Hirdetés