BÜSZKE ÉS ERŐS ORSZÁG: KÖZEL KÉTSZÁZAN FAGYTAK MEG MÁRCIUS KÖZEPÉIG

Hirdetés
BÜSZKE ÉS ERŐS ORSZÁG: KÖZEL KÉTSZÁZAN FAGYTAK MEG MÁRCIUS KÖZEPÉIG
Hirdetés

Magyarországon 192-en szenvedtek fagyhalált március közepéig tavaly ősz óta. Héttel többen, mint február végéig – tudatta szombaton a Magyar Szociális Fórum (MSZF).

/rtesüléseire hivatkozva az emberjogi szervezet megírta, hogy az áldozatok többsége a szabad ég alatt, illetve kórházba szállítása közben vagy bekerülése után hunyt el, kisebbik részük pedig fűtetlen lakásokban\./

Hirdetés
Arányuk megközelítőleg 54:46.

Az MSZF szerint csökkent a fagyhalálesetek száma a múlt télen (2016-2017 telén) tapasztalthoz képest. Egy évvel ezelőtt 203-an hűltek ki végzetesen. A veszteség mérséklődése az enyhébb időjárásnak tulajdonítható, kevésbé az állam fokozottabb törődésének – állapította meg a Szociális Fórum.

Hirdetés

Az állam továbbra sem gördít akadályt a kilakoltatások útjába, (tavaly több mint 10 ezer embert lakoltattak ki egyetlen otthonából), továbbra sem juttatja fedélhez a kilakoltatott családokat, hozzásegítve őket olcsón elérhető szociális bérlakásokhoz, és nem számolja fel a nyomort, melynek következtében tömegeknek kell arról dönteniük, hogy egyenek-e vagy fűtsenek.

Hirdetés

Ennek következtében hűlnek ki végzetesen magukra hagyott emberek saját fűtetlen otthonukban. Az évről-évre ismétlődő tömeges fagyhalál társadalmi oka a több millió embert sújtó fizetésképtelenség – értékelték az állapotokat.

Forrás: alfahir.hu

2018. március 18. (vasárnap), 22:18

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 20:25
Hirdetés

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön! Cikk a hozzászólásoknál!

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön! Cikk a hozzászólásoknál!

Rágóbotrány a Parlamentben: Szentkirályi Alexandra miatt összehívhatják a Házbizottságot!Kínos jelenet az...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 20:20

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön!

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön!

Rágóbotrány a Parlamentben: Szentkirályi Alexandra miatt összehívhatják a Házbizottságot!Kínos jelenet az...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 18:41

Elárulta a polgármester, mennyibe került Tóth Gabi botrányos fellépése az Ürgés Fesztiválon!

Elárulta a polgármester, mennyibe került Tóth Gabi botrányos fellépése az Ürgés Fesztiválon!

Kiderült Tóth Gabi botrányos koncertjének ára: ennyit fizettek a fellépésértNem titok többé, mennyibe került a...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 17:42

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Klein Imre – Dunaújváros biztonságáért és fiataljaiért dolgozott egész...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 16:49

Megható gesztus: nem hiszi el, kinek adott munkát a Tankcsapda legendás dobosa

Megható gesztus: nem hiszi el, kinek adott munkát a Tankcsapda legendás dobosa

Óriási fordulat a gyógyíthatatlan beteg Flórián életében: a Tankcsapda dobosa nyújtott neki segítő kezetRitka,...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 15:14

Magyar Péter egyszerre ment neki a Fidesznek és a Mi Hazánknak – kőkeményen helyre tette őket!

Magyar Péter egyszerre ment neki a Fidesznek és a Mi Hazánknak – kőkeményen helyre tette őket!

Magyar Péter két fronton csapott vissza: a Fidesznek és Toroczkainak is keményen odaszúrtMagyar Péter egyszerre üzent a...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 14:12

Hatalmas változás jön a Fidesznél: megléphetik azt, amire senki sem számított!

Hatalmas változás jön a Fidesznél: megléphetik azt, amire senki sem számított!

Földcsuszamlás a Fideszben: nagyágyúk sora tűnhet el a parlamentbőlNagyszabású átalakítás kezdődhet a FideszbenMég 2026...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 12:47

Tragikus balesetben hunyt el a tekevilágbajnokság ezüstérmese

Tragikus balesetben hunyt el a tekevilágbajnokság ezüstérmese

Kettétört két fiatal élet: tragikus balesetben hunyt el a tekevilágbajnokság ezüstérmeseKét húszéves fiatal vesztette...

Hirdetés
Hirdetés