Bejelentették:Nem indulhat Imane Khelif az ökölvívó világbajnokságon

Hirdetés
Bejelentették:Nem indulhat Imane Khelif az ökölvívó világbajnokságon
Hirdetés

Fontos bejelentések a Nemzetközi Bokszszövetségtől: Jutalom és eltiltások a női boksz világában.

A Nemzetközi Bokszszövetség (IBA) több fontos döntést hozott, amelyek jelentős hatással lesznek a női ökölvívás jövőjére. /Eldőlt, hogy a 2025\-ös női ökölvívó\-világbajnokságot Belgrád fogja megrendezni, de ennél is nagyobb visszhangot váltott ki az a döntés, hogy két biológiailag férfi bokszoló, Imane Helif és Lin Ju\-Ting nem vehet részt a versenyen\./

Hirdetés

Az ügy különösen Imane Helif esetében váltott ki felháborodást, aki a párizsi olimpián mindössze 46 másodperc alatt győzte le olasz ellenfelét, Angela Carinit.

Hirdetés
 

 

Carini sírva adta fel a mérkőzést, amit az IBA elnöke, Umar Kremlev is megdöbbenve nézett.

Hirdetés
Kremlev kijelentette, hogy Carini ugyanakkora pénzjutalomban részesül, mintha olimpiai bajnok lett volna – 50 ezer dollár személyesen neki, további 25 ezer dollár pedig a nemzeti szövetségének és az edzőjének.

Kremlev hangsúlyozta, hogy a női bokszolók biztonsága érdekében nincs helye a ringben olyan versenyzőknek, akiknél nemi eltérések vannak. Ezzel összhangban az IBA eltiltotta Helifet és Lin Ju-Tinget a női versenyektől, beleértve a közelgő világbajnokságot is.

Hirdetés

A döntések mellett az IBA bejelentette, hogy a párizsi olimpiai érmekhez jelentős pénzjutalom jár: az aranyéremért 100 ezer dollárt, az ezüstért 50 ezer dollárt, míg a bronzéremért 25 ezer dollárt osztanak szét. A pénzdíjalap összességében meghaladja a 3,1 millió dollárt.

A 2025-ös női világbajnokságot Belgrádban rendezik, amely már több rangos ökölvívó eseménynek adott otthont, és az IBA a jövő évi férfi világbajnokság helyszínéről is hamarosan döntést hoz.

Hirdetés

 

2024. augusztus 17. (szombat), 15:23

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. május 24. (vasárnap), 16:52
Hirdetés

Gajdos László, az élő környezetért felelős miniszter egy képen mutatta meg feleségét és lányát! Íme a családi fotó! A felvételt a hozzászólásoknál láthatod.

Gajdos László, az élő környezetért felelős miniszter egy képen mutatta meg feleségét és lányát! Íme a családi fotó! A felvételt a hozzászólásoknál láthatod.

Gajdos László egy családi fotón mutatta meg feleségét és lányátGajdos László, az élő környezetért felelős miniszter egy...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. május 24. (vasárnap), 16:03

Haza zavart a házoorvos.Meghalt a kislányom !A kétéves kislányom meghalt, mert a háziorvos azt mondta HOGY...

Haza zavart a házoorvos.Meghalt a kislányom !A kétéves kislányom meghalt, mert a háziorvos azt mondta HOGY...

Haza zavart a háziorvos. Meghalt a kislányom – élő adásban tört össze az édesapaEgy nap alatt történt meg a...

Mindenegyben blog
2026. május 24. (vasárnap), 15:26

Vonatgázolás Balaton déli partjánál: egy ember meghalt ..EZT lehet tudni egyelőre: … Cikk az első hozzászólásnál

Vonatgázolás Balaton déli partjánál: egy ember meghalt ..EZT lehet tudni egyelőre: … Cikk az első hozzászólásnál

Gázolt a vonat, fennakadások várhatók a Balaton déli partjánálBaleset történt BalatonszemesnélElütött egy embert a...

Mindenegyben blog
2026. május 24. (vasárnap), 14:31

Elhunyt a Kincsvadászok népszerű szereplője – videón mutatjuk az utolsó adást

Elhunyt a Kincsvadászok népszerű szereplője – videón mutatjuk az utolsó adást

Meghalt a Kincsvadászok népszerű szereplője – videón mutatjuk az utolsó adástTorokszorító pillanatok várják a nézőket a...

Mindenegyben blog
2026. május 24. (vasárnap), 13:24

Kiderült hogy halt meg Jakab Ferenc

Kiderült hogy halt meg Jakab Ferenc

46 éves korában elhunyt Jakab Ferenc virológus46 éves korában elhunyt Jakab Ferenc virológus, a korábbi...

Mindenegyben blog
2026. május 24. (vasárnap), 12:08

Megszólalt a mentőszolgálat Scherer Péterrel kapcsolatban

Megszólalt a mentőszolgálat Scherer Péterrel kapcsolatban

Megszólalt a mentőszolgálat Scherer Péterrel kapcsolatbanAz egész országot megrázta Scherer Péter május 19-i halála. A...

Mindenegyben blog
2026. május 24. (vasárnap), 11:23

Fekete VASÁRNAP! Bulizni indultak, de soha nem tértek haza: hat fiatal halt meg a brutális balesetben

Fekete VASÁRNAP! Bulizni indultak, de soha nem tértek haza: hat fiatal halt meg a brutális balesetben

Bulizni indultak, de soha nem tértek haza: hat fiatal halt meg a brutális balesetbenÖrömteli estének indult az...

Mindenegyben blog
2026. május 24. (vasárnap), 08:42

Elhunyt Szita Bence édesanyja

Elhunyt Szita Bence édesanyja

Elhunyt Szita Bence édesanyjaÚjabb tragédia érte Szita Bence családjátMeghalt a 2012-ben brutálisan meggyilkolt kisfiú,...

Hirdetés
Hirdetés