Borzalmas hír jött - Szervezete feladta a harcot - elhunyt a híres magyar színésznő

Hirdetés
Borzalmas hír jött - Szervezete feladta a harcot - elhunyt a híres magyar színésznő
Hirdetés

Nyugodjon békében! Elhunyt Szatmári Liza színművész.

97 éves korában meghalt Szatmári Liza, a Vígszínház ikonikus tagja, aki 1951 óta volt a társulat része - közölte a Vígszínház.

Gyerekkori barátok voltak Ruttkai Évával

/Szatmári Liza 1928 márciusában született Hőgyészen\./

Hirdetés
Családjával Budapestre költözve balettozni és szteppelni tanult, valamint artista iskolába járt. Már az 1930-as években színpadra lépett, és a Szent István körúton fellépő Lakner Bácsi Gyermekszínházában szerepelt Ruttkai Évával, akivel gyerekkori barátok és szomszédok voltak.
Hirdetés

Férjével, Szatmári Istvánnal a Nemzeti Színházban találkozott, majd 1951-ben Várkonyi Zoltán hívására együtt szerződtek a Vígszínházba, amely akkor a Magyar Néphadsereg Színháza nevet viselte. Liza testvére Ruttkai Éva öltöztetője lett, erősítve ezzel is a köteléket közöttük.

Főbb szerepei

Szatmári Liza az Antigonéban Ismenét, Kárpáthy Gyula Zrínyi című drámájában Eszéki Marit, és A néma leventében Gianettát alakította.

Hirdetés
Pályafutása során többnyire epizódszerepeket játszott, és ezekben vált a közönség kedvencévé. Emlékezetes szereplése volt Gombrovicz Operettjében, ahol szteppelve távozott a színpadról, nagy sikert aratva.

„Egy epizódszerepet legalább olyan nehéz eljátszani, mint egy főszerepet. Itt néhány perc alatt kell a színésznek felvillantania egy erőteljes karaktert. Nincs több felvonásnyi idő arra, hogy a néző megismerje a figurát. Egy kis szerepet is legalább úgy ki kell dolgozni, mint egy nagyot.

Hirdetés
(…) Emlékszem, egyszer egy előadás után Ruttkai Évával mentünk haza autóval, és ő azt mondta nekem:

:

Lizikém, olyan őszinte vagy a színpadon, mint amikor gyerekkorunkban a porolónál játszottunk!”

Díjak, elismerések.

1971-ben Varsányi Irén-emlékgyűrűt, 1995-ben Aase-díjat kapott, amelyet Gobbi Hilda alapított az epizódszerepekben kimagasló teljesítményt nyújtó színészek számára. 1996-ban átvehette a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét, 2008-ban pedig megkapta a Gobbi Hildáról elnevezett életműdíjat.

Több mint hetven szerepet játszott el a Szent István körúton, több legendás beugrás, előadásmentés, gyors szerepátvétel is fűződik a nevéhez, és egy díj, amelyet a férje emlékére alapított „A kiscsillag is csillag” néven. Ezzel az elismeréssel minden évben a legjobb epizódalakítást jutalmazza a társulat tagjai közül titkos szavazással kiválasztott zsűri.

Hirdetés
Utolsó szerepét a 2015-ben bemutatott A testőrben kapta. 2020 februárjában, 92 évesen lépett utoljára színpadra a Pesti Színházban a Sógornők előadásában.

A Vígszínházban, illetve elődjében tizenegy igazgató alatt dolgozott, több száz kollégával szerepelt együtt. Ilyen hosszú időt talán a világon senki más nem töltött el ugyanannál a társulatnál. Nem csak a színpadon, az életben is magával ragadó volt bájos személyisége, szépsége és szerénysége – írták.

Hirdetés

Szatmári Lizát a Vígszínház saját halottjának tekinti.

Hirdetés

 

 

 

2024. július 24. (szerda), 13:49

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda), 21:16
Hirdetés

Meghalt Mihai Aletta

Meghalt Mihai Aletta

Megdöbbentő tragédia rázta meg Kolozsvárt: egy fiatal, babát váró nő vesztette életét, miután egy közlekedési baleset...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda), 14:39

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

106 éves korában meghalt az ország egyik legidősebb embere – Erzsike néni tavaly még kezdőrúgást végzett elSzomorú hír...

Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda), 13:02

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

 Meghalt Dávid Sándor, a Forma–1 magyar hangjaGyászhír rázta meg a magyar sportújságírás világát: elhunyt Dávid Sándor,...

Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda)

FEKETE SZERDA! Haláleset a BUDAPESETEN : meghalt egy fiatal honvédtisztjelölt

FEKETE SZERDA! Haláleset a BUDAPESETEN : meghalt egy fiatal honvédtisztjelölt

Megrázó hír a Honvédségtől: tragikus hirtelenséggel hunyt el egy fiatal kadétMély megrendülést keltő hírt közölt a...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 21:03

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!Mai horoszkóp (SZERDA)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!Mai horoszkóp (SZERDA)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 18:34

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

? Elhunyt az Algyői Halászcsárda lelke – Barta Lászlót gyászolja a közösség Megrendítő hír rázta meg a dél-alföldi...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 18:08

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament, mégis várni kell a változásraMiközben 2026 márciusát írjuk,...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 13:24

Megszületett Tisza Párt új himnusza!Néhány nap alatt csaknem 1 millió megtekintést ért el! A felvételt a hozzászólásoknál láthatod.

Megszületett Tisza Párt új himnusza!Néhány nap alatt csaknem 1 millió megtekintést ért el! A felvételt a hozzászólásoknál láthatod.

Megszületett egy dal, amely nemcsak a zenéről, hanem egy ügy melletti kiállásról is szól. Ezekben az időkben mindenki...

Hirdetés
Hirdetés