Borzalmas hír jött szerda reggel– Meghalt a legenda

Hirdetés
Borzalmas hír jött szerda reggel– Meghalt a legenda
Hirdetés

Szomorú hír érkezett. Életének 63. évében elhunyt a neves magyar képzőművész, Kosztolányi György. .

 

/A megrendítő veszteségről a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet számolt be, akik méltó módon búcsúztak a szeretett művésztől\./

Hirdetés

Facebook-bejegyzésükből az is kiderül, hogy hosszú betegség után távozott Kosztolányi György.

“2022. július 31. -én elhunyt Kosztolányi György képzőművész, a dunaújvárosi képzőművészeti élet szeretett és megbecsült alakja. 



Hosszú betegség után bekövetkezett halála a Kortárs Művészeti Intézet és a dunaújvárosi művészközösség számára is megrendítő veszteség” – olvasható a bejegyzésben.

Így emlékeznek róla.

“Kosztolányi György 1959-ben született Kulcson.

Hirdetés
Már általános iskolában felfigyeltek tanárai rajzkészségére, művészetek iránti érzékenységére. A székesfehérvári Tóparti Gimnázium elvégzése után visszatért Dunaújvárosba, ahol esztergályosnak tanult; a fémmegmunkálás terén szerzett stúdiumai nem csak a megélhetést biztosító szakipari tudást, de a szobrászat differenciáltabb megközelítését is lehetővé tette számára. Ebben az időszakban a helyi képzőművészeti élet megteremtésén, az amatőr művészek felkarolásán dolgozó Pálfalvi János figyelt fel munkáira” – írták gyermekkoráról a bejegyzésben.



“Kosztolányi György autodidakta művészként fejlesztette technikai és elméleti tudását, művészettörténeti ismereteit.
Hirdetés
Fokozatosan kötelezte el magát a festőművészi életforma iránt, ebben a folyamatban meghatározó mozzanatként értékelte Birkás Istvánnal, Pálfalvi Jánossal és Ujházy Péterrel való megismerkedését és kapcsolatát, akik a művészvilágban megtett első lépéseinek mentorai voltak.




Tagja volt a Vasmű égisze alatt működő Amatőr Képzőművészeti Stúdiónak (1989-ig), majd az Ötök festőcsoportnak (Fodor Jánossal, Kohl Jánossal, Rozsnyai Sándorral és Pats Józseffel), a Skicc Művészeti Egyesületnek, valamint évtizedeken át az Újpart Képző- és Iparművészek Egyesületének.
Hirdetés
Művésztanárai, mesterei szellemiségét az alkotómunka keretein túl a képzőművészet népszerűsítése és a vizuális nevelés terén is igyekezett továbbvinni; 2017-ben alkotókört hozott létre Kulcson tanítványaival, a műhelymunka keretében született alkotásokból pedig kiállításokat szervezett. Számos alkotótelepen vett részt, rendszeres kiállító művésze volt többek között a nagymúltú dunaújvárosi tavaszi tárlatoknak és a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban és a Kortárs Művészeti Intézetben évente felváltva megrendezésre kerülő megyei tárlatoknak.
Hirdetés

Műveivel önálló és csoportos kiállítások keretében is rendszeresen találkozhatott a helyi közönség a város és a térség kulturális intézményeiben az elmúlt évtizedekben, például az Intercisa Múzeumban, a Munkásművelődési Központban, a Kortárs Művészeti Intézetben, a Sándor Frigyes Zeneiskolában, az Evangélikus Templomban, a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamarában” – állítottak méltó emléket a képzőművésznek, aki sokat tett a magyar kultúra fényének emeléséért.

Így búcsúznak tőle.

“Július elején, a Kulcsi Faluházban nyílt meg Arcok és legendák című kiállítása, melyen már nem vezethet végig bennünket.

Hirdetés
Kedves és közvetlen jelenléte, a megnyitókon folytatott közös beszélgetések sokunknak hiányozni fognak.”

Nyugodjék békében!


2022. augusztus 03. (szerda), 08:43

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Kapcsolódó cikkünk
1 EMBER meghalt ÉS 11 EMBER megsérült egy borzalmas buszbalesetben

Tragikus buszbaleset Sárkeresztesnél: BMW csapódott a menetrend szerinti járatba – kollégák tucatja...

Elolvasom a cikket

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. augusztus 02. (szombat), 12:14
Hirdetés

Menekülnek az emberek a Balatonról – Siófok már elesett

Menekülnek az emberek a Balatonról – Siófok már elesett

Menekülnek az emberek a Balatonról – Siófok már elesett az árvaszúnyog-invázióban”Hőség, nyaralás, strand – és egy...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. augusztus 02. (szombat), 10:20

Megrázó tragédia.Halálos baleset a strandon – 21 hónapos kislány vesztette életét

Megrázó tragédia.Halálos baleset a strandon – 21 hónapos kislány vesztette életét

Megrázó tragédia Horvátországban: halálos baleset egy vízipark csúszdáján – 21 hónapos kislány vesztette életétEgy...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 02. (szombat), 07:36

Tragikus vonatbaleset Magyarországon - Halottja is van a tragédiának...EZT lehet tudni egyelőre:

Tragikus vonatbaleset Magyarországon - Halottja is van a tragédiának...EZT lehet tudni egyelőre:

A baleset körülményei és az esemény lefolyásaAugusztus 1-jén hajnali 04:40 körül a Sárbogárdról Bajára tartó...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 02. (szombat), 06:26

❗️Rendkívüli időjárási figyelmeztetés! PERCENKÉNT ROMLIK A HELYZET: Brutális felhőszakadás és jégeső közelít – ezekre a megyékre már riasztás van érvényben! Zivatarlánc tarolhatja le a nyugati és északkeleti megyéket – 1–3 cm-es jégdarabok, orkánerejű szél és villámárvíz is jöhet! ? Zárj be minden ablakot, rögzítsd a kerti bútorokat, és nézd meg, mikor csap le a vihar a te településedre!

Mindenegyben blog
2025. augusztus 01. (péntek), 19:19

Ez egy bunkó” – Hajdú Pétert testőrrel dobatta ki Paris Hilton

Ez egy bunkó” – Hajdú Pétert testőrrel dobatta ki Paris Hilton

A történet évekkel ezelőtt történt Ausztriában, ahol Paris Hilton épp egy Prosecco márka arca volt, és egy exkluzív...

Mindenegyben blog
2025. július 31. (csütörtök), 14:31

Emberségből jeles: Kerekesszékes apuka, anyuka és egyéves ikreik rekedtek a hőségben Kőbányán

Emberségből jeles: Kerekesszékes apuka, anyuka és egyéves ikreik rekedtek a hőségben Kőbányán

Emberségből jeles: Kerekesszékes apuka, anyuka és egyéves ikreik rekedtek a hőségben Kőbányán – így segítettek a...

Mindenegyben blog
2025. július 30. (szerda), 16:01

5 gyermeket hagyott hátra... Mónika tragikus hirtelenséggel elment...A férje egyetlen dolgot szeretne kérni az együttérző emberektől

5 gyermeket hagyott hátra... Mónika tragikus hirtelenséggel elment...A férje egyetlen dolgot szeretne kérni az együttérző emberektől

A halál soha el nem választ – sajnos a legváratlanabb pillanatban egy nagycsalád életét kettészakította a tragédia. A...

Mindenegyben blog
2025. július 30. (szerda), 14:07

Most érkezett a MEGRÁZÓ hír!Hírek jöttek Reviczky Gáborról!

Most érkezett a MEGRÁZÓ hír!Hírek jöttek Reviczky Gáborról!

Reviczky Gábor küzdelme: A Nemzet Művésze nem adja fel – „Nem szabad komolyan venni, különben véged van!” Egy művész,...

Hirdetés
Hirdetés