Benedek Tibor legnagyobb ellenfele drámai levélben búcsúzik: „Sosem fogom megbocsátani magamnak, hogy neki nem mondtam el...”
Alekszandar Sapics, szerb olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, Benedek Tibor egyik nagy ellenfele érzelmes levélben köszönt el a csütörtök hajnalban elhunyt magyar sportlegendától./Sapicsot sokan a generációjának egyik legjobb játékosának gondolták, a szerb válogatott kulcsembere volt, az athéni olimpián a magyar válogatott a döntőben győzte le őket\./
Alekszandar Sapics búcsúsorait az NSO.hu fordította le:
Az elmúlt évek legszörnyűbb hírét kaptam: minden idők egyik legnagyobb vízilabdázója, Benedek Tibor elhunyt.
Nem is tudom, hol kezdjem, rettenetesen nehéz nekem, mert sosem fogom megbocsátani magamnak, hogy neki sosem mondtam el, amit most fogok.
Tiborral majd' tizenöt éven át játszottunk egymás ellen. Ő balkezes, én jobbos, úgyhogy egymás oldalán szerepeltünk, számtalanszor szemtől szembe, akár a válogatottjainkról, akár a klubcsapatainkról volt szó. Ezt persze mindenki tudja, de azt nem, ami most következik.
Tibor volt az egyetlen vízilabdázó, akire igazán felnéztem, akit imádtam és tiszteltem, aki az egyik legnagyobb motiváló erőm volt, hogy fanatikusan dolgozzak és szinte spártai életet éljek a pólóspályafutásom során.
Hat évvel volt idősebb nálam, szóval, amikor tizennégy voltam, ő már világhíres. Azóta követtem a pályáját, figyeltem, ahol és ahogyan csak lehetett. Amikor a Becsejben játszottam, Vincze Balázstól, a magyar válogatott akkori csapatkapitányától minden héten kértem videókazettákat a meccseiről azzal a fals indokkal, hogy mennyire kedvelem a magyar pólót. Az igazság, hogy egyáltalán nem érdekelt a magyar póló, csakis Benedek Tibor.
Ebben az időszakban több mint négyszáz meccsét néztem meg a legkülönfélébb versenyekről. Lenyűgözött a kitartása, a munkája, az energiája, a fegyelmezettsége, az ereje és amilyen könnyedséggel űzte a sportágunkat.
Később, amikor egyre többször játszottunk egymás ellen, mindig vele akartam szembe kerülni, hogy megmutassam, én is képes vagyok ugyanarra... Sokszor voltam faragatlan, néha át is léptem a határokon, kizárólag azért, hogy bebizonyítsam magamnak, képes vagyok olyan jó lenni, mint amilyen ő. Rendkívüli személyiség volt, sosem reagált az én faragatlanságomra, sokkal inkább lenyugtatott, úgyhogy el is szégyelltem magam, amiért túlmentem a határon.
Sosem voltunk közel egymáshoz, mert sosem játszottunk egy klubban, ezért is okozott nehézséget közelednem hozzá, hogy elmondjam mindezt, amit szerettem volna. Ezt sosem bocsájtom meg magamnak.
Az ember, akit ennyire szerettem, elment. Az ember, aki a sportágunk történelmének egyik legnagyobbja, aki sosem volt fáradt vagy felkészületlen, elment.
Tibor, sosem tudod meg, mennyit jelentettél nekem, én viszont azt nem fogom elfelejteni, mennyit jelentettél nekünk.
Barátom, nyugodj békében! – ez a legkevesebb, amit mondhatok. Éveken át titkoltam mindenki előtt, hogy a vízilabdában, sőt, életemben te voltál az egyetlen, akire igazán felnéztem, és aki miatt az lettem, aki vagyok.
A fénykép az otthoni emlékszobám falán lóg, az egyik legbecsesebb helyen, mert te is ezt a helyet foglalod el a szívemben.
Nyugodj békében, te nagyszerű ember!”
2020. június 18. (csütörtök), 19:37
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.
